Reaktor

A 2025-ös nyári felsőházi választások is jobboldali, populista előretörést mutattak. A „Japanese First” jelszót zászlajára tűző radikális párt, a Sanseito az eddigi egyetlen mandátumuk mellé további tizennégyet szereztek meg a 248 fős felsőházban. Bár továbbra sem számítanak meghatározó erőnek a japán törvényhozásban, áttörésük egyértelműen jelzi, hogy a japán közélet új irányt vehet, és a populista jobboldali hangok előtérbe kerülhetnek.

A Sanseito meglepő térnyerése nem önmagában érdekes, hanem azért, mert Japán politikai kultúrája évtizedeken át ellenállt annak a populista jobboldali hullámnak, amely korábban Európában és az Egyesült Államokban már komoly befolyást szerzett. A párt vezetője, Kamiya Sohei, aki korábban az LDP tagja volt, valamint angoltanárként és üzletvezetőként dolgozott, nem titkolja, hogy politikai stílusát Donald Trump inspirálta. Ahogy Trump tette Amerikában, úgy próbálta ő is tematizálni a közbeszédet: idegenellenesség, a nemzeti szuverenitás védelme, globalizáció-ellenesség és a „nép hangja” a politikai elit ellen.

Kamiya a kampány során gyakran beszélt arról, hogy Japánt „csendes invázió” fenyegeti a bevándorlók részéről, és ha nem lépnek fel határozottan, az ország „gyarmatként végzi”. Bár a Sanseito politikai súlya még marginális, a retorika, amit képvisel, egyre nagyobb visszhangra talál a társadalom egyes rétegeiben, különösen a fiatalabb konzervatív férfiak körében. Több szakértő szerint burkoltan a kínai turisták és bevándorlók ellen szólnak a kampányok.

Japán gazdasága az utóbbi években stagnál, az inflációs nyomás erősödik, a fizetések nem tartanak lépést az árakkal, és mindezt tetézi a gyenge jen. A külföldiek, legyenek munkavállalók vagy turisták, jelenléte soha nem volt ilyen erős: 2024 végére a külföldi lakosok száma 3,8 millióra nőtt, ami rekord. Ehhez jön még a turizmus újjáéledése: 2025 első negyedévében több mint 20 millió látogatót fogadott az ország.

A Sanseito főleg alsó- és középosztálybeli férfiakat tudott megszólítani. Kép forrása: Japan Times

A társadalom egy része, főként az alsó-középosztály és a fiatal férfi szavazók úgy érzik, elveszítették kontrolljukat saját életük felett. Az emelkedő árak, különösen az alapélelmiszerek, mint például a rizs árának duplázódása, tovább növelte az elégedetlenséget. A szociális juttatások kérdése pedig szintén központi téma lett, mivel hamis vagy túlzó hírek kezdtek terjedni arról, hogy a külföldiek aránytalanul részesülnek a japán jóléti rendszer előnyeiből.

Ezt a hangulatot lovagolta meg a Sanseito, amely egyszerre ígért gyermektámogatást, adócsökkentést és „rendet” a külföldiek körében. Retorikájuk szerint nem a bevándorlás a megoldás a munkaerőhiányra, hanem az automatizáció és a robotizáció.

Populizmus japán módra

A Sanseito felemelkedésének érdekes sajátossága, hogy noha szélsőjobboldali, nacionalista jegyeket mutat, ugyanakkor olyan gazdasági ígéretekkel operál, amelyek a baloldali pártok programjában is megtalálhatók. Ilyen például az univerzális gyermektámogatás vagy a fogyasztási adó csökkentése. A párt az online térben is rendkívül aktív: YouTube-csatornájuk több mint 400 ezer követővel rendelkezik, háromszor annyival, mint a kormányzó LDP-é.

Ezzel a stratégiával a Sanseito nem csupán a hagyományos jobboldali szavazókra céloz, hanem azokra is, akik a rendszer egészével elégedetlenek. Egyre többen érzik úgy, hogy a politikai elit elfordult tőlük, és csak egy radikális új párt tud valódi változást hozni. Tehát a problémák és a helyzet hasonló a 2024-es amerikai választásokhoz.

Sohei Kamiyát sokan már most a „japán Trumpként” emlegetik, és nem véletlenül. Populista, provokatív, közvetlen stílusa, globalizáció-ellenes retorikája, valamint a „mélyállam” (deep state) elleni harc hangoztatása mind-mind emlékeztetnek az amerikai elnökre. További hasonlóság, hogy mindketten vállalkozói múlttal érkeztek a politikába, és kampányaik során a „nép nevében” támadták a politikai és gazdasági elitet.

Kamiyát szintén számos botrány kísérte: korábban a császár konkubinatúrájának visszaállítását javasolta, és élesen bírálta a nemek közötti egyenlőséget, mondván, az „megakadályozza a nőket a gyermekvállalásban”. Bár az utóbbi időben igyekszik mérsékelni a radikális kijelentéseit, a közvélemény egy része továbbra is fenntartásokkal kezeli.

A japán "Trumpnak" nevezett Sohei. Kép forrása: Japan Times

A Sanseito előretörése nem csupán a saját erejének, hanem a kormányzó koalíció gyengülésének is köszönhető. Az LDP és partnere, a Komeito elvesztette többségét a felsőházban, miután már korábban is kisebbségbe kerültek az alsóházban. Ishiba miniszterelnök helyzete is gyengült: noha nem jelentette be lemondását, pártján belül egyre többen sürgetik a távozását.

A politikai térképen új játékosok jelentek meg. A Demokratikus Néppárt például 5-ről 16-ra növelte felsőházi helyeinek számát, és a Sanseito mellett szintén profitált a szavazók kiábrándultságából. Az LDP konzervatív bázisa pedig részben átpártolt a radikális jobboldalhoz, amely szerint Ishiba túlságosan mérsékelt, és nem képviseli kellő eréllyel Japán érdekeit, különösen Kínával szemben.

Merre tovább?

A japán választás egyértelműen jelezte, hogy az eddig stabilnak hitt politikai rendszer már nem olyan megingathatatlan, mint korábban. A kérdés most az, hogy a Sanseito képes lesz-e tartósan megragadni a politikai térben, vagy csak egy gyors fellángolás volt, amit a társadalmi és gazdasági frusztrációk szültek. Akárhogy is alakul, a „japán Trump” színre lépése új korszakot nyithat Japán politikájában.

Kevés olyan politikatörténeti személyünk akad, akire mindkét politikai tábor, bal- és jobboldal, kormány és ellenzék saját önmeghatározásán gyakorta túlmutatva, tisztelettel tekint, sőt, példaképként hivatkozik.

Kéthly Anna és Slachta Margit épp ilyen emberek, akik összehozzák a Karácsony-Kövér skálán, azaz a progresszív-patrióta tengelyen a legkülönbözőbb gondolkodású aktorokat.

A kiegyezés utáni második évtizedben született Kéthly és Slachta egyaránt megtapasztalták a 20. századi magyar történelem boldog békeidejét, majd valamennyi vérzivataros periódusát. Életük a magyar történelem négy egymástól merőben eltérő korszakát öleli fel: a Monarchiát, Horthy kormányzását, az 1945-1956 és a forradalom utáni időszakot.

Életüket hajlíthatatlan értékrend, bátorság és példamutatás jellemezte, pályájuk során végig tetten érhető a globális gondolkodás és a lokális cselekvés egysége. Míg Kéthly édesapja foglalkozását tekintve villanyszerelő szakmunkás, családja munkáscsalád, addig Slachta Kálmán a Kassai Takarékpénztár vezérigazgatója volt. Nem mellesleg, a slachta lengyelül nemest jelent.

A trianoni trauma éveiben, mindketten az I. kerületben lépnek fel a politika nagyszínpadára. Slachta előbb mozgalmat alapít Keresztény Női Tábor (KNT) néven, majd 1920-ban indul a nemzetgyűlési választásokon, ahol 5471 szavazattal, a voksok 53,7%-át megszerezve válik hazánk első női képviselőjévé. Budapest I. választókerületében a rövidéletű Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának jelöltjeként indulva három férfit utasított maga mögé, köztük a korábbi népegészségügyi minisztert, Csilléry Andrást. A 164 tagú nemzetgyűlésben ugyanúgy ő volt az egyetlen női képviselő, ahogyan a későbbi 219-ben.

Kéthly két évvel később 1922-ben – a választáson Slachta már nem indul – a korábbi miniszterelnök Peidl Gyula és Baticz Gyula után kap helyet az I. kerületi szociáldemokrata pártlistán. Peidl budai-szegedi kettős győzelmének köszönhetően övé a budai mandátum, mellyel megkezdhette parlamenti munkáját, gyakorlott politikussá válását. Ekkor – 1917 óta – ötödik éve tagja a pártnak. Hosszú ideig Kéthly Anna a magyar parlament legtöbb ciklusban megválasztott női képviselője: 1922-től 1948 áprilisáig minden ciklusban ott találjuk, közel ezer felszólalás fűződik a nevéhez.

A ’30-as években mindkettőjük kétségek közepette tekintett a náci ideológia térnyerésére. „Óriási munkát kell végeznünk, hogy függetlenítsük magunkat a korszellemtől”, „gyakoroljuk magunkat az elvhűségben”, „hitünk igazságait át kell vinni a gyakorlatba” – tanította Margit nővér. A zsidótörvényeket mindvégig ellenezték, Kéthly tucatnyi alkalommal szólalt fel ellenük. A II. világháború hajnalára megfogyatkozott SZDP frakció tagjaként egyik beszédét (1939. március) prófétai módon így zárta: „az ártatlanok üldözése előbb-utóbb megbosszulja magát […] ez a bosszú nem a zsidótörvény szellemi szülőit fogja érni, hanem az ország népességét, annak minden dolgozóját, és ennek a veszedelemnek elhárítása végett tiltakozom a törvényjavaslat megszavazása ellen.

Slachta a német megszállás alatt összesen tizenöt városban és faluban helyezte el védenceit. Az 1923-ban alapított Szociális Testvérekkel a vészkorszakban ezer embert bujtatott, nem egyet a vidéki gettóból, sőt, a vagonból megszöktetve. Közülük a legismertebbek Gyarmati Fanni, Heltai Jenő és Márkus Anna festőművész. Ezen időszakban Slachta a svédekkel és a nunciatúrával közösen, vállvetve segíti az üldözötteket.

1947-ben főleg Slachta Margit részéről tekinthető bravúrnak a mandátumszerzés. A leszerepelt kisgazdák és a hírhedt kékcédulák ellenére a szavazás eredménye megmutatta, hogy a magyar társadalom elsöprő többsége elutasítja a kommunista diktatúrát, mindhiába. A szociáldemokratákkal való drasztikus leszámolást 1950 tavaszán kezdte meg a kommunista vezérkar. Nem tettek különbséget azok között, akik helyeselték, sőt elősegítették az SZDP-nek az MKP általi bekebelezését (Szakasits Árpád, a későbbi „buci Gyuri”, azaz Marosán György és társaik), valamint azok között, akik aggályoskodtak és ellenezték azt. Kéthlyvel együtt mintegy 30 000 személyt zártak ki az SZDP-ből, ebből 20 000 főt Budapesten.

Élete nagy törése a kékcédulás választások utáni évek; ne feledjük, ekkor már több, mint három évtizede tevékeny tagja a Szociáldemokrata Pártnak. Kéthly, mint jelentős szociáldemokrata vezető (ítélet nélküli) politikai fogoly lesz, szabadulása után a forradalom idején Nagy Imre államminisztere, majd az emigránsok harmadik hullámában érkezik Nyugatra. „Lassan belejövök azért az angol nyelvbe, mint kiskutya az ugatásba […]” – írja „Drága Zsebikém” felütésű levelét Potoczky Máriának 1957 februárjában. Érkezése új lendületet ad a szociáldemokrata emigrációnak, melynek vezéralakjává válik. 20 évnyi kintlét és küzdelem után 86 évesen, 1976-ban a belgiumi Blankenbergeben hunyja le szemét. Slachta még 1949 júniusában szénásszekérbe rejtőzve hagyja el az országot. A kint tornyosuló missziós ügyek intézésének céljából, de végig a hazatérés reményével indult Bécsbe, majd a tengerentúlra. Ahogy Kéthlyt, úgy őt is megviseli az emigrációs lét, az öregség súlya és szerettei halála. A New York állambéli Buffaloban 89 éves korában tér meg teremtőjéhez.

"5 konszenzusos pillanat"

• Kéthly Anna u., Szombathely – Az utca átnevezéséről 24 igen, 0 nem, 1 tartózkodás ellenében döntött az SZDSZ-es polgármester vezette város (1993).
• Rakpart-átnevezések, Slachta Margit rkp. – A Fővárosi Közgyűlés 66 képviselőjéből 56 igennel voksolt (2009).
• Kéthly-szobor, Olimpiai park – Kövér László leplezte le Kéthly első egészalakos szobrát. Az avatáson részt vett Gurmai Zita, akkori Európai Parlamenti képviselő (MSZP) (2015).
• NSZI (Nemzeti Szociálpolitikai Intézet) – Ellenzéki javaslat kormányzati támogatással. Az országgyűlés 155 igen és 10 DK-s tartózkodás mellett ellenszavazat nélkül szavazta meg, hogy az NSZI viselje Slachta Margit nevét (2021).
• Zuglóban Karácsony Gergely szobrot, Horváth Csaba és a szocialista városvezetés pedig parkot nevezett el Slachtáról, utóbbit éppen a Szociálpolitikai Intézet mellett (ld. kép).

Kövér László Kéthlyről: „Lelkében magyar, eszméiben szocialista, értékeiben demokrata, azaz magyar szociáldemokrata volt”

Karácsony Gergely Slachtáról: „XX. századi magyar történelem egyik legcsodálatosabb embere", „Zugló igyekszik valamit törleszteni abból az adósságból, mellyel az utókor, a mai Magyarország tartozik hazánk első női képviselőjének.”

Összegzés

A kisebb-nagyobb politikai viták felett megtalálható egy „közéleti kályha”, melyhez bárki odaülhet, melynél biztosan közös hősökre, eseményekre, szimbólumokra lelhet. Eme szféra nagysága és az, hogy kik tekinthetőek konszenzusos politikai szereplőnek egyértelműen vita tárgyát képzik. Az viszont kétségtelen, hogy Kéthly Anna és Slachta Margit – képletesen szólva – ott ül a tűz körül.

Legnagyobb küzdelmeikben alig volt, ami elválasztotta volna őket, melyet többen kiemelnek. Ilyen Novák Tamás Hősnők c. filmje, melynek egyik központi motívuma a diktatúra kiépülésével párhuzamos közeledésük. Nem ellenségek, ellenfelek voltak. Az idő múlásával a napi politikán és a részletkérdéseken túl már-már szövetségesek. A szabadság, a valódi demokrácia és a hétköznapi emberek szövetségesei, a szélsőségek, a banális és a jezabeli gonosz elleni küzdelem élharcosai.

Schmidt Mária szavaival: „Hiába volt egyikük mélyen hívő apáca, másikuk ateista, hivatásos szociáldemokrata politikus, mégis nagyon hasonlóak voltak”.

Minden bizonnyal a totalitárius rendszereknek való ellenállás, az erre való emlékezés összekapcsolja az egymástól alapjaiban különböző világokat. Ahogyan Kéthlyt és Slachtát, eltérő családi háttérrel, más prioritásokkal összehozta az embertelen idők elleni fellépés, úgy ér össze a rájuk való emlékezésben kormányoldal és ellenzék. Ez az „egyesítő emlékezet”, mely a vitákon és a hangoskodáson túl vékony, de stabil hidat képez a folyó két partján elhelyezkedő táborok között.

Akikre büszkeség emlékezni!

(Borítókép forrása: Országház Filmműhely - Hősnők - Kéthly Anna és Slachta Margit története)

2024 tavaszán, amikor a Reaktor hasábjain először foglalkoztunk a Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK, angolul DRC) keleti tartományaiban zajló háborúval, az M23 lázadócsoport előretörése és a helyi etnikai milíciák harcai már súlyos humanitárius válságot okoztak, de a nemzetközi közvetítések, az Afrikai Unió és az ENSZ békefenntartói jelenléte némi optimizmusra adott okot.

Sajnos 2025 nyarán a helyzet súlyosabb, mint valaha. Az elmúlt másfél évben a KDK keleti és nyugati régiói szinte állandó harctérré váltak: új frontok nyíltak, városok estek el, százezrek kényszerültek elhagyni otthonaikat.

A M23 hadjárata: Goma, Bukavu, Uvira

2025 elején a nemzetközi híroldalakat bejárta a hír, hogy a M23 lázadók január végén bevették Gomát, Észak-Kivu tartomány székhelyét. Ez volt a legnagyobb katonai előretörésük 2012 óta, és több mint 400 000 ember menekült el napok alatt. A kormányerők (FARDC) gyorsan összeomlottak, a civil lakosság pedig – sokszor minden nélkül – a közeli erdőkben vagy Ruanda felé keresett menedéket.

A M23 nem állt meg: februárban Bukavut, márciusban pedig Walikalét is elfoglalták. Dél-Kivuban az Uvira felé irányuló offenzíva újabb tömeges kitelepítésekhez vezetett. A térségben a kongói hadsereg mellett különböző pro-kormány milíciák és külföldről támogatott fegyveres csoportok is harcolnak, ami tovább bonyolítja a helyzetet.

A nemzetközi közvetítések idén júliusban végül elértek egy törékeny dohai tűzszüneti megállapodást a KDK kormánya és a M23 vezetése között, de a helyszíni jelentések szerint az összecsap
ások sok helyen nem csillapodtak. A felek kölcsönösen egymást vádolják a tűzszünet megsértésével.

Nyugat-Kongó és Ituri: elhúzódó erőszak

Miközben a nemzetközi média figyelme főleg a M23-ra szegeződik, Nyugat-Kongóban is véres harcok dúlnak. A Mobondo nevű etnikai milícia 2022 óta támad falvakat és közösségeket a Mai-Ndombe és Kwilu tartományokban. A konfliktus eddig több mint 3 000 halálos áldozatot követelt, és több százezer ember menekült el.

Az északkeleti Ituri tartományban az Allied Democratic Forces (ADF) iszlamista felkelőcsoport folytat támadásokat. Július végén a Komanda településen történt brutális merénylet, ahol egy templom ellen intézett támadásban legalább 38 ember vesztette életét. Az ADF-et régóta az Iszlám Államhoz kötik, és célzottan a civil lakosságot terrorizálja.

Humanitárius katasztrófa és geopolitikai játszmák

A konfliktusnak humanitárius ára van: a keleti és nyugati tartományokban összesen több millió ember él belső menekültként, élelmiszer és tiszta ivóvíz nélkül. A segélyszervezetek jelentései szerint az éhezés egyre nagyobb fenyegetést jelent, főként a gyerekek körében.

Az erőszak elől menekülők. Forrás: United Nations

A háttérben geopolitikai érdekek is feszülnek. A M23-t sokan Ruanda támogatásával vádolják, amely a határmenti ásványkincsek (koltán, kobalt) kitermelésében érdekelt. Uganda és más regionális szereplők is érintettek a helyzet alakításában, ami bonyolítja a béketárgyalásokat. Az Egyesült Államok és az EU új szankciókat fontolgat a fegyveres csoportokat támogató államok ellen, de a diplomáciai nyomás eddig kevés kézzelfogható eredményt hozott.

Van-e kiút?

A kérdésre, hogy van-e esély tartós békére, jelenleg kevesen tudnak bizakodva válaszolni. A dohai megállapodás megmutatta, hogy a felek hajlandóak tárgyalni, de a kongói kormány és a M23 közötti bizalom gyakorlatilag nem létezik. A Mobondo-milíciával vagy az ADF-fel folytatott konfliktusokra pedig még ennyi rendezési kísérlet sincs.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a KDK hatalmas területén a központi kormány ellenőrzése gyenge, a hadsereg demoralizált, a civil intézmények pedig sok helyen működésképtelenek.

Az utóbbi évek egyik legsúlyosabb fegyveres konfliktusa Délkelet-Ázsiában a 2025 júliusában áldozatokkal járó határvita Kambodzsa és Thaiföld között. A két ország közötti konfliktus nem új keletű, azonban az elmúlt években most jutott el arra a szintre, amely már háborús intenzitással bír. Már 7-8 katonai és 13 civil áldozatot követelt a tűzharc. Cikkünkben a konfliktus újbóli kirobbanásának okait keressük.

Régi sérelmek, új csaták

A kambodzsai–thaiföldi határvonal több mint egy évszázada vitatott, és a gyarmati időszakra vezethető vissza. A 817 kilométeres határ jelentős része a francia gyarmati időszakban készült térképek alapján lett kijelölve, amelyek sokszor ellentmondásosak, különösen ha a domborzati viszonyokat is megfigyeljk. A legnagyobb vitát a 11. századi Preah Vihear templom és annak környéke váltotta ki, amelyet ugyan az ENSZ 1962-ben Kambodzsának ítélt, de a környező földterületek hovatartozása még máig is vitatott.

Ez a történelmi seb 2008-ban újra felszakadt, amikor Kambodzsa megpróbálta a templomot felvetetni az UNESCO világörökségi listájára. A lépést Bangkok agresszívnak és provokatívnak ítélte, ami fegyveres összecsapásokhoz vezetett a következő években. Bár a Nemzetközi Bíróság 2013-ban ismét Kambodzsa javára döntött, az érintett térség továbbra is vitatott maradt, mivel a döntést Thaiföld nem fogadta el.

Mint látható, a 2025 nyarán kirobbant fegyveres konfliktus nem a semmiből érkezett. Az első lövések májusban dördültek el, amikor egy kambodzsai katona életét vesztette egy kisebb határmenti incidens során. A helyzet ezt követően fokozatosan romlott. Júliusban a két ország egymást vádolta az ellenséges lépésekért: Thaiföld szerint kambodzsai csapatok újonnan telepítettek aknákat, míg Phnom Penh szerint a thaiföldi erők sértették meg a határ menti status quo-t.

A Reuters térképe a határvitáról. 

Az igazi fordulópont azonban egy diplomáciai vita volt. Egy korábban bizalmas telefonbeszélgetés került nyilvánosságra Paetongtarn Shinawatra, a thaiföldi miniszterelnök és Hun Sen, Kambodzsa korábbi vezetője között. A felvétel szerint Paetongtarn túlzottan engedékenynek mutatkozott a határokat illetően, ami politikai vihart kavart otthon, és végül olyan súlyos mértéket öltött, hogy a miniszterelnök felfüggesztéséhez vezetett.

A tényleges harcok július 24-én kezdődtek meg, és már az első két napban legalább tizenhat ember életét vesztette. A tűzharc a Preah Vihear térségéből indulva más határ menti területekre is átterjedt, többek között a thaiföldi Surin, Ubon Ratchathani és Sisaket tartományokba. A kambodzsai oldalon rakéta-sorozatvetőket vetettek be, míg Thaiföld amerikai gyártmányú F-16-os vadászgépeket indított, sőt, egy videó szerint dróntámadások is zajlottak.

Felvételek az összecsapásokról

Az általános igazság itt is beteljesült : a civil lakosság a konfliktus legnagyobb vesztese. Több mint 130 ezer ember menekült el a harcok elől Thaiföldön, míg Kambodzsában 12 ezer családot evakuáltak. Kórházak zártak be, iskolák ürültek ki, az ellátás akadozik a határ menti térségekben. A harcok során használt fegyverek, köztük klaszterbombák, csak tovább növelték a feszültséget.

Mindkét ország retorikája keményedett. Thaiföld hazarendelte nagykövetét Phnom-Penhből, és kiutasította a kambodzsai diplomatát. Kambodzsa eközben az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordult, hogy vizsgálják ki Thaiföld „szándékos és előre megfontolt agresszióját”. Bangkok ezzel szemben ragaszkodik ahhoz, hogy a konfliktust kizárólag kétoldalú tárgyalásokon keresztül rendeznék, elutasítva a nemzetközi közvetítést és a hágai bíróság szerepét.

Az ASEAN, melynek mindkét ország tagja, szintén megpróbált közvetíteni. A malajziai kormányfő, Anwar Ibrahim fegyverszüneti javaslatát Kambodzsa azonnal támogatta, míg Thaiföld kezdetben egyetértését fejezte ki, később azonban visszakozott. A két ország jelenlegi vezetése meggyengült, ami csak nehezíti a konfliktusból való kihátrálást.

Hová vezet a konfliktus?

A helyzet kiszámíthatatlan: egyelőre nem éri el a háborús szinteket, azonban nem kizárható. A nacionalista indulatok, a történelmi sérelmek, a gyenge politikai vezetés és a rosszul működő diplomáciai mechanizmusok összessége magában rejt egy esetleges eszkalálódást is. Kambodzsa feltételek nélküli tűzszünetet vár el, Thaiföld pedig közvetítés nélküli bilaterális tárgyalásokat. A béke remélhetőleg eljön, és úgy tűnik, mind az USA, mind pedig Kína ezt szorgalmazná, Trump akár az Egyesült Államok közvetítését is felajánlotta.

Magyarország köztársasági elnökének, korábban pedig miniszterelnökének palotája a Sándor-palota, a Budai Várban. A Sándor család tagjai ugyanakkor igen különcök voltak, sokszorosan igaz ez az utolsó férfi családtagra: ő volt Sándor Móric, akit Ördöglovasnak is neveztek.

A Sándor család

A régi, felvidéki (trencséni) nemesi Sándor család az 1450-es években kapta első birtokát. A 19. század elejére azonban már az arisztokraták közt találjuk őket, ráadásul a bárói cím után grófok lettek, mégpedig Sándor Antal révén. Az ő felesége a régi loósi és hédervári gróf Viczay családból származott, fiuk pedig Sándor Vince volt, akinek gróf Szapáry Máriától született 1805-ben a második fia, Móric.

Palotája összeköttetésben állt a korábbi Karmelita kolostorral, amelyet akkor színháznak használtak. Vince gróf úgy szeretett járni színházba, ha az utcára nem lép ki, emiatt ezt az összeköttetést ki is használta – de nem gyalog ment, hanem lovagolt. Ezt a szeretetet fia is örökölte.

A Sándor-palota, ahol valószínűleg az Ördöglovas is született, bár ekkor még nem volt teljesen kész (forrás: Wikipedia)

Elhanyagolt másodszülöttből legfőbb örökös

Sándor Móricot tulajdonképpen nem igazán taníttatták. Nem ő volt ugyanis az elsőszülött fiú, hanem Sándor nevű bátyja. Csakhogy ő fiatalon meghalt, így öccsét rohamosan kellett megtanítani nyelvekre, zenére stb. Szerencsére

Sándor Móric korán elveszítette szüleit, apja 1823-ban halt meg, fia 17 éves korában. Gyámja, egyben sógora nagykorúsíttatta, így átvette a birtokok kezelését.

ráadásul egy angol telivért próbált ki. Az ifjú gróf, szolgája csodálatára, rögtön akadályt ugrott – hiába akkor ült először az állaton.

Pest-Buda látványossága

Sándor gróf ettől kezdve híressé vált lovasmutatványairól. Előfordult, hogy palotája erkélyén állt, és onnan nézett a távoli messzeségbe, pipázva, mint bármely magyar nemes. Ebben semmi furcsa nem lenne, csakhogy ő mindezt lóháton valósította meg.

Egyik kedvelt helye volt a Várba vezető lépcső (forrás: Wikipedia)

Előfordult, hogy vidéki (bajnai) palotájánál átugratta a kerítést – arra nem gondolt, hogy az üvegházban landol majd, ami nem éppen biztonságos. Máskor úgy szabadult ki két kocsi közül, hogy állásból átugratott több fogatot is. Még az országgyűlésen is mutatott be különlegességeket a király tiszteletére.

Az Ördöglovas legendája

Csakhamar ismertté vált külföldön is, nevét is ennek köszönheti.

Emiatt mondták azt, hogy valójában ördög, nem pedig ember.

Szellemi állapota valóban olyanná vált, mint egy ördögé, ugyanis bár többször is lovasbalesetet szenvedett, több lova is elpusztult, egyszer vasba verte a fejét esés után, ennek következtében pedig kissé megőrült (bár amúgy is az volt). Olykor direkt nekihajtott kőfalaknak. 1850-ben őrült meg teljesen, amikor is megkötözték, majd a prágai elmegyógyintézetbe vitték. Néhány év múlva hazatért, főleg lovas emlékeivel tette szebbé napjait, de a ménese és a vadászat is érdekelte. Ugyanakkor ismét megőrült, és végül ott kötött ki, ahol Széchenyi: a döblingi elmegyógyintézetben.

A kancellár veje

Szólnunk kell még házasságáról is.

A lánykérésre is lóháton érkezett a félbolond gróf, és a lány egyébként is azért szeretett a grófba, mert látta egy mutatványát (konkrétan a feje fölött).

Metternich kancellár (forrás: WIkipedia)

A házasságból egyetlen lány született, így a család férfiágon kihalt. Érdekes, hogy a lány, aki a divatban ért el sikereket, saját nagybátyjának lett a felesége, így az egykori Sándor-birtokok egy része a Metternichek kezére került. Az Ördöglovast egyébként az érintettsége ellenére a politika nem igazán hatotta meg, így 1848 eseményei sem – kivéve a hídépítést, mely miatt Széchenyivel is levelezett. Talán ott is lovagolni akart.

Sándor Paulina, Sándor Móric lánya (forrás: Wikipedia)

Magát a Sándor-palotát már az 1830-as években eladta a család, a Pallavicini őrgrófok vették meg, majd 1851-től 1856-ig Albert főherceg lakhelye volt (ekkortól az egykori Teleki-palotában élt). Később, a dualizmus idejében a magyar miniszterelnök használta, és ezt a funkciót kívánták visszaadni neki századunk elején is, viszont az akkori miniszterelnök ezzel nem kívánt élni, így lett a köztársasági elnök rezidenciája az egykori grófi kastély.

Borítókép: Sándor Móric (forrás: Wikipedia)

A divatot és az öltözködést gyakran tekintik felszínesnek – puszta külsőségnek, amely csak az esztétikumról szól. Ennek ellenére a pszichológus és szociológus körökben egyre inkább felismerik, hogy az öltözködés mély pszichológiai jelentőséggel bír.

A ruházkodásunk nemcsak tükrözi személyiségünket, hangulatunkat és értékrendünket, hanem befolyásolja gondolkodásunkat, viselkedésünket és társas kapcsolatainkat is. A divat pszichológiája egy izgalmas terület, amely az identitás, az észlelés és a társadalmi dinamika találkozásait vizsgálja. Ezzel a témával egyébként több irodalom is foglalkozik behatóan, ezek közül talán az egyik legismertebb a brit pszichológus és akadémikus Carolyn Mair - The Psychology of Fashion című könyve, amely úttörő szerepet játszott a divatpszichológia, mint tudományág kialakításában.

A ruházat mint önkifejezés és identitás

Az öltözködési szokásaink az egyik legszembetűnőbb formái az önkifejezésnek. Egy lázadó kamasz szakadt farmerje, vagy egy üzletember szabott öltönye mind üzenetet közvetít arról, hogy kik vagyunk – vagy hogy kik szeretnénk lenni mások szemében. Ezek az üzenetek utalhatnak a korunkra, nemünkre, hivatásunkra, társadalmi helyzetünkre, kulturális hátterünkre vagy akár az aktuális érzelmi állapotunkra is.

Carl Jung pszichológus a ruházatot az úgynevezett „perszónához” sorolta –

ez az a maszk, amit azért viselünk, hogy egy adott képet közvetítsünk a külvilág felé.

Az öltözködés lehetőséget ad arra, hogy szavak nélkül is meséljünk önmagunkról. Még az egyszerű, visszafogott öltözetek is üzenetet hordoznak – például szerénységet, hagyománytiszteletet vagy a funkcionalitás előnyben részesítését.

Az „enclothed cognition”: amikor az öltözet formálja a gondolkodást

A divatpszichológia egyik legérdekesebb fogalma az „enclothed cognition” – vagyis az a jelenség, hogy a ruházat közvetlenül befolyásolhatja a viselő mentális folyamatait. Kutatások bizonyítják, hogy a ruházat hatással lehet önbizalmunkra, kognitív teljesítményünkre, sőt, még erkölcsi döntéseinkre is.

Például a formális öltözet elősegítheti az elvont gondolkodást és a stratégiai döntéshozatalt. Egy kísérletben a résztvevők jobban teljesítettek figyelemigényes feladatokban, ha úgy hitték, hogy az általuk viselt fehér köpeny orvoshoz tartozik – nem pedig művészhez.

A színek pszichológiája a divatban

A színek, amelyeket viselünk, finoman hatással vannak a hangulatunkra és mások rólunk alkotott véleményére is. Bár a kultúra nagyban befolyásolja ezek jelentését, általánosan elfogadott asszociációk is léteznek: A piros például az erő, szenvedély és vonzerő, feltűnő, intenzív érzelmeket kelt.

Ezek a színek hatással lehetnek például arra is, hogy kire figyelnek fel egy állásinterjún vagy egy első randin. Sportolóknál is kimutatták, hogy a piros viselet dominánsabbnak tűnik, mint például a kék vagy fehér.

Mások véleménye rólunk

Az öltözködésünk erőteljesen befolyásolja, hogy mások milyen benyomást alakítanak ki rólunk – sokszor még azelőtt, hogy egyetlen szót is szólnánk. Ez a hatás részben tudattalan, mégis döntő fontosságú lehet például az állásinterjúkon, tárgyalásokon, vizsgákon vagy akár a hétköznapi társas helyzetekben is.

Első benyomás – néhány másodperc alatt

Kutatások szerint az emberek az első 7–10 másodperc alatt kialakítják az első benyomást valakiről.

Társadalmi státusz és szakmai hitelesség

Az öltözködés gyakran társul a státuszhoz és szakértelemhez. Például egy formálisan öltözött személyt gyakran tekintélyesebbnek és intelligensebbnek érzékelnek, mint egy lazábban öltözött embert – még akkor is, ha a tényleges kompetencia azonos. Ez különösen igaz olyan helyzetekben, mint az állásinterjúk, üzleti találkozók, előadások vagy prezentációk.

Bármennyire is éli most virágkorát az, hogy mindenki úgy öltözködi, ahogy csak szeretne a széleskörű elfogadás jegyében, érdemes azzal számolnunk, hogy akarva - akaratlanul a másik fél, aki velünk érintkezik, ki fog alakítani rólunk egy képet már pusztán a megjelenésünk alapján. Az olyan szituációkban, mint például egy állásinterjú érdemes inkább betartani a kimondatlan öltözködési illemet a lázadás helyett, ugyanis felöltözni az elvárt módon még mindig egyszerűbb, mint megcáfolni és visszafordítani egy rólunk kialakult negatív előképet.

Nemi kifejezés és a divat szabadsága

Történelmileg a divat gyakran megerősítette a nemi szerepeket: a férfiak öltönyt, a nők szoknyát viseltek. Ma azonban a divat egyre inkább az önkifejezés szabadságának eszköze, és az olyan „stílusirányzatok” mint az uniszex lehetőséget adnak arra, hogy az egyének a hagyományos nemi kategóriákon túl is megmutassák önmagukat. A divat így már nemcsak arról szól, hogy beilleszkedjünk – hanem arról is, hogy kitűnjünk és hitelesen képviseljük saját identitásunkat.

A divattrendek társadalmi pszichológiája

A divat ugyanakkor társadalmi jelenség is. Ruháink gyakran jeleznek valamilyen csoportba tartozást, szubkultúrát vagy aktuális trendet. Vannak, akik azért követnek egy stílust, hogy beilleszkedjenek, mások azért, hogy lázadjanak, vagy hogy kifejezzék világnézetüket (például a fenntartható divat vagy a minimalizmus révén). A közösségi média és a fast fashion felgyorsították a trendek körforgását, ami gyakran már túlzott fogyasztáshoz is vezet.

Összegzés – Több mint öltözködés

A divat pszichológiája világossá teszi, hogy az öltözködés messze nem felszínes dolog. Ruháink kommunikációs eszközök, amelyek az identitásunk, érzéseink és társadalmi szerepeink kifejeződései. A színektől a szabásig minden választásunk egyfajta történetmesélés: arról, hogy kik vagyunk, hogyan érezzük magunkat, és hogyan szeretnénk, hogy mások lássanak minket. Ha tudatosan foglalkozunk azzal, mit viselünk, nemcsak stílusosabbak lehetünk – hanem önazonosabbak is és sokkal tudatosabban építhetjük fel a rólunk alkotott képet másokban is.

Több diplomás nő, kevesebb partner: Miért egyre nehézebb a nőknek párt találni?

Az elmúlt évtizedekben átrendeződött a felsőoktatás nemi aránya: Európa-szerte (de az Egyesült Államokban is) egyre több nő szerez diplomát, miközben a férfiak részvétele stagnál vagy csökken. A 25–34 éves korosztályban az EU-ban a diplomás nők aránya 48%, míg a férfiaknál csupán 37%. Az USA-ban hasonló a helyzet: a fiatal nők 46–52%-a rendelkezik diplomával, a férfiaknál ez 37–40% között mozog.

Ez a statisztikai különbség nem csupán az oktatási rendszerre vagy a munkaerőpiacra hat, hanem a társas kapcsolatok, párkeresés területén is érzékelhető változásokat hozott.

Aránytorzulás a párkeresési piacon

Ha 100 diplomás férfira 120–130 diplomás nő jut, az egyet jelent azzal, hogy a diplomás nők egy része nem talál olyan partnert, aki hasonló végzettséggel rendelkezik. Ezzel párhuzamosan a diplomás férfiak nincsenek "rákényszerítve" arra, hogy kizárólag diplomás nőkkel lépjenek kapcsolatba. Ők gyakrabban választanak náluk alacsonyabb végzettségű, jellemzően fiatalabb nőt. A diplomás nők ezzel szemben hajlamosabbak kizárni az alacsonyabb végzettségű férfiakat. A diplomás nőknek tehát arányuknál fogva gyakran 4–5 vetélytársnővel kell versenyezniük egyetlen potenciális partnerért, aki sokszor még válogat is közöttük – elköteleződés nélkül.

Asszortatív párválasztás és hipergámia

A szociológiai kutatások szerint az emberek jellemzően hasonló végzettségű és társadalmi helyzetű partnert keresnek (ezt hívják asszortatív párválasztásnak). A nők esetében ez a preferencia erősebb: gyakrabban várnak el a partnerüktől azonos vagy magasabb iskolai végzettséget és társadalmi rangot. Ez a jelenség részben az úgynevezett hipergámiával magyarázható, vagyis azzal a tendenciával, hogy a nők felfelé keresnek párt, olyat akire felnézhetnek.

Ennek következménye, hogy a diplomás nők számára a párkeresés jóval szűkebb kínálati piacot jelent, mint a férfiak számára. Míg a férfiak gyakran "lefelé" is nyitottak, a nők gyakran "csak felfelé".

Online társkeresők és szűrési kritériumok

Az online társkereső platformok ezeket a mintákat még inkább felerősítik. A diplomás nők gyakran alkalmaznak szigorú szűrőfeltételeket: diploma, jövedelem, magasság, kor stb. Ennek hatására a potenciális partnerek száma drasztikusan lecsökken, miközben a top 10% férfi hihetetlen mértékű figyelmet kap. Ez felerősíti a versengést és gyakran hamis elvárásokat táplál.

Területi és szociokulturális eltérések

A diplomás nők többsége nagyvárosokban él és dolgozik, ahol a társkeresés színterei is koncentrálódnak. A kevésbé iskolázott férfiak gyakran nem jelennek meg ezeken a helyszíneken, kevésbé mobilisak, vagy nem használják azokat a csatornákat, ahol a diplomás nők párt keresnek. Ez további strukturális akadályt jelent.

Lelki és kapcsolati dinamikák

Amikor mégis kialakul kapcsolat diplomás nő és nála alacsonyabb végzettségű férfi között, gyakran feszültségek alakulnak ki: a nők nem akarják "vezetni" a kapcsolatot, nem kívánnak anyáskodni, a férfiak önértékelési problémákat élhetnek meg. Mindez tovább csökkenti az esélyét a stabil párkötésnek.

Rossz hír azoknak, akik a versengésben a legszebbként akarnak nyerni

Bizonyos statisztikai elemzések vizsgálatai arra hívják fel a figyelmet, hogy egy nő túl jó megjelenése paradox módon visszatarthat egyes férfiakat. Ez a jelenség, amelyet gyakran a „túl szép, hogy megközelítsd” effektusnak neveznek, egy izgalmas és gyakran félreértett pszichológiai dinamika. Több társadalomtudományi kutatás és pszichológiai vizsgálat is igazolja, hogy egy nő kiemelkedően vonzó megjelenése nem mindig jelent előnyt a párkeresésben – különösen, ha hosszú távú, elkötelezett kapcsolatokról van szó.

Miért? A vonzó nőről sok férfi automatikusan feltételezi, hogy mások is udvarolnak neki, ez a versenyérzet sok férfi számára kellemetlen, és inkább a kisebb kockázatot jelentő nőket preferálják – ahol a visszautasítás vagy a hűtlenség esélye csekélyebbnek tűnik. Továbbá sok férfi úgy érzi, hogy egy nagyon vonzó nő „elérhetetlen”, főleg ha saját magát kevésbé vonzónak vagy sikeresnek látja. Emiatt inkább meg sem próbálkozik a közeledéssel. Emellett gyakori, hogy az ilyen nőkről negatív sztereotípiákat is feltételeznek – például felszínességet vagy nárcisztikusságot – ami tovább csökkenti a megközelítési hajlandóságot.

Tanulság

Ezek az okok együtt vezetnek ahhoz, hogy a diplomás nők gyakran érzik úgy: "nincs számukra megfelelő férfi" a párkeresési piacon – miközben valójában inkább strukturális torzulásról van szó, nem abszolút hiányról.

Jon Birger „Randigazdaságtan” című műve nem önsegítő, nem ötletadós könyv a randizáshoz – sokkal inkább társadalom- és gazdaságszemlélet, egy mélyen strukturális probléma feltárása és értelmezése.

• Diagnózisa világos: nem a nők „hibája”, hanem a nemek arányában és preferenciáiban bekövetkezett változás.
• Következménye valós és drámai: kevesebb lehetőség, több verseny, érzelmi káosz.
• Van kiút: a stratégia, tudatosság és alternatív utak felvállalása vezethet el a helyzet enyhüléséhez.

Az lenne az első kérdésem, hogy ön egy született vállalkozó, vagy vállalkozóvá vált?

Mi nem hiszünk a született vállalkozókban, tehát ezért nem is mondanám azt, hogy született vállalkozó vagyok. Sorozatvállalkozó vagyok, mert van egy ilyen beidegződésem, hogy ha abbahagyok egyet, akkor rögtön azon gondolkodom, hogy mi legyen a következő. Tehát nem bírom abbahagyni. Mi azt tanítjuk, hogy bárki válhat vállalkozóvá. Mondjuk van hozzá érzéke, de igazából ezek a képességek fejleszthetők, és elég jól fejleszthetőek.
Tehát én úgy gondolom, hogy akiben van kitartás, motiváció, az meg tud tanulni vállalkozni. Igazából én inkább azt mondom, hogy a kitartásra, a motivációra van szükség. Ez egyfajta adottság valahol, hogy ki milyen attitűddel áll hozzá a dolgokhoz. Ezeket gondolom az ember a neveltetése során kapja, és ezt általában elég kis korban. Tehát nem is felnőtt korban. És hogyha ezek megvannak, akkor én úgy gondolom, hogy bárki meg tud tanulni vállalkozóvá válni.

És ez a vállalkozói lét, ez igazából egy alkat, egy szerep, vagy igazából csak egy munkakör? Hogyan kell ezt elképzelni?

Nagy különbség van amúgy az Egyesült Államokban meg Magyarországon a vállalkozói létben. Az a nagy különbség, hogy az Egyesült Államokban az teljesen elfogadott, hogy valaki három évig vállalkozik, utána meg három évig alkalmazotti státuszban éli az életét. Nálunk sokkal jobban elkülönül. Tehát nálunk a vállalkozók nagyon ritkán mennek már vissza, hacsak nem kényszer hatására. És ugyanígy az alkalmazottak is inkább csak kényszer hatására, hogyha elvesztik a munkahelyüket és nem látnak más megoldást, akkor lépnek át a vállalkozói oldalra.
Én azt mondom, ez egy életforma, ez egy karrierválasztás. Tehát egy karrierút, és az ember megválaszthatja jó esetben, hogy milyen útra szeretne lépni. Tehát ez a választás egy, hogy mondjam, lehetőség. Azt tudnám mondani, hogy annak, aki nem szereti a bizonytalanságot, tehát nem tudja kezelni azt a helyzetet, hogy nem tudja, hogy jövő hónapban miből fog megélni, annak nem ajánljuk ezt a vállalkozói létet.
A vállalkozói létnek ez egy nagyon nagy hátulütője. Igen, ez az úgymond bizonytalanság és a stressz. Viszont egy másik oldalon meg a szabadság, a függetlenség az meg egy sokkal erősebb motiváció tud lenni. Tehát, hogy akinek ez a függetlenség fontosabb, akkor az simán azt mondja, hogy inkább elviseli ezt a bizonytalanságot, és beéri ugyan kevesebbel. De cserébe a saját magának a főnöke, nem más osztja be az idejét.
Ez tényleg egy visszatérő motívum szinte a legtöbb vállalkozónál, amikor megkérdezzük, hogy miért is lépett erre az útra. Az első hely az mindig a függetlenség. A második meg, hogy megvalósítsak egy álmot, egy elképzelést, a saját dolgomat vigyem véghez.

És akkor önnek is ez a fajta függetlenség volt a célja? Hogyan kezdődött a vállalkozó élete?

Hú, nagyon régen kezdődött. Utólag azt szokás mondani, hogy az első milliót nem szokás elmesélni.
Nekünk úgy kezdődött, hogy az egyik barátom, úszótársam, osztálytársa kikerült Bangkokba, mert az édesapja lett a Bangkoki Malév irodának a vezetője. Akkor így hívott minket, hogy tud bármilyen pólót küldeni, amilyen nekünk szükséges.
Itthon akkor még elérhetetlen volt számunkra ezek a No Fear, vagy az Alien Workshop, és ezek az iszonyú márkás tüszi vagy hasonló gördeszkás márkák. Először csak magunknak kértünk, hogy akkor küldjön. Emlékszem, minden héten szombaton egyszer jött a Malév gép, és a pilóta hozta nekünk bőröndben a pólókat.
Közben magunknak hoztuk. Mindenki látta az iskolában, hogy milyen jó pólóink vannak. Nem hoznátok-e nekünk is? Egy idő után már ilyen heti 50-60 megrendelésünk volt a pólókra, és hát végül is hoztunk. Igazából már csak azt sajnáltuk, hogy a pilóta nem bír el öt bőröndöt a reptéren.
De minden szombaton ott álltunk a Malév járatánál, a ma már Liszt Ferenc repülőtéren, és vártuk az újabb adag pólókat. Ma már azért sokkal egyszerűbb.

De mai napig amúgy Thaiföld és Bali az egyik legnagyobb központja ezeknek a hamis és félhamis pólóknak. Igazából ez nagyon nehéz kérdés, hogy hamis-e, mert ugyanabba a gyárba gyártották le, mint az eredetit, csak nem hivatalos úton jutottunk hozzá a pólókhoz.
De hogyha mondjuk vizsgálat alá vetették volna ezeket a pólókat, akkor az derült volna ki, hogy nem tudják megmondani, hogy ez most eredeti vagy hamisítvány, mert ugyanott készültek. Mindenben egyeztek a pólók, amiket mi igazából most kvázi féllegálisan, inkább illegálisan forgalmaztunk így gimnáziumban.
Így akkor, amikor az ember elkezdi, nem is gondol bele, de egy idő után már nagyon megtetszik neki ez a dolog, hogy kereskedik. Főleg úgy, hogy minket ezek a pólók érdekeltek is. Ebből a szempontból ez egy nagyon izgalmas korszak volt. Amúgy addig tartott, amíg az ismerősünk édesapjának le nem járt a megbízatása Bangkokban. Nagyon sajnáltuk. Aztán később meg is szűnt a Malév bangkoki járata, úgyhogy így már végképp nem működött tovább az üzlet. A szállítási útvonal szűnt meg.

Kezdő vállalkozóként, és most már, ha mondhatom így, veteránabb vállalkozóként mennyire más az élet? Alapvetően mik azok a problémák, melyek most már nincsenek, vagy esetleg éppen most vannak?
Teljesen más. Mai fejjel sokkal gyorsabb vállalkozni, mert egy csomó hibát nem követek el. Azért nekem ma már 5266 kontaktom van a telefonomban. Tehát ha bármire szükségem van, akkor lekeresem az illetőt. Mondjuk, tegyük fel, kéne egy lakatos. Akkor nem kell hívogatnom az internetről lakatosokat, akik megbízhatatlanok, átvernek, vagy becsapnak, hanem egyből olyat hívok, akiről tudom, hogy holnapra, az ismeretség okán megcsinálja nekem azt a munkát, amire megkérem.
És hát a másik nagy előnye az idősebb kornak, hogy már nem kell ilyen biztonsági tartalékokon stresszelni. Tehát az embernek akkor már van annyi felhalmozott vagyona, hogy nem azon kell gondolkodnia, hogy ha most nem jön be valami, akkor holnap nem lesz mit enni a családnak. Igazából csak annyit kell átgondolni: ha most nem jön be, akkor el kell minél hamarabb ismerni ezt a kudarcot, és tovább kell lépni.

Fiatalként azért ezt tragédiaként éljük meg. Főleg az első bukások a legnehezebbek. Az első bukásnál az ember azt hiszi, hogy az élete ért véget. Holott később rájön, hogy nem ért véget az élete, csak maga az az üzleti ötlet bukott meg, az nem működött.
És általában az sem azért nem működött, mert nem volt jó ötlet, hanem mert vagy rosszkor léptünk piacra — túl korán, vagy túl későn, amikor már előrébb jártak a versenytársak —, vagy egyszerűen nem ismertük eléggé az iparágat, és hiányzott a tapasztalat.
Kezdő vállalkozóként az ember egy kicsit újszülött: minden vicc új. El fogjuk követni ugyanazokat a hibákat. Persze mások hibájából lenne jó tanulni, de sajnos ez a legnehezebb: mások hibájából tanulni. A legtöbb kezdő vállalkozó például alul fogja becsülni a tőkeigényt. Úgy fog belevágni, hogy kevés pénze van. Ennek nagy hátránya, hogy az idejét arra fogja fordítani, hogy pénzt szerezzen, nem pedig arra, hogy az üzletet építse. Ez máris egy óriási hátrány: az idő nagy részét befektetők kajtatásával, hitelezők meggyőzésével töltöd, ahelyett hogy új ügyfeleket szereznél, vagy a meglévő ügyfeleidet magasabb színvonalon és minőségben szolgálnád ki. Úgyhogy óriási a különbség. De mindenki volt egyszer kezdő vállalkozó, akiből sikeres lett. Tehát ezen a keresztségen mindenki átesik.

Miket ajánlana fiatal vállalkozóknak, vagy akár azoknak, akik most éppen nézik az adást?

Hát, túl sokat beszéltem már, de ha eddig kibírták, akkor hadd mondjam el: olvassanak könyveket, nagyon jó könyvek vannak. Hallgassanak podcastokat! Vannak például olyanok, mint a How I Made This, vagy a Speakers' Corner. Ezek elképesztően hasznosak tudnak lenni. Ezekben a vállalkozók elmesélik, hogyan jöttek rá valamire, vagy mi volt az a döntő pillanat, ami meghozta számukra az áttörést. És az ember rájön, hogy ezek sokszor teljesen banális dolgok. Nem hatalmas piackutatások, nem szofisztikált számítások előzik meg a döntéseiket, hanem megérzések, vagy egyszerűen csak észrevettek bizonyos mintázatokat a piac viselkedésében. Ha ezekre a mintákra jól reagálsz, ha jól értelmezed őket, az óriási versenyelőnyt adhat, mert akár azonnal nyílhat előtted egy új piaci lehetőség.
Én magam is ezért mondom, hogy ezek a podcastok, beszélgetések mindenki számára elérhetők, és tényleg nagyon sokat lehet belőlük tanulni. A mai napig fel tudnám sorolni, hogy mit tanultam például Hild Imrétől, aki a Hild-örökjáradék alapítója volt, vagy Bojár Gábortól, vagy legutóbb épp Nagy Eleket hallgattam. Ő is számtalan nagy vállalkozást visz, és például arról beszélt, hogyan tudta az Uber pillanatok alatt visszaszerezni a piacát. Ezek olyan ismeretek, amikhez másképp nem igazán lehet hozzájutni, csak ha beszélgetsz ezekkel az emberekkel, vagy meghallgatod az előadásaikat.

Úgyhogy én tényleg ezt tanácsolom. Lehet, hogy pont egy podcastban mondom ezt, de nem baj: hallgassatok sok podcastot, olvassatok sok könyvet! Mondok is két egyszerű könyvet példaként: Lényeglátás vagy a Sokféleség. Ezek nagyon jól megmutatják, hogy kétféle út van. Az egyik az, amikor egy dologra fókuszálsz, és minden energiádat egy irányba összpontosítod. Így gyorsan tudsz haladni, és hamar eredményeket érhetsz el. Ez az út, amit például Tiger Woods választott, aki négyéves kora óta ugyanazt a lendítést tökéletesítette, hogy a világ legjobb golfozója legyen.

Én viszont a sokszínűség irányába tettem le a voksomat. Nagyon sok területen vállalkoztam már, és ezekből a területekből mindegyikhez értek egy kicsit. Ez a sokféle tudás pedig arra elég, hogy amikor egy új probléma jön szembe, sokkal több nézőpontból, többféle kombinációban tudjak megoldást találni. Így egy összetettebb, jobb megoldást tudok kínálni, mint az, aki csak egy szakterület specialistája.
De ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Ezek a könyvek pontosan leírják, hogy miért jó az egyik út, és miért jó a másik. Általában az derül ki, hogy a specializáció akkor jó, ha a szabályok fixek – például sakkban, ahol nem változnak a szabályok, tehát folyamatosan tudsz fejlődni. De ha olyan környezetben mozogsz, ahol minden állandóan változik – például a mesterséges intelligencia most felborít iparágakat –, akkor lehet, hogy a sokszínűség fogja meghozni azt a képességet, hogy új, kreatív megoldásokat találj. Mert az MI inkább azokat a jól paraméterezhető dolgokat tudja átvenni, amikhez nem kell kreativitás vagy kombinációs gondolkodás. 

A cikk a fent található podcast rövidített, összefoglalt leirata.

Múlt héten bombaként robbant a hír a brit politikában: Zara Sultana, korábbi munkáspárti képviselő bejelentette, hogy kilép a pártból, és egy új politikai formációt alapít Jeremy Corbynnal, a Munkáspárt volt vezetőjével. 

Mindkét képviselő párttagságát már korábban felfüggesztették a pártban: Corbynét 2020-ban, miután azt állította, hogy a pártot ért antiszemita-vádak eltúlzottak, míg Sultana 2024-ben a kétgyermekes segélyplafon eltörlésére irányuló szavazata miatt került partvonalra.

Új pártjuk a jelenleg domináns Munkáspártnál jóval inkább baloldalibbnak pozícionálja magát, céljuk pedig a balra tolódni vágyó, Starmer politikájával elégedetlen szavazók megszólítása. Ebben a cikkben arra a kérdésre keressük a választ, hogy életképes politikai erővé válhat-e a kezdeményezés.

Kép forrása: CNN

Bejelentés

Sultana közleménye szerint ő és Corbyn egy új pártot alapítanak más független képviselőkkel, aktivistákkal és civilekkel. Nyilatkozatában a westminsteri politikai elitet bírálta, és kiemelt hangsúlyt fektetett az országban növekvő vagyoni egyenlőtlenségekre, valamint a gázai „népirtásra”. Kitért felfüggesztésének okára is, és azt állította, hogy a Munkáspárt teljes kudarcot vallott a kisemberek képviseletében. Zárásként úgy fogalmazott:

„A milliárdosokat már három párt is képviseli– ideje, hogy a többieket is képviselje egy párt.”

Lehetséges viszont, hogy Sultana elhamarkodta a bejelentést. A brit szélsőbaloldal sztárja, Jeremy Corbyn ugyanis csak egy nappal később kommentálta az ügyet, akkor is óvatosabban: szerinte egy új típusú demokratikus párt alapja „hamarosan kialakul”, de egyelőre csak „folyamatban lévő egyeztetésekről” beszélt, és nem használta a „társelnök” kifejezést.

Az mindenesetre világos, hogy nagy átrendeződések várhatók a brit baloldalon. A nyilatkozatok alapján több független képviselő is csatlakozhat a kezdeményezéshez – például az az öt baloldali képviselő, akik 2024-ben függetlenként nyertek mandátumot, és később megalakították a „Független Szövetség” parlamenti frakciót. A párt célja további baloldali nézeteket valló, a Munkáspártból kizárt vagy kiábrándult képviselők – például John McDonnell volt árnyékpénzügyminiszter vagy Apsana Begum londoni képviselőnő– bevonása, akik szintén a kétgyermekes segélyplafon eltörlése miatt veszítették el párttagságukat. Hasonlóan esélyes lehet néhány, még mindig munkáspárti képviselő átpártolása, mint Diane Abbott vagy Rebecca Long-Bailey.

Kép forrása: BBC

Ám több prominens Corbyn-párti politikus – köztük Abbott, McDonnell és Clive Lewis – máris jelezték: nem kívánják elhagyni a Munkáspártot. A kezdeményezés egyre inkább az önkormányzatok felé fordult, mert több nagyváros önkormányzatában is vannak a Munkáspárt centralista politikájából kiábrándult képviselők.

Corbyn maga is utalt erre: „Szerte az országban sok független képviselő van – Birminghamben, Liverpoolban, Southportban. Az emberek egy alternatív baloldali hangra vágynak. Velük dolgozom. Ez a mozgalom össze fog állni, és egy olyan társadalomért fog küzdeni, amely a szegénységre, az egyenlőtlenségekre koncentrál majd, és a békét helyezi a külpolitika középpontjába.”

Miért most?

Két racionális indok is felmerülhet a bejelentés időzítésével kapcsolatban. Egyrészt most volt egy éve, hogy a Munkáspárt kormányra került – az új párt elindítása így nyílt kritikaként értelmezhető Keir Starmer kormányával szemben. Másrészt a miniszterelnök számára különösen nehéz hét volt a múlt heti: noha a párton belül tisztáztak egy kisebb nézeteltérést, ez csak úgy sikerült, hogy feláldozta a kormány az egyik kulcsfontosságú szociális törvényjavaslatát. Ez nemcsak a miniszterelnök gyengeségét mutatja, hanem tovább mélyítheti a párton belüli ellentéteket.

De vajon mekkora hatása lehet az új pártnak? Még ha nem is nyer választást, egy jól megszervezett kis párt is komoly befolyással bírhat egy kiélezett helyzetben – akár a törvényalkotási folyamatra, akár a koalíciós tárgyalásokra. Nigel Farage Reform UK pártjának példája mutatja, hogy néhány száz szavazat is döntő lehet bizonyos szoros választókörzetekben. Egy Corbyn-párt hasonló módon gyakorolhat nyomást balról a Munkáspártra – akár szociális kérdésekben, akár Gáza ügyében.

Egy friss közvélemény-kutatás szerint egy feltételezett Corbyn-féle baloldali párt 10%-on állna – ami figyelemre méltó indulás lenne. A Munkáspárt ebben a szcenárióban három százalékpontot veszítene a támogatottságából, de a legnagyobb vesztes a Zöldpárt lehet (9%-ról 5%-ra esne vissza), amely a jelenlegi vezetés alatt menedéket nyújtott a baloldali szavazóknak. Ennek ellenére a zöldek egyik prominens alakja, Zack Polanski – aki a párt következő vezetője lehet – pozitívan reagált Sultana bejelentésére, így akár egy Corbyn-Polanski választási szövetség sem elképzelhetetlen.

(Kép forrása: YouGov)

Az elkövetkező évek próbára teszik majd a Corbyn-tábor szervezőkészségét, és kulcsfontosságú lesz további ismert politikusok megnyerése. Az elkapkodottnak tűnő indulás és a kezdeti elutasítások nem ígérnek fényes rajtot, ráadásul a brit politikai rendszer nem igazán kedvez a kis pártoknak.

Mindezek ellenére a brit politika átalakulóban van. A hagyományos kétszereplős rendszer meginogni látszik, és egyre inkább közeledik a pártstruktúra az európai többpárti modellekhez. Elképzelhető, hogy most jött el az ideje annak, hogy egy új, valódi baloldali alternatíva hívja ki a Munkáspárt hegemóniáját.

2025 június 12-én az idei év legsúlyosabb légikatasztrófája rázta meg a világot, amikor az Air India 171-es járatát baleset érte. A Boeing 787 Dreamliner alig harminc másodperccel felszállás után zuhant le Ahmedabad városában. A fedélzeten tartózkodó 242 ember közül 241-en meghaltak, a földön pedig további 19 ember vesztette életét a becsapódás következményeképp, így  összesen 260 halálos áldozatról beszélhetünk. Az eset nemcsak az indiai közvéleményt sokkolta, de az egész nemzetközi repülésbiztonsági közösséget is megdöbbentette. A július 12-én nyilvánosságra hozott előzetes vizsgálati jelentés több sokkoló részletet is feltárt, ám a baleset kiváltó oka továbbra sem tekinthető tisztázottnak, cikkkünkben ezeket fogjuk részletezni.

A BBC térképe a balesetről. Kép forrása: BBC

A 171-es járat menetrend szerint helyi idő szerint 13:39-kor szállt fel az ahmedabadi Sardar Vallabhbhai Patel nemzetközi repülőtérről. Az időjárás kedvező volt, nem jelentettek sem vihart, sem madárrajt. A gép a felszállás után 625 láb (kb. 190 méter) magasságig jutott, majd hirtelen süllyedni kezdett. Alig 40 másodperccel a felszállás után a repülőgép a Byramjee Jeejeebhoy Orvosi Egyetem menzájába csapódott, robbanást és tüzet okozva. A tragédiában az ott ebédelő orvostanhallgatók közül is többen életüket vesztették. A becsapódás erejét jól mutatja, hogy több száz DNS-mintára volt szükség az áldozatok azonosításához.

Egyetlen túlélőről tudni: a 11A ülésen helyet foglaló Vishwashkumar Ramesh valószínűleg azért élte túl a balesetet, mert a repülőgép azon része, ahol ült, nem ütközött közvetlenül az épületbe és közvetlen a vészkijárat mellett ült. A baleset után így nyilatkozott: „azt hittem, meg fogok halni. Aztán kinyitottam a szemem, kioldottam az övemet, és próbáltam kimenekülni a törmelékek között.”

Teóriák és az első feltételezések: emberi vagy műszaki hiba?

A baleset után azonnal beindultak a találgatások. Az első feltételezések szerint a probléma vagy a hajtóművek tolóerejével, vagy a szárnyakon található flapek (felhajtóerő-növelő elemek) meghibásodásával függhetett össze. A CCTV-felvételek és a lakosság által rögzített videók alapján a repülőgép nem tudott megfelelő emelkedést produkálni, úgy tűnt mintha elfogyott volna az ereje.

Felmerült a karbantartás hiányosságának lehetősége is: a repülőgép bár műszakilag modern, de már több mint egy évtizede repült, és évente több száz felszálláson vett részt. Korábban is volt példa arra, hogy az Air India karbantartási gyakorlatai nem feleltek meg teljesen a nemzetközi sztenderdeknek.

Néhány elemző, elsősorban politikai érzékenységek miatt, a szándékos szabotázst sem zárta ki, utalva Gujarat állam politikai feszültségeire, illetve arra, hogy a gép röviddel felszállás után rendellenesen viselkedett.

Mindezek ellenére a legnagyobb figyelmet hamarosan egy sokkal konkrétabb jelenség kapta: az üzemanyag-ellátás teljes megszűnése.

Az Indiai Repülőbaleset Vizsgáló Hivatal (AAIB) által kiadott előzetes jelentés szerint a repülő két hajtóművébe vezető üzemanyag-ellátás gyakorlatilag egy másodperc alatt megszűnt méghozzá mindkét oldalon. Az okot pedig valószínűsíthetően emberi kéz okozta: a pilótafülkében található „fuel control switch” karokat valaki manuálisan lekapcsolta, vagyis a „RUN” pozícióból „CUTOFF” állásba tolta őket, hiszen a két kar magától nem képes pozíciót váltani, azokat manuálisan 3-4 mm-t ki kell húzni, majd elfordítani, ráadásul mindkét kar külön-külön rendszer, így az egyszerre történő meghibásodás lehetősége szinte 0. Ez a művelet pedig egyértelműen leállítja az üzemanyag-ellátást, és ezzel együtt a hajtóműveket is.

A pilótafülkéből származó hangfelvételen a következő párbeszéd hallható:
– „Miért kapcsoltad le?”
– „Nem én voltam.”

A hangok személyazonossága egyelőre nem ismert, így nem tudni, hogy a gépet vezető másodpilóta vagy a kapitány mondta-e a kérdést vagy a választ.

Shawn Pruchnicki repülésbiztonsági szakértő szerint „fizikailag is szinte lehetetlen, hogy valaki véletlenül mindkét kapcsolót ilyen gyorsasággal és szinkronban mozdítsa meg.”

A két pilóta, a kapitány Sumeet Sabharwal 15.638 repült órával, és az első tiszt pedig Clive Kunder voltak. Kép forrása: Reuters

A kapcsolók ráadásul 2023-ban kerültek cserére a gépen, és azóta nem jelentettek hibát. A gyártó, a GE Aerospace, nem talált semmilyen szerkezeti hibát.

Újraindítás: túl késő, túl kevés

A repülési adatok szerint a pilóták gyorsan reagáltak, és visszakapcsolták a karokat „RUN” pozícióba, azaz megpróbálták újraindítani a hajtóműveket. Az egyik motor valóban beindult, a másik viszont nem tudott kellő tolóerőt leadni. Az emelkedéshez szükséges energia azonban már nem állt rendelkezésre a gép így is süllyedt tovább.

A repülőgép automatikusan aktiválta a Ram Air Turbine (RAT) segédrendszert is, amely vészhelyzetben biztosít minimális energiaellátást az alapvető rendszerek működéséhez. Ez is megerősíti, hogy mindkét hajtómű leállt, vagyis teljes energia és hidraulikavesztés lépett fel.

A futóművek szintén nyitott állapotban maradtak, ami megerősíti: a pilótáknak gyakorlatilag nem volt idejük a szokásos eljárások végrehajtására. A prioritás egyértelműen a kényszerleszállásra irányult de a városi környezet és az alacsony repülési magasság ezt lehetetlenné tette.

Az AAIB és az amerikai NTSB, valamint a Boeing, a GE Aerospace és más nemzetközi szereplők továbbra is vizsgálják az esetet. Az előzetes jelentés kifejezetten hangsúlyozza, hogy „nem ajánlottak semmilyen módosítást” sem a Boeing 787-es géptípusra, sem a GE hajtóművekre,  azaz egyelőre nincs bizonyíték gyártási hibára vagy szerkezeti problémára.

A végleges jelentés várhatóan 2026 nyarára készül el, addig az áldozatok családjai, a közvélemény és a légiközlekedési szakma is csak találgatni tud.

A baleset különösen érzékenyen érintette az Air Indiát, amely a Tata Group tulajdonában éppen egy modernizációs és imázsjavító kampány közepén járt.

Fontos leszögezni, hogy ezek egyelőre előzetes jelentések csupán, ne vonjuk le következtetéseket, addig, amíg ki nem jön a teljes jelentés. Azonban a bizonyítékok emberi fordulat gyanúját vetik fel, a következő lépés pedig a piloták párbeszédének elemzése lesz.