Reaktor

A kínai sárkány a 20. század végére igen erős szárnyalásba kezdett, ha a gazdasági mutatókból indulunk ki. Részben természetesen az is segíthette a szocialista ország grandiózus pénzügyi gyarapodását, hogy képes volt közelebbi kapcsolatokat kialakítani az Egyesült Államokkal, illetve a 70-es évektől részben megnyitotta kapuit a multinacionális vállalatok előtt. Kína egy sajátos berendezkedésű ország. Ugyan a maoista útvonalat követve hivatalosan még mindig szocialista, viszont gazdaságpolitikáját illetően félig-meddig kapitalista jellemzőkkel bír. Az állam tudatosan fejlett infrastrukturális hálózatot épített ki, hogy a külföldi nagyvállalatoknak és a nyugati tőkének vonzó célpontjává váljon. Segíti a technológiai cégek beáramlását az is, hogy Kína rengeteg nyersanyaggal, olcsó munkaerővel és jó piaci adottságokkal rendelkezik.

Rövid történelmi áttekintés

Közismert, hogy a távol-keleti ország valójában egy több ezer éves civilizáció, s már a Római Birodalom idején bolygónk egyik legvirágzóbb társadalmának bizonyult. A kínai törzsek nagyon sokáig egymástól elkülönülve éltek, és a kisebb-nagyobb, főként növénytermesztésre használt kezdetleges államszervezeteket tartományurak irányították. Igen régre visszanyúló tárgyi emlékeink vannak az itt megjelenő első lakosokról.

Rendkívül tagolatlan, hatalmas kiterjedésű tájegységekkel rendelkezett a Középső-Birodalom, ezért számottevő, hosszú ideig tartó kapcsolatot nem tudott kialakítani más népekkel. Elsőként a 13. századi mongoloknak sikerült meghódítani Kínát, megalapítva a Yuan dinasztiát. Néhány generáció elteltével azonban az uralkodóház és az udvar tagjai mind asszimilálódtak a helyi civilizációba. Ekkor vált nyilvánvalóvá a kínaiak számbeli és kulturális fölénye a tatárokkal szemben és ez méginkább fokozta a sinocentrikus gondolkodás beágyazódását.

Az utolsó dinasztia (Qing) bukását követően lépünk be Kína modern korszakába. Kikiáltották a köztársaságot, majd a 20. század első felében kezdetét vette a véres polgárháború, melyet végül 1949-ben a Mao Ce-tung által vezetett kommunista oldal nyert meg. Gyakorlatilag azóta egypártrendszer van, s az ország politikája de facto szocialista keretek között működik.

(forrás: advantour.com)

Vallás

Hangsúlyosnak bizonyultak Konfuciusz tanai a helyi társadalmi rend kialakulását illetően. Innen ered a konfuciánus vallás is, mely egyben egy etikai-filozófiai tanításként is értelmezhető. Igazságra, becsületességre és bölcsességre neveli az embereket, emelett az ősök tisztelete is lényeges a valláson belül.

A konfucianizmuson kívül erőteljesen jelen van a helyiek életében a taoizmus és a buddhizmus is. Habár számos ponton eltérő nézeteket hirdetnek, ennek ellenére a különböző vallások tökéletesen megférnek egymás mellett, érvényesül a vallási szinkretizmus. Jelen vannak egyébként helyi törzsi vallások, “pogánynak” tűnő hagyományok is, melyek akár faluról falura változhatnak.

Legizmust alatt azt értjük, hogy a morális-etikai értékeknél még fontosabb a törvények hatékony működése és azok feltétel nélküli betartása, mert csak így érhetünk el rendet és stabilitást az országban. Azért is fontos megemlítenünk az imént felsorolt filozófiákat és elveket, mert ezek a mai napig nagy hatással vannak a kínai életre, viselkedésre és a belpolitikát is erősen befolyásolják.

A távol-keleti kollektivista mentalitás

Látni kell, hogy a kelet-ázsiai társadalmak ideológiája és a nyugati felfogás között lényeges különbségek fedezhetők fel. Elmondható ugyanis, hogy míg hagyományosan a nyugati történelmi fejlődés erőteljesen egyénorientált és idővel kifejezetten pénzközpontúvá vált, addig a kínai perspektíva egészen más. Nevezetesen földrajzi és gazdasági okokra kell itt gondolni, mivel mind a termőterületek nagysága, mind pedig a termelés módja a már korábban említett összefogást és kooperációt igényelte meg a népektől.

Nagyon korán fontossá vált az egyre inkább növekvő népesség miatt megjelenő családcentrikus életmód. Szokás, hogy a távol-keleti országokban, így Kínában is, a szülők feladata ellátni mind a gyermekeket, mind pedig az idősebb családtagokat, mivel cserébe aztán az ő utódaik fognak gondoskodni róluk. Három, olykor négy generáció is él egy fedél alatt és mindenkinek megvan a maga feladata, kötelessége.

Kína vezetői szerint a nyugati típusú demokrácia teljes mértékben szétzilálná az országot, mert elburjánzana a korrupció és az önzés.

Belpolitika és social credit

Peking stratégiai érdeke, hogy a társadalmat kordában tudja tartani. Első hallásra ez megdöbbentő, hiszen egyből arra asszociálunk, hogy ez egy zsarnoki, másokat elnyomó egyeduralom. Az igazsághoz hozzátartozik a már említett történelmi tapasztalat, mely miatt a népesség is abban érdekelt, hogy az ország egységes, stabil és biztonságos legyen – felfogásuk szerint ugyanis a hosszú távú békét csakis így lehet megőrizni. Az egyénnek fel kell adnia bizonyos jogait a közösség érdekében, de cserébe az ember nem veszik el, felkarolja őt a társadalom.

A social credit rendszernek – mely egyre inkább teret hódít Kínában – szintén vannak előnyei és komoly hátulütői. Jelen pillanatban még nem kötelező mindenki számára és sokan elégedettek működésével, azonban félő, hogy a jövőben túlságosan meg fogja szabni az egyén lehetőségeit és beleszól a privátszférájába is.

Amennyiben az adott felhasználó sok credit-et gyűjt össze, úgy nyugodtan utazhat, szórakozóhelyekre járhat és élvezheti az állam szolgáltatásait. Sokan azt az álláspontot képviselik, hogy a rendszer az embert “megneveli”, s jóra motiválja. Vannak olyanok is azonban, akik úgy vélik, e rendszerrel az állam túlságosan beleszólna az ember magánéletébe és szabadságába, ezzel nyilvánvalóan behatárolva lehetőségeit.

Tény, hogy a forradalmian új social credit rendszer nekünk, magyaroknak nagyon távolinak tűnik, viszont az egész világon egyre jobban teret hódít ez a trend, ha az internetes vásárlásokat vesszük alapul. A modern AI technológia segítségével és a beépített protokollokkal félelmetesen sok információt árulunk el magunkról az internetezés során. Kínában is ugyanez a folyamat zajlik, csak ott a mesterséges intelligenciát már egy sokkal előrehaladottabb fázisában használják az egyének és az állam, s ennek bizony komoly ára van, mert idővel mindenkiről ki lehet deríteni, hol van és mit csinál a nap huszonnégy órájában.

 (forrás: ecovis.com)

Kínai nacionalizmus

Napjainkra, a maoista ország vezetőinek retorikájában egyre inkább teret nyer a kínai nacionalizmus. Egyik számottevő oka ennek a már tárgyalt sinocentrikus világképben keresendő. Másrészt viszont nagyon fontos megfigyelnünk azt is, hogy napjaink Kínája már nem a 20. századi Mao Ce-tung korabeli ország. Igaz, soha nem lehetett azt mondani, hogy a kínai kormány kifejezetten internacionalista ideológiát képviselt volna, mára egészen nyilvánvaló, hogy gazdasági megfontolásokból Peking proaktív nemzetpolitikát folytat. Érdekes módon megfér egymás mellett a kommunista külső máz és a protekcionista, nacionalista döntéshozatal. Ugyanakkor lényeges hangsúlyoznunk, hogy ez a nacionalizmus egyáltalán nem a hagyományos értelemben vett, a 19. századi Európában kibontakozó nemzeti gondolkodás, mivel utóbbi elsődleges célja, hogy egyesítse az adott nyelvű, s etnikumú népeket. Kínában nem beszélhetünk ilyesmiről, mert a prioritás ez esetben a gazdasági befolyás és a kereskedelmi érdekek védelme a külső szereplőkkel szemben: itt főként Japánt és az Egyesült Államokat kell megnevezni.

Szociopszichológiai értelemben is jól működik a nacionalista gondolkodás – egy nemzet vagyunk, egy nyelvet beszélünk, s együtt legyőzhetetlenek vagyunk. Már régóta felfedezték, hogy a közösségben átélt eseményeknek, érzelmeknek kolosszális ereje van, s az ember már az ősidőktől kezdve szeret csoportokhoz tartozni. Így nem csupán erősebbnek érezzük magunkat, de a nemzeti egység gondolata alapvetően erőt demonstrál és bátorságot gerjeszt az emberekben, s ez az eufórikus, már-már addiktív állapot elfeledteti az egyén személyes problémáit. Ezen okok miatt a politikusok is előszeretettel játszák ki a nacionalizmus ütőkártyáját – főként akkor ha valamilyen problémáról kell elterelni a figyelmet. Veszélyessé is válhat a túlzott nemzetközpontú látásmód, mivel ez gyakran egy közös ellenségképpel társul, ami feszültséget gerjeszthet az államok között.

Összességében a kínai nacionalizmus nem mondható radikálisnak és agresszívnak, mert célja főként az, hogy a már meglévő kínai gazdasági és nemzetközi politikai érdekeket megvédje és nem más nemzetek szuverenitása ellen irányul. Kérdéses, hogy Peking számára ez a politika a jövőben mennyire lesz kifizetődő, de az biztos, hogy amíg külső hatalmak nem avatkoznak a Kína belügyeibe, addig a távol-keleti nagyhatalom továbbra is nyitott lesz a barátságos külpolitikai viszony folytatására.

Borítókép forrása: kayak.com

Szeptember 8. – 1967 óta ekkor tartjuk az írni-olvasni tudás nemzetközi napját. Nem kevesebb, mint 55 éve ezzel a nappal próbáljuk felhívni arra a figyelmet, hogy milyen fontossággal bírnak ezek a készségek a mindennapokban (a tudás gyarapításától kezdve a hivatalos ügyek intézéséig). 

Vajon a gyermekek egy év alatt hogyan tudnak eljutni odáig, hogy olvasni és írni tudókká váljanak? Jelen cikkben ezt a témát járjuk körül.

Természetesen a folyamatban hatalmas a tanítók szerepe, hisz ők tanítják meg a gyermekeket írni és olvasni. Azonban a kisgyerekeknek kialakulnak bizonyos képességeik is, hogy a betűkre és szavakra vonatkozó tananyagot képesek legyenek befogadni (ezek kifejlesztésében tanáraik is segítenek). Az első lépés az, hogy megértik: a beszélt nyelv és a leírt jelek megfeleltethetők egymásnak. Vagyis rájönnek arra, hogy minden kimondott szónak megvan a maga papírra vetett változata. Ezután még észre kell venniük, hogy mindennek, amit leírunk, van jelentése. Korábban még azt hiszik, hogy minden szónak megvan a maga képe, de ekkor már elkezdenek gondolkodni a részleteken is: szóelemeken, betűkön. Ekkor ébrednek rá, hogy a leírt betűk ugyanazt ábrázolják, mint a kimondott hangok. Ezek pedig több szóban is szerepelhetnek, mert ezek különböző változataiból jönnek létre a szavak, mondatok. Ha ez megtörténik, mondhatjuk, hogy kialakult a gyermekben a fonológiai tudatosság – ez azt jelenti, hogy a gyermek már képes „hallani” a fonémákat.

Ha ezek az alapok mind megvannak, akkor jön a kérdés: „Hogyan tovább”?. A válasz egyszerűnek tűnik: a tanítók megmutatják, hogy kell írni és olvasni a betűket, és a gyermek tudni fogja. Azonban ez a valóságban ennél bonyolultabb. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy többféle módszer is van az olvasástanításra.

Kép forrása: mozaik.info.hu

Az egyik alulról felfelé folyamaton keresztül tanít. Akik erre esküdnek, abban hisznek, hogy a legkisebb részletekből kell kiindulni, innen pedig az egyre bonyolultabbak felé fordulhatunk. Vagyis először a betűket kell megtanítani, aztán a rövidebb, majd hosszabb szavak felé fordulhatunk, és így tovább. A minden betűt tartalmazó szöveg olvasása pedig az olvasástanulás legvégén következik. A módszer nagyon aprólékos, azonban van egy hátránya: a gyermekek elveszthetik motivációjukat. Annyira elvesznek a betűk tömkelegében, hogy szem elől tévesztik a célt: azt, hogy ők szöveget olvasni tanulnak. A betűk önmagukban pedig nem annyira érdekesek, mint a szöveg.

A másik módszer a felülről lefelé folyamat: ez az olvasás megértési céllal történő tanítását jelenti. Először a nagyobb egységekből indulnak ki, és úgy szűkítik egyre a kört. Akik ebben hisznek, nem tartják problémának azt, ha még a gyermek nem tudja a fonémákat betűkhöz kapcsolni. Ez a módszer lehetőséget ad arra, hogy megpróbálják megérteni a szöveg átfogó jelentését anélkül, hogy minden apró részletét tudnák. Például, ha a gyermekek még nem ismerik az ö, ő betűt, adnak egy olyan mondatot, amiben valamelyik szerepel. Ilyen lehet ez: „Esik az eső”. Ha a többi betűt már ismeri, ki tudja bogozni azt is, hogy az az ő betű milyen hangot jelöl. Ennek nagy előnye az alulról felfelé folyamattal szemben, hogy a gyermekek állandóan szöveget olvasnak, szórakozásként tekintenek rá.

Kép forrása: megoldaskozpont.com

A fő hangsúly azon van, hogy ne hagyjuk, hogy a gyermekek megunják a készségek elsajátítását. Az a legfontosabb, hogy élvezetté váljon az írás és az olvasás. Csak, hogy pár előnyét kiemeljük: az olvasás növeli a képzelőerőt, a szókincset, a tudást, az írás segít abban, hogy bármit fel tudjunk jegyezni, ne felejtsük el, hatékony eszköz a tanulásban.

Évtizedek óta a régészeti kutatások egyik fontos kérdése az az esztergomi templom, amelybe egykor IV. Béla királyt temették. Ma, 2022-ben úgy néz ki, hogy megtalálhatják a második honalapító sírját, amely egy magánmedence alatt lehet, illetve az egykori templom elhelyezkedését is megismerhetjük. De mi is történt pontosan a templommal, illetve hogyan találták meg?

A Segítő Szűz-bazilika

A Segítő Szűz-bazilikát 1224-ben alapították, majd a tatárjárás okozta pusztulás miatt IV. Béla építtette újjá. A második honalapítónak is nevezett kiemelkedő magyar uralkodót végül feleségével, Laszkarisz Máriával és fiával, Béla herceggel ezen templomba temették el.

IV. Béla a Képes Krónikában (forrás: archeologia.hu)

Az utolsó történelmi feljegyzések

A Segítő Szűz-bazilika túl nagyméretű és jelentős volt ahhoz, hogy nyomtalanul és emlékezet nélkül pusztuljon el. A ferencesek 1687-ben tértek vissza Esztergomba, ekkor már csak a templom romjait találták meg. Ennek oka, hogy az ekkora építményeket a törökök lerombolták, hiszen menedéket nyújthatott a keresztényeknek, ha esetleg sikerül egy nagyobb háborúban elfoglalniuk a várost.

Bél Mátyás 1730-as években született leírása alapján a középkori Segítő Szűz-bazilika akkor még látható romjaiból következtetve kiemelkedő méretű lehetett, a barokk templomok eltörpültek mellette. Végül a romokat eltakarították és a század közepétől kezdve lakóházakat építettek a helyére. Azóta a templomnak már csak emléke él.

Bél Mátyás evangélikus lelkész, földrajztudós, polihisztor (forrás: wikipedia.org)

Más emlékezet szerint a középkori ferences bazilikára épült 1699-ben a Szent Péter és Pál-plébániatemplom, de ezt a lehetőséget már korábban elvetették. Egyébként érdekesség, hogy az alatt is találtak egy középkori építményt, amely valószínűleg a Szent Jakab-templom lehetett.

A ferences rend sorsa Esztergomban

A ferences rend ugyanakkor visszatért a városba és a régi templom helyett felépítette a ma is álló Szent Anna ferences templomot (nem azonos a Szent Anna-plébániatemplommal, az esztergomi kerektemplommal). Mivel a régészeti területeken újabb és újabb építkezések zajlottak, ráadásul az esztergomi templomok régebbi feljegyzései kevés konkrétumot nyújtanak az utókor számára, így sokáig a kutatók ezen templom helyén feltételezték a középkori templomot és itt is kezdték a kutatást (ráadásul korábban a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium udvarában találtak egy középkori zarándokházat is). A munkák azonban nem vezettek eredményre, vagyis a mai templom helyén biztosan nem a középkori bazilika állt.

A ferencesek barokk temploma, a Szent Anna-templom (forrás: wikipedia.org)

Mi vezetett új eredményre?

Ezután egy jóval komplexebb összevetés következett, amely során mai műholdfelvételeket vetettek össze történeti értékű térképekkel és ábrázolásokkal – különösen is egy 1595 körül született német rézkarccal -, ugyanakkor a mai műholdképeken látszanak – szakember számára – bizonyos építészeti nyomok. Emellett műszerekkel a helyszínen is

A mai Szent Anna-templom kriptája (forrás: magyarnemzet.hu)

Ehhez egy új, teljesen független kutatócsoportnak is be kellett kapcsolódnia a Magyar Nemzeti Múzeum kutatásába, bár korábban is voltak hangok, amelyek kizárták a mai és a középkori templom folytonosságát.

A két templom szakralitása

Magyarországon elterjedt volt a Védőszent napjához igazított tájolás, vagyis a Védőszent napján a felkelő nap felé nézett a szentély. Szent Jakab és Szent Anna napja – június 25. és 26. – közt minimális az eltérés – ez is alátámasztja, hogy a Szent Jakab-templom lehetett a mai ferences templom alatt -, míg a Segítő Szűz napja szeptemberre esik. Ez túl nagy eltérés, ugyanakkor amennyiben ezt a megközelítést alkalmazzuk, talán elveszett középkori templomok megtalálásában és azonosításában is lehetséges lenne alkalmazni.

Borítókép: az esztergomi Segítő Szűz-bazilika ábrázolása (forrás: index.hu)

A hazai közélet történései - főleg, ha azok a lakosságot valamilyen módon negatívan érintik - menetrendszerűen megnövelik egy bizonyos réteg érdeklődését a külföldi élet iránt. Megszámlálhatatlan poszt és komment árad ilyenkor a közösségi média felületeire, melyek fő témái a külföldi szebb jövő reménye, a költözési tervek, és a megélhetési statisztikák összehasonlítása. Ezek egy részéből általában semmi nem lesz, viszont akik tényleg meglépték, előszeretettel osztják meg pozitív vagy negatív tapasztalataikat a témában. Új cikksorozatomat én is hasonló szándékkal indítom most el, hiszen - bár nem az itthoni közélet vagy egyéb politikai események miatt -, de én is a külföldre költözés mellett döntöttem. 

Rengeteg statisztikát találunk az interneten, amelyekben bizonyos számok és adatok (pl. átlagkereset, lakbér, élelmiszerárak, GDP, stb.) alapján hasonlítják össze, rangsorolják az országokat és városokat. Svájc például az összes ilyen táblázat és grafikon élén szerepel mind pozitív, mind negatív szempontból, ahogy Magyarország is egész szélsőséges helyezésekkel rendelkezik. Egy korábbi cikkünkben már volt szó a világ legdrágább helyeiről. A top 5-ös listát szinte ellepik a svájci városok: az elképesztő fizetésekhez hasonlóan elképesztő megélhetési költségekkel is kell számolni. Amikor a költözésen gondolkodtam, sok lehetséges helyszín megfordult a fejemben (köztük Svájc is), de az ennyire híresen "drága-lista-vezetőkhöz" olyan tőke kell, amiről én álmodni se mertem. 

Szeretném leszögezni: szeretem a hazámat, a szülővárosomat, Budapestet, és az ott élő szeretteimet is. Pusztán egy adott választási eredménnyel, drágább rezsivel, vagy egyéb új törvénymódosításokkal - csak, hogy a mostanság népszerű indokok közül említsek párat - biztos nem lehetne kirobbantani innen, még akkor sem, ha biztosan nehezebb hónapok következnek. Az ok amiért mégis költözöm - hangozzon ez bármilyen elcsépelten -, az a tapasztalási vágy. 

Egészen tini korom óta motoszkált a fejemben, hogy szeretnék egyszer külföldön élni. Szerettem az idegen nyelveket, szerettem utazni, és tetszett a nagyvárosok forgataga. Amikor felköltöztem Budapestre, a téma kicsit háttérbe is szorult, hiszen a főváros mindig tudott valami újat mutatni. Voltak időszakok, amikor a diákmunkákkal épp csak annyi pénzt sikerült előteremteni, hogy a hónap utolsó napjaiban egy párizsis szendvics is nagy dolognak számított, de élveztem az önállóság minden percét. 7 évet töltöttem el itt (nagyrészt egyetemistaként) és az elmúlt évek során a párizsis szendvicsektől sikerült “felküzdeni” magam egy önállóan bérelt belvárosi lakásig. (Azért a párizsis szenyó még mindig nagy kedvenc :))

Az elmúlt 3 évben egyre inkább visszatért a külföld gondolata a fejembe, mert bár szuperül teltek a napjaim, úgy éreztem, annyi minden van még, amit meg szeretnék tapasztalni - egy teljesen idegen környezetben. Kicsit azt éreztem, egy burokban vagyok, és hiába utaztam el fapadossal egy-egy hétvégére szebbnél szebb európai városokba, ezt a kis időt nem éreztem elegendőnek. Kb. másfél éve jött el az a pont, amikor eldöntöttem, én már pedig nem fogom elengedni ezt, és igenis meglépem a dolgot.

Nem volt konkrét tervem, de Svédország és Németország mindig is előkelő helyen szerepelt a potenciális célországok listájában, hiszen mindkét nyelvet tanultam már, és gondoltam, mi is lehetne jobb módszer folyékony szintre emelni a tudásom, ha nem pár év kint léttel. Végül Németország, ezen belül is Frankfurt lett a befutó, ami mindent kipipált a képzeletbeli listámon. Alap nyelvtudásom van, vannak ismerőseim a városban, és még álmaim mesterképzésére is sikerült felvételt nyernem.  

Az izgalmak mellé nagy adag félelem is társult, hiszen ez egy hatalmas döntés minden téren. Bár sokan szeretik Németországot használni a jólét egyik fő példájaként, azért, hogy az egyik legnagyobb klisével éljek, itt sincs “kolbászból a kerítés”. Az albérletárak iszonyatosan magasak (még itteni fizetéshez képest is), a rezsi háromszázszorosára fog emelkedni ősszel, és a többi kötelező költségről még ne is beszéljünk.

A pro és kontra lista szinte végeláthatatlan, hiszen minden annyira emberfüggő. Valakinek nagyon beválik a külföldi élet, és kényelmes, stabil anyagi helyzetet tud teremteni családjának, míg sokan a hazaköltözés mellett döntenek, mert idegennek érzik magukat ott, és jelentős életszínvonalbeli változást nem minden szakma hoz. Egy ilyen kaland, főleg, ha egy szuper képzés is társul hozzá, sokban formálja az ember személyiségét, tudását, de egyfajta új szemléletet is magával hoz. Legyen a tapasztalás pozitív vagy negatív, mindenképp tanulunk belőle valamit. Én személy szerint nem tervezek kint maradni életem végéig, viszont a néhány éves képzés talán pont elég arra, hogy kipróbáljam magam egy új helyen, és olyan tudást és tapasztalatot szerezzek, melyekkel profitálhatok majd a hazai álláspiacon. 

Ennyire még ne szaladjunk azonban előre, hiszen még csak a költözés részénél járunk a dolognak. Cikksorozatom következő részében az előkészületekről, a német bürokrácia útvesztőiről, és a költözés költségeiről lesz szó. Nem egyszerű a téma, az biztos, de ha kíváncsiak vagytok a “Németországba rázódásba”, akkor tartsatok velem! :)

Idén kiemelt téma a vízhiány és az aszály, a közbeszédben is megjelent az évszázados magyar vízgazdálkodás szerepének értékelése. Tudvalevő, hogy a korábbi folyószabályozások olykor teljesen megújították egy-egy táj arculatát és mezőgazdaságát. Volt Magyarországon egy vidék, ahol az emberek élete és anyagi helyzete is gyökeresen megváltozott…

A tolnai Sárköz

A Sárköz néprajzi és földrajzi tájegység a Duna két partján, Kalocsa környékén és Tolnában; ugyanakkor a „kalocsai” jelző nélküli Sárközt leggyakrabban a tolnai résszel azonosítják. Nincs teljes egyetértés a kiterjedésével kapcsolatban, a legszűkebben vett néprajzi értelemben a Sárköz négy, református lakosságú települését értik alatta, ezek Alsónyék, Decs, Őcsény és Sárpilis. Általában Báta reformátusságát is ide csatolják. Mások a szekszárdi reformátusságot részben és az eredetileg a Duna túlsó felén lévő Bogyiszlót és Szeremlét egészben ide kötik. Újonnan hangsúlyozzák a tájegység többi, Duna-menti magyar néprajzi csoporttal való jellegzetes hasonlóságát is és az egész földrajzi Sárközt egy néprajzi egységnek tekintik Madocsától Bátáig, továbbá a Duna túlpartján lévő református települések egy részét.

Vallási hovatartozás tekintetében annak a tolnai mezővárosnak a szerepe emelendő ki, amellyel a térség szomszédos volt, és amely a magyar reformáció egyik kiindulópontjaként említhető. Decsen az 1540-es években Szegedi Kis István püspök zsinatot is tartott, emellett nagyszámú Decsi családnevű református értelmiségi személyről szólnak a források.

A Sárköz és a víz

Ez a táj már nevében is kapcsolatban áll a vízzel, ugyanis a Sárvíz és a Duna közti területet nevezték el így. Két nagyobb folyószabályozási szakaszról tudunk: az egyik a középkorban indult, hiszen így a környék termékeny földjeit mezőgazdasági termelés alá lehetett volna vonni, ugyanakkor a török hódoltság következtében ez a folyamat abbamaradt, a terület elmocsarasodott, megnőtt az árvizek száma. Ezen jelentősen nem változtatott az ország felszabadulása sem, hiszen a következő szabályozásra az 1850-es évekig kellett várni. Ismét művelés alá vontak mintegy százezer hold földet, az árvizek megszűntek, sőt még a Sárvíz is „eltűnt”, azt ugyanis Sióagárdnál a Sióba vezették.

A szomszédos Gemenc. Hasonló lehetett a török hódoltság után a Sárköz is (forrás: origo.hu)

A víz – a magyar megmaradás záloga

A honfoglalás óta letelepült – és részben kiváltságokat viselő, hiszen Őcsényben pl. egyházi katonai feladatokat láttak el – magyar-besenyő lakosság (összeolvadva a helyi avar-szláv népességgel) a középkor folyamán jelentős polgárosodáson és fejlődésen ment keresztül, köszönhetően a kereskedelmi útnak, a termékeny földnek és a Dunának. Már ekkor megindult a folyószabályozás a víz által gyakran elárasztott, de termékeny vidéken, ugyanakkor a kereskedelmi út közelsége egyben a hadi út közelségét is magába foglalta. Ez a törökök idején azt jelentette, hogy a fejlődés törvényszerűen megakadt, a folyószabályozás leállt, a polgárosodás helyett – hiszen sem a kereskedelem, sem a termelés nem tudott megfelelően működni – paraszti lakosság jött létre.

Az I. Béla király által alapított szekszárdi apátság romjai a későbbi Vármegyeháza udvarán (forrás: archeologia.hu)

Akár Szulejmán seregének pusztításaira, akár a tizenöt éves háborúra, akár a felszabadító hadakra gondolunk, mind-mind jelentősen megapasztotta a Dél-Dunántúl népességét. Az elhanyagolt tájon a korábbi folyószabályozás következtében ugyanakkor mocsaras, erdős – szinte érintetlen – terület jött létre, amelyet a lakosság meg tudott ismerni, de a katonaság könnyen vesztét lelhette bennük. A vidék lakossága folyton készen állt az esetleges mozgásra, hiszen bármikor be kellett menekülnie az erdőbe vagy a víz által védett ligetekbe. Sokszor más területek magyarsága is ide menekült, emiatt láthatunk például a nevek vagy a nyelvjárások, továbbá a népművészeti emlékek terén kapcsolatokat akár a Kiskunsággal, akár a Dunántúli-dombsággal. Igaz, az is előfordult, hogy sárközi falvak népessége menekült egy-egy alföldi mezővárosba.

A megmaradás módját elemezve arra jutunk, hogy kezdetben a kereskedelem miatt szinte egyáltalán nem volt pusztulás egészen a tizenöt éves háborúig (1591-1606), sőt folytatódott a korábbi tendencia: a mezőgazdaságból élő lakosság gyermekeit taníttatta a szomszédos tolnai iskolában, terményeit pedig eladta. Valószínűleg a századforduló nagy háborújában pusztították el az ármentes területen fekvő mezővárosokat és falvakat – úgy néz ki, hogy a XVII. század elején már csak Bátával és a négy falu létével tudunk számolni, a többi elpusztult –, de az árterekben megbúvó és az erdőktől védett falvak megmenekültek és egyben menedéket nyújtottak a hadiúthoz közeli lakosságnak is. Ez az ártéri meghúzódás stabilabb is volt, mint máshol a folytonos mezővárosokba menekülés és egyben sajátos is. Bár a szokványos, nagyobb településekre költözés tendenciája itt is megfigyelhető, hiszen tudunk olyan faluról, melynek lakossága Szekszárdon lelt új otthonára.

A felszabadító háborúkat és a Rákóczi-szabadságharcot követő évszázad, az ország fellendülésének évszázada egyben azt is jelentette, hogy a lakosságnak már nem kell elhagynia otthonait. A megmaradt magyarság megfogyatkozva bár, de átvészelte a háborús század szenvedéseit. Persze kálvinista hite miatt többször is szembe került földesuraival, a szomszédságba pedig katolikusokat és németeket telepítettek, de meg tudta őrizni lakosságát, nyelvét és vallását. A hódoltság alatt valószínűleg baranyai, dombvidéki és duna-tisza-közi magyarokkal is gyarapodott a falvak lakossága, akik a mocsarak és erdők övezte területen menedéket leltek. Rákóczi után pedig más vidékek református lakosságával egészült ki a térség - összességében a 18. század eleji népesség negyede származott a Sárközből eredetileg -, amely immáron egy békés épülés korába lépett.

Egy világtól elzárt idill

hiszen a megfelelő mennyiségű élelmiszer rendelkezésükre állt, de nem számolhattak nagy vagyoni különbségekkel. Ennek köszönhető a korszak sárközi viselete, a fehér alapszínű, letisztult magyar ruha (a nők további színeket is hordtak, például vöröset és feketét) és a puritán ékszerek (például párta, főkötő). A lakhelyek többnyire nádsövényes, tapasztott kis házak voltak. A halászat és a szekszárdi dombok szőlői biztosították a megélhetést – utóbbi évszázados hagyomány, hiszen már a középkorban is volt a sárközieknek a szomszédos dombokon többnyire fehérszőlőjük, balkáni hatásra ekkor álltak át a vörösborokra. Az évszázad végére pedig az állattartás jelentett új lehetőségeket, de a legelők mennyiségét a víz erősen korlátozta.

A szekszárdi borvidék ősszel (a szerző felvétele)

A korban egyértelműen a halászat volt az alap a vidéken, ennek következtében egyrészt jóval több halat tartalmazott a sárköziek étrendje, másrészt a népi műveltség központi elemei közt még a folyószabályozás után is megtaláljuk a halat, a hajókat, a vizeket. Rengeteg sárközi népdal szól a halról, annál is inkább, mert a hal motívuma évszázadokon át megengedett rejteke volt olyan tényezőknek, amelyekről nyíltan nem lehetett beszélni a közerkölcs miatt.

A víz nem mindig volt állandó. Jelentős területet borított alapvetően is, sok volt a mocsaras rész, de ami még fontosabb, az az árvíz. Az árvíz ugyanis nem folytonosan volt jelen, nem lehetett tudni, pontosan mikor jön, meddig marad és meddig terjed ki. Ennek köszönhető, hogy a földművelés és eleinte az állattartás kevésbé volt jelentős, mint máshol – természetesen mindig a növénytermesztés az alap, de a Sárközben keveredett a máshol jelen sem lévő vízgazdálkodással. Annyi bizonyos, hogy ősztől tavaszig a Sárközt az ár elzárta a világtól, hiszen a közlekedést is ellehetetlenítette.

A Sárközt a víz mentette meg a hadaktól, majd a víz adta a megélhetést és az élet alapját – kétségtelenül sajátos kultúrát teremtve meg ezzel. A lakosság nem akarta elengedni ősi életformáját. Az 1850-es évek neoabszolutista szemlélete azonban elvette a vizet, elvette az életet a Sárközből. De hogyan kezelték mindezt?

Önmagából kiforduló vagy szerves folytatás?

A sárközi embert viszonylagos jómódban érte a Duna szabályozása. A víz addig mindenkinek megadta az alapot és mintegy fél évszázada már nőtt az emberek vagyona. Nem jelentősen, de helyi viszonyokhoz képest igen. Amikor először felmérték a Duna adottságait, elcsodálkoztak a táj érintetlenségén és az emberek életén. A szabályozás pedig óriási földbőséget teremtett, hiszen ugyan a vizet elvették, de így rengeteg, korábban állandóan táplált művelhető föld szabadult fel, létrejöttek a több ezer holdas határok, amelyre természetesen a lakosság rá tette a kezét.

Sehol az országban nem volt párja a sárközi jómódnak, amely ráadásul szinte általános volt, de semmiképpen sem jelentett hátrányt az sem, ha valaki esetleg szegénységben élt. A nádsövényes kunyhókat eleinte a megszokott tornácos parasztházak, majd a díszített, már-már polgári igényűnek mondható, utcafrontra néző, olykor emeletes házak váltották fel. Az ősi magyar viseletet – amely a reformátusság puritán szemléletének is megfelelt – pedig túldíszített, virágmotívumokkal ellátott, színes, külföldi alapanyagokból készülő női és városias jellegű férfi ruházat követte, a fejdíszeket hatalmas virágcsokrok díszítették. A női öltözék az adott család anyagi helyzetét is kifejezte, így a lánygyermek megbecsültsége nagyobb lett a fiúörökösnél. A sárközi nép megtanulta élvezni az életet: híressé vált – vallásossága mellett is – szabados közerkölcséről, a keresztszülők kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy később a házaspár mindkét tagjának a valószínűsíthető szeretői lesznek a „komám” és a „komámasszony”. Kiemelendő, hogy minden várakozás ellenére mindkét nem kiélhette vágyait, főleg ha a férj szegény béresből vált gazdává a házasság által, aki esetleg a tanyán – helyi nevén a szálláson – vagy a szőlőben dolgozott (no nem nagy munkát, csak besegített); sőt mi több, nőjogú társadalom alakult ki. A férfiak a mezőn nem dolgoztak, erre voltak a béresek, a földbőség ugyanis bevándorlási hullámot hozott.

Új típusú ház Decsen (forrás: csatolna.hu)

Nőtt az igény a műveltségre is: a sárközi nép olvasott, erős nemzeti identitással rendelkezett – kedvelte a nemzeti irodalmat –, emellett a házak berendezése a polgári irány felé hajlott. Bár azt hozzá kell tenni, hogy a jól berendezett szobákat legtöbbször nem lakták, hanem a hagyományos, kevésbé értékes házrészekben éltek, amelyeknek a bútorzatát nem kellett sajnálni.

Sárközi ház belülről (forrás: kincsestolnamegye.hu)

Ez látszik a már említett közerkölcsben is, de még fontosabb az új családszervezési forma, az egyke. Féltek ugyanis, hogy a hirtelen jött gazdaság hirtelen is vész el, így igyekeztek egy gyermeket vállalni, a viselet okozta reprezentáció következtében jobban örültek a lánynak, ami nőjogú társadalmat eredményezett – sok esetben jóval szegényebb férjt választottak, akit így irányíthattak, hiszen a vagyont nem a férfi hozta. Az egy gyermek vállalása az abortuszok számát növelte, míg hosszabb távon a népességet csökkentette.

A sárközi viselet (forrás: ocseny.hu)

Nem egységes az új kultúra megítélése sem, hiszen egyesek az igényes, magyar viselet feladását látják a „giccsben”, mások szerves fejlődésnek és magyar alapúnak tartják az új öltözéket.

Az új sárközi viselet (forrás: bihe.hu)

A sárközi nép példátlan módon meggazdagodott, de ezzel erőteljesen meg is változott. Máig nem egységes annak megítélése, hogy feladta-e önmagát a nép vagy jól járt a változásokkal. Annyi bizonyos, hogy a vízzel való kapcsolata megszűnt, egyedül Bátán maradt nyoma a halászatnak – és ezt évszázadokon át nem akarták feladni, foggal és körömmel ragaszkodtak hozzá. Mégis elvesztették, mindössze műveltségük motívumaiban őrizték, olykor már mögöttes jelentéssel.

Borítókép: Alsónyék (Forrása: alsonyek.hu) 

Minden kétséget kizáróan folyik Amerikában a politikai kampány. A demokraták már jóval jobb pozíciókból várják a választást, mely során a Szenátus egyharmadáról és a Képviselőház egészének az összetételéről dönthetnek az amerikai választók. Az elnök személyét ugyan nem érinti a félidei választás, de a mandátumának második felének a minőségét nagyban meghatározhatja. A fékek és ellensúlyok rendszerében a végrehajtó hatalom az elnöké, a törvényhozó hatalmi ág alatt a két házra osztott Kongresszust értjük, míg az igazságszolgáltatást a Legfelsőbb Bíróság jelenti.

Az elnöki rendszer sajátja, hogy a hatalmát a törvényhozástól függetlenül gyakorolja, nincs irántuk politikai bizalommal, nem dönthetik meg csak úgy, hiszen hatalmának az alapja a választók akarata, közvetlenül választják meg. Ez viszont nem azt jelenti, hogy lényegtelen lenne a Képviselőház vagy a Szenátus összetétele: ha az elnök pártja van többségben, akkor gördülékenyen politizálhat, ha pedig a másik párt kerül fölénybe, akkor jelentősen beszűkül a mozgástere. Az alsóházban stabil demokrata többség van, de a Szenátusban 50-50 az arány, itt Kamala Harris, az alelnök jogosult arra, hogy átvágja olykor a gordiuszi csomót. Ha Republikánusok teret nyernek és fordítanak akár egy házban is, akkor Bidennek nehéz dolga lesz. Ehhez azonban az elnöknek is van mit hozzáfűznie.

Joe Biden eddigi beszédjei közül talán a legutóbbi, a philadelphiai sikerült a legkeményebbre, váratlan hangot ütött meg a demokrata elnök. A körülbelül 25 perces beszédében főleg a trumpista republikánusokkal foglalkozott, az amerikai demokrácia állapotával és még válaszutakat is felkínált.  E cikkben megvizsgáljuk, hogy Biden önmagát miképpen pozicionálja és festi le, hogy mik lehettek a szándékai, illetve milyen következményei lehetnek beszédének.

(kép forrása: nps.gov)

Biden kezdetként kitért arra, hogy milyen jelentős helyen tartja beszédét: tudni illik Philadelphiában fogadták el az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozatát, illetve később az alkotmányt is. Ebből kiindulva az elnök kimondatlanul is történelmi jelentőségűvé emelte az ottani szereplését. Ezt azzal is tetézi, hogy kiemeli, hogy az a „fény”, ami átjárja az amerikai történelmet, ott, Philadelphiában került meggyújtásra, és a mai napig ég. Ez az a világosság, ami Biden elnökségét és egy igazságosabb és prosperálóbb Amerika megteremtését is megvilágítja, amerikaivá teszi. Rögtön utána megemlíti Donald Trumpot és a MAGA (Make America Great Again) Republikánusokat, akik szerinte veszélyt jelentenek az USA lelkére és értékrendjére. Bár kiemeli, hogy a Republikánusok többsége nem trumpista és nem ítéli el a pártot teljes egészében. Ez nem kicsit visszás, erre később visszatérek, hogy miért.

Ezután Biden előveszi az obamai fordulatot, hogy ő nem a piros (Republikánus) vagy kék (Demokrata) államok elnöke, hanem az Egyesült Államoké, ezzel magát a pártpolitika fölé emeli. Joe Biden ezután visszatér a MAGA Republikánusokhoz, akik visszafelé akarják vezetni Amerikát, ahol nem tisztelik az emberek egyéni jogait, nem hisznek a jogállamiságban és semmibe veszik az alkotmányt. A demokrata elnök itt előveszi 2021. január 6-a eseménysorait, amikor Trump hívei a megtámadták a Capitoliumot, illetve az egész 2020-as választás tisztességét kérdőjelezték meg, meghiúsítva ezzel a békés hatalomátadást. Természetesnek veszi, hogy 2022-ben és 2024-ben sem lehet majd jobbra számítani a trumpizmustól.

(kép forrása: cnn.com)

Ezek után Joe Biden önmagát a többség és normalitás vezetőjeként ábrázolja, aki nem hagyja, hogy a politikai extrémizmus veszélyeztesse az amerikai demokráciát. Erős kontrasztot állít közte, illetve a félelem, a megosztottság és gyűlölet (Trump) útja között. Ő ismeri az amerikai nép lelkét és bátorságát, ő tudja merre kell haladnia a nemzetnek. Épp ezért kéri az amerikaiakat, hogy egyesüljenek elnöke mögött és védjék meg közösen a demokráciájukat az autoriter vezetők és a politikai erőszak világától. Biden szívesen látja a demokratákat, a független szavazókat és a mainstream republikánusokat is ebben a harcban.

Biden kitér a vízióira, hogy ő milyen Amerikát akar megvalósítani és valósít meg most is: ehhez kéri az amerikaiak támogatását. Eddigi tevékenységét párhuzamba állította Franklin Delano Roosevelt New Dealjével, Eisenhower elnök teljesítményével, ami az infrastruktúrát illeti, Bill Clinton fegyverkorlátozó intézkedéseivel, illetve Barack Obama törekvéseit a megfizethető egészségügyért. A klímaváltozás elleni küzdelemben elért eredményeit pedig páratlannak tartja. Ezeket a vívmányokat akarja megőrizni Joe Biden, de ehhez ő egyedül nem elég: ehhez egy kvázi amerikai-népfront segítségét kéri.

Érdekes képekkel élt Biden, amikor felvázolta az amerikai politika folyamatait, alakulásait. Nem aprózta el, amikor antidemokratikus veszélyként írta le Trumpot és követőit. Úgy gondolja, hogy Amerika útelágazáshoz ért: követni a bideni utat vagy félelemben és gyűlöletben élni, utat engedni a politikai extrémizmusnak. Röviden összefoglalva: Biden egyszerre nemzetépítő, nemzetegyesítő, árokbetemető, pártokon felül álló, erős és határozott vezetőként festette le magát, aki felismeri a veszélyt és tudja is az ellenszerét.

(kép forrása: newsweek.com)

De mit akart mindezzel Biden? A demokrata elnökre eddig nem volt jellemző, hogy ilyen markáns, erős, ténylegesen jól sikerült beszédet mondjon. A politikai kampány egy olyan eseménysorozat, amiről megoszlanak a vélemények, hogy mikor kezdődik vagy egyáltalán véget ér valaha is. Egy biztos: ez mindenképpen a kampány részét képezi, novemberben már félidei választásokat tartanak és nagy a tét. Itt fog kiderülni, hogy a trumpizmus még életképes alternatíva-e a Republikánus párton belül. Ha a Trump által támogatott jelöltek sikerrel járnak, akkor a volt elnöknek jó esélyei lesznek az újabb elnökjelöltségre.

Joe Biden első látásra a mérsékelt jobboldali szavazókat akarta megszólítani, de véleményem szerint itt egy másodlagos szándék is felfedezhető. Az elnök beszédének hangnemével könnyedén egységbe terelheti a Republikánus pártot, sokan érezhetik úgy, hogy igazságtalanul lettek extrémnek bélyegezve. Biden szerint a MAGA Republikánusok egy terrorizáló kisebbséget jelentenek a nemzeten belül. Ugyanakkor ez a „szekta” hozzásegítette egy jelöltséghez Trumpot, ami végül az elnökségét eredményezte, legutóbb erre az extrémitásra 74 millióan szavaztak, továbbá a mai napig a legesélyesebb arra, hogy 2024-ben újra pástra lépjen. A republikánus véleményvezérek azt is kifogásolják, hogy nemcsak, hogy tízmilliókat bélyegzett meg az elnök, de egy szóval se említette 2020 nyarát, amikor a BLM (Black Lives Matter) nevezetű mozgalom élt a politikai erőszak eszközével hónapokon keresztül, miután George Floyd rendőri túlkapás áldozata lett.

A volt elnököt idén nyáron egyszer már mártírrá avanzsálták azzal, hogy az FBI házkutatást rendezett Mar-a-Lago-i rezidenciájában, amit az amerikai jobboldal „politikai boszorkányüldözésként” festett le. A republikánus egységet az is erősítheti, hogy Biden hozzányúlt az amerikai diákhitel kérdésköréhez: 10 000 $-nyi diákhitelt terveznek elengedni minden alacsony és közepes jövedelemmel bíró hitelezettnek. Ez jellemzően Bernie Sanders és a Demokrata párt baloldalának a követelése volt. A republikánusok ezt elutasítják, „hiszen miért fizetné ki adódollárjaiból bárkinek is a hátralékát, miközben semmi köze hozzá”, illetve azt is nehezményezik, hogy ez igazságtalan azokkal szemben, akik több munkát is vállaltak egyszerre csak azért, hogy törlesszék hitelüket.

(kép forrása: latimes.com)

A trumpista republikánusok nyílt fenyegetésként értelmezték azt, amikor Joe Biden egy fórumon a lakosság számára elérhetetlenné tett AR-15 félautomata puska fölöslegességéről beszéld, mivel a haza védelméhez az kevés, ehhez F-15-ös vadászrepülőgépek kellenek például. A fegyverhasználat és a második alkotmánykiegészítés komoly törésvonal az amerikai társadalmon belül. A jobboldal fegyverpárti és élni akar alkotmányos jogaival, a baloldal pedig idejét múlt koncepciónak tartja, hiszen az muskétákról szólt.

Biden tudatosan játszhat rá a MAGA Republikánusok félelmeire, nagy mozgósításra sarkallhatja őket, amivel versenyelőnybe helyezheti Trumpot. Az amerikai jobboldal egy tagolt, heterogén társaság, akárcsak a demokraták. Ilyenkor több rivális csoport jelöltje versenyez, az előválasztások végére pedig valaki kiemelkedik a belharcokból. Mivel Biden egyszer már legyőzte Donald Trumpot, ezért abból indul ki, hogy még mindig inkább őt választanák meg 2024-ben, mint a volt elnököt. Ha hozzásegítheti a jelöltséghez, akkor jó sanszai lesznek a második ciklus eléréséhez. Mitt Romney, Ted Cruz, Lindsay Graham vagy Marco Rubio valószínűleg esélytelenségükből kiindulva inkább el se indulnak Trump ellen. Az egyedüli esélyes kihívó jelenleg Ron DeSantis lehetne, aki Florida kormányzója, de a közvélemény-kutatások alapján még ő se tudja megközelíteni a volt elnököt. Bár megjegyzendő: a kormányzó se éppenséggel a mérsékeltségéről ismert.

(kép forrása: nytimes.com)

Mint korábban jeleztem, Biden megjegyzése a mérsékelt Republikánusokról, hogy őket nem ítéli el: visszás. De miért is? Azért, mert ezzel gyakorlatilag a busz alá hajította őket. A trumpista republikánusok a jobbközepet a „washingtoni mocsár” korrupt, amerikai embereket eláruló, megalkuvó részének tekinti, ők „csak nevükben Republikánusok” (Republican In Name Only – RINO).  Biden pont ezt a törést használja ki, amikor tovább erősíti a mérsékeltekről kialakult képet, hogy ők a padsorokon túl is képesek együttműködni. Biden a mérsékeltek ellehetetlenítésével akarja 2020-as ellenfelét jelöltséghez juttatni, hogy újfent legyőzhesse. Ha Trump nem vigyáz, akkor ezek a szavazók átpártolhatnak a Demokratákhoz, az pedig súlyos veszteség lenne számára.

De miért lenne Trump az ideális ellenfél Biden szémára? Trump mindig is megosztó személy volt a politikában, most sincs ez másképp. Trump elutasítottsága a közvélemény-kutatások alapján bőven 50% fölött van, miközben az elfogadottsága jobb esetben is csak épphogy 40% fölött van, de van olyan is, hogy alá mérik. Bidenről hasonlóan vélekednek a választók, 2020 környékén se voltak sokkal jobbak a mutatói, de Trump elutasítottsága volt akkor az, ami miatt révbe tudott érni. Ez a dilemma az, ami a mai napig a Republikánus párt problémája: Trump egyfajta se veled, se nélküled helyzetben tartja pártját. A volt elnök személye egyszerre integratív, illetve dezintegratív. Sokakat képes mozgósítani, de elbizonytalanítani is az amerikai jobboldalon. Sokan átmennének a falon is érte, de korántsem mindenki.

(kép forrása: fivethirtyeight.com)

Biden eddig nem a beszédjeiről volt híres, azonban ez kifejezetten nagy löketet adhat pártja számára a közelgő félidei választásokon. Ha valakit politikai extrém vagy szélsőséges jelzővel látnak el -ami értelemszerűen sohasem cél nélküli-, akkor nagy eséllyel sokan úgy is fognak gondolkozni a megbélyegzettről. Biden megnyerheti magának a centrum szavazókat azzal, hogy politikai karanténba helyezi populista kihívóját. Rövid távon a félidei választások lesznek a beszéd sikerének az indikátora. Ha a trumpista jelöltek nem tudnak átütő sikert aratni és a Demokrata párt megtartja többségét a Kongresszus mindkét házában, akkor megnyerné a csatát.

(kép forrása: fivethirtyeight.com)

Ha a MAGA Republikánusok újra jelöltséghez tudják juttatni Trumpot, akkor Biden minden eszközt bevet ahhoz, hogy ez meg is történhessen. Abból indul ki, hogy őt kevésbé fogják majd elutasítani a választók, mint jobboldali kihívóját, ha kettejük közül kell majd választani. 2020-ban egyszer már sikerült, miért ne tudná megismételni 2024-ben? Amennyiben ez bekövetkezik, akkor a háborút is megnyerheti. Biden Philadelphiában árokbetemetőként lépett fel, miközben egy másik árkot tovább mélyített.

Az elnök úgy nyújtott békejobbot a mérséklet republikánusoknak, hogy közben busz alá hajította őket. Természetesen visszafelé is elsülhet a MAGA Republikánusok marginalizálása és kiszorítása az elfogadható politikai erők táborából: ha megbukik a trumpizmus, akkor felemelkedhet egy mérsékelt jobboldali jelölt, aki 2024-ben valós veszélyt jelenthet Biden újrázására. Egyik forgatókönyvet sem lehet teljesen kizárni.

Minden út Rómába vezet, tartja a mondás immár 2000 éve. Az egykori Római Birodalom legjelentősebb útja volt a méltán híres Via Appia. Nem véletlen, hiszen végigvezetett az egész olasz csizmán. Viszont felmerül a kérdés, hova tűnt mára az út? Esetleg teljesen elnyerte az idő vasfoga és történelem során széthordták az út építőelemeit? Ha ma is áll a Colosseum, akkor miért ne lehetne akár ma is közlekedni a Via Appián, ha még megvan?

A McDonald’s és a történelem

Nos, az a válasz, hogy a Via Appia még ma is megvan, bár már nyilván nem olyan állapotban, mint fénykorában.

Szerencsére a McDonald’s üzlet üzemeltetője nem hány fittyet a kultúrára, így az üzlet úgy lett kialakítva, hogy ne tegyen kárt a történelmi emlékekben. Aki ebbe a McDonald’s-ba bemegy, azt érdekes látvány fogadja. Alig pár méterrel az üvegpadló alatt szürkés kövekkel burkolt ókori út húzódik, mellette a kétezer éves vízelvezető árokban csontvázak hevernek kicsavarodott pózban. Ez az ókori út ugyanis nem más, mint a Via Appia. Természetesen az étteremben látható csontok nem igaziak, azok a Via Appia ezen részének feltárásakor talált emberi maradványok másolatai.

(kép forrása: foldjaro.hu)

Az olasz kormány most felújítja

De miért is olyan érdekes a Via Appia, azt leszámítva, hogy az ókor egyik legfontosabb építészeti remekműve, melyet az olaszok ma is csak Regina Viarumnak, azaz az Utak királynőjének neveznek.

A zarándokút Rómában fog kezdődni, és a 2000 éves hagyományhoz hűen, az olasz csizma végében, Brindisiben fog végződni. Bár ma már több helyen épületek vagy szántóföldek állnak az egykori út fölött, az olasz kormány ezért úgy akarja vonzóvá tenni a leendő zarándoklók és turisták számára az utat, hogy több mint 100 kitérőt fognak javasolni az úthoz kapcsolódóan. Vagyis az úttól nem messze lévő látványosságokat, mint például Monteserico várát ajánlják a zarándokok figyelmébe.

Monteserico vára (kép forrása: tripadvisor.com)

Az út egyes szakaszán még ma is láthatóak az úthoz tartozó ókori római építmények. Viszont nem mindenhol van ez így, van, ahol konkrétan még meg kell találni az utat, sőt egyes esetekben csak találgatások vannak afelől, hogy merre ment a Via Appia 2000 évvel ezelőtt.

Fontos a múlt tisztelete

Ha elkészül az út, akkor kijelenthetjük, hogy a Via Appiát -ha megszakítással is-, de már 2000 éve használják. De biztos, hogy amúgy is meg fogja hatni az ókori Róma szelleme az idelátogató turistákat, hiszen egy olyan történelmi úton járhatnak, ahol egykor római katonák indultak csatába, római császárok vonultak fel rajta, továbbá ezen az úton feszítették keresztre Spartacust.

Azokat nem lehet csak úgy hagyni elveszni vagy semmibe véve modernkori betonmonstrumokat építeni a helyébe. Épp ezért fontos, hogy hazánkban is kellő hangsúlyt fektessünk a történelmi emlékekre.

(Borítókép forrása: utazom.com)

Az utóbbi néhány év nem telt eseménymentesen a felsőoktatás tekintetében. Számos strukturális átalakításon és pénzügyi módosításon estek át az intézmények. Az egyetemi élet velejárójává vált a különböző diákhitelek iránti fokozott érdeklődés is. Le kell szögezni azonban, hogy a speciálisan a hallgatók számára szabott kölcsönök jellegüknél fogva merőben másfélék, mint a standard banki hitelcsomagok.

Kimondottan megnőtt a kereslet a Diákhitel Plusz iránt is, mellyel a hallgatók 0% kamattal vehetnek fel kölcsönt 500 000 forint értékben. Népszerűsége részben annak köszönhető, hogy roppant kedvező feltételekkel és rugalmas (de legfeljebb 5 év) futamidővel igényelhető, másfelől meg kell jegyezni azt is, hogy statisztikailag 2018 óta egyre inkább növekedett a főiskolások száma Magyarországon. A diákhitelek iránti nagy lelkesedést bizonyára az is fenntartja, hogy a tanulmányok szinte bármely aspektusára kiterjednek. Magyarán szólva ma már lehetőség van külön nyelvi támogatást célzó pénzösszegeket felvenni, sőt adott családtámogatás igénylésével a tartozás akár meg is szűnhet.

(forrás: diakhitel.hu)

Hatása a gazdaságra

Elmondható, hogy a hitelek hatásai kétélűek, hiszen egyfelől serkentik a keresletet és a termékek forgalmát, másrészt inflációgerjesztő hatásuk is van. Fontos leszögezni, hogy hosszú távon az egyes emberek munkapiacon való elhelyezkedését napjainkban határozottan nagy mértékben befolyásolja az, hogy milyen a kvalitásuk, szaktudásuk, képzettségük. A felsőoktatásból kikerülő hallgatók bizonyítottan jobban keresnek az átlagnál, munkájuk pedig sok tekintetben versenyképesebb. Éppen utóbbi okból kifolyólag nagy a jelentősége annak, hogy minél több hallgató tud diplomához jutni.

Szerencsések, azok akik meg tudják engedni maguknak vagy gyermekeiknek az egyetemhez tartozó kisebb-nagyobb összegeket, viszont a hétköznapi polgár számára megélhetési és lakhatási okokból is sokat jelent egy ilyen formájú támogatás.

Kis összeg, nagy lehetőségekkel – így is lehet jellemezni a diákkölcsönöket. Mivel a törlesztés nem fog senkinek komolyabb szenvedést okozni és a humán erőforrásokat is nagy  volumenben tudja támogatni a pénzösszeg, nem csupán megéri, kimondottan ajánlott a diákhitelek felvétele minden olyan ember számára, aki még aktívan nem dolgozik, nincs havi fix jövedelme, ám szüksége lenne ilyen mértékű támogatásra tanulmányai során.

(forrás: forbes.com)

Hogyan változott meg az élet a magyar campusokon?

Európa, s a világ kisebb-nagyobb egyetemei általában fizetősek. Az átlag ember számára a féléveknek pedig igen borsos lehet az ára. Itthon is egyre inkább olyan tendenciákat vehetünk észre, amik az oktatás privatizálásához vezettek. Nem másodlagos kérdés tehát az, hogy a felsőoktatási finanszírozás is módosult itthon és az állami kézből magánszemélyek fennhatósága alá került több hazai egyetem. Következésképpen érdemes hangsúlyozni, hogy az immár nem központi irányítás alatt álló intézmények anyagi támogatása merőben eltérhet egymásétól és általánosságban módosul a korábbi, bevett módszerhez képest. Fontos tehát, hogy ilyen környezet mellett az adott hallgató megfelelő pénzügyi háttérrel, az egyetemi élet és a képzés minél nagyobb részéből tudjon profitálni.

Ki kell aknázni a közösségi események nyújtotta lehetőségeket és részt kell venni az intézmény által meghirdetett programokon. Mind kapcsolatépítési szempontból, mind a tapasztalatok terén a jövőben abszolút mértékben megtérül, ha valaki hallgatói státusza alatt nyitott az események felé és aktív szerepet tölt be a közösségi élet területén is. Számos Európai Uniós program is támogatja azt, hogy az európai diákok látogassanak el az Unió országainak neves egyetemeire – említhetjük itt a leghíresebb effajta kezdeményezést, az Erasmus programot. Sok szempontból igen kedvező és izgalmas lehetőség nyílik meg előttünk akkor is, ha diákszervezetek vagy szakkollégium berkein belül csapunk le utazási és tanulmányi lehetőségekre. Mindenképp érdemes megismerkednünk más országok gazdag kultúrájával, erre az egyetem alatt maximálisan van lehetőségünk.

Ugyan az említett Erasmus program finanszírozását nem a magánszemélynek kell állnia, viszont az egyéb, váratlan költségek és az esetleges nyelvi tanfolyamok, felkészítő kurzusok árai magasra rúghatnak.

(forrás: wittenborg.eu) 

Optimizmusra adhat okot a megnövekedett hitelfelvétel

Hazánk jelen pillanatban tőkeszegény ország, történelme során a magyar gazdaság nem rendelkezett nagy ipari kapacitásokkal, ezért is fontos a hitel intézménye térségünkben. Az emberek és a hazai piac számára lényeges az, hogy a belföldi kereskedelem üteme ne lassuljon és emellett a termékek iránti kereslet továbbra is a megadott szinteken maradjon. Elég erőssé kell fejleszteni Magyarországot és a hazai társadalmat ahhoz, hogy a tőkegazdag országok ne tudják a munkaerőt (brain drain) és a pénzt kiszivattyúzni az országból. Megfelelő intézkedések és politikai döntések révén olyan helyzetet kell teremteni, mely a legmodernebb iparágakat és az innovációt elősegítő gazdasági szektorokat képes felvirágoztatni ahhoz, hogy az egyetemekről kikerülő, jó képességű hallgatók itthon maradjanak. Erre azért van szükség, mert munkájukkal és tudásukkal nem csupán a magyar, de az egész európai piacot is képesek erősíteni. Jobb életszínvonalbeli mutatók és a szociális szféra fejlődése lehet annak az eredménye, ha a felsőoktatást támogatjuk.

Természetesen nem mellékes és kell is foglalkozni az energiaválság és a pandémia kapcsán fellépő árak drasztikus emelkedéseivel. Ehhez mérten kell figyelembe venni az emberek tőzsdei hangulatát és befektetési hajlandóságát. Jóllehet a hitel nem jelent egzakt befektetést, de közvetett értelemben szemlélve igenis jótékonyan és virágzóan tud hatni a tőke forgalmának és felhalmozásának növekedésére. A diákkölcsön egyéni szempontból térül meg a leginkább, mert az emberek akár be is fektethetik a pénzt állampapírokba vagy részvényekbe, hogy kamatozzon az évek során. Természetesen funkcionálisan továbbra is az a legfontosabb cél, hogy megfelelő szakképzettségre tegyen szert az illető. Az alapvetően hosszabb távon megtérülő banki hitelekkel ellentétben a diákhitel azért forradalmian versenyképes, mert ezzel nem csupán a tanulást finanszírozza, de a vásárlóerő növekedését is képes gerjeszteni.

(forrás: bankrate.com)

Miért éri meg fizetni az oktatásért?

Régóta bevett európai szokás, hogy alanyi jogon, ingyenesen tanulhatunk. A piac szabályai azonban szigorúak, s megfelelő állami szabályozás nélkül a tudás bizony pénzbe kerül. Egy meglévő szaktudás és a diploma mellé szerzett végzettség 2022-ben nagy érték. Mindenkinek be kell látnia, hogy manapság – mikor roppant fontos az innovációkba és a kutatás-fejlesztésbe való befektetés – minél képzettebb valaki, annál nagyobb hasznot fog tudni realizálni a munkavégzése alatt. Ennek oka szimplán abban rejlik, hogy a világpiacon azon termékek ára, melyek nagyobb hozzáadott értéket képviselnek, hatványozottan jobban emelkedik, mint a nyersanyagok, ásványkincsek és az egyéb externáliák.

Elmondható tehát, hogy az egyetemet végzettek, akik a piacon magas hozzáadott értékű munkakörben helyezkednek el, sokkal jobb anyagi körülmények között fognak élni, mint az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők. Nem csupán az egyén, de az egész ország érdekét szolgálja a tanulás. Ne hanyagoljuk el a mindenkori közmondás jelentőségét:

„A tudás hatalom!”

Érdekes, mozgalmas nyarunk volt, ami a magyar politikát illeti, korántsem volt eseménytelen a klasszikusan uborkaszezonnak titulált poszt-választási időszak. A teljesség igényét nélkülözve és a kronológiai sorrendiségre érzéketlenül: kata és rezsi megszorítás, tüntetéssorozatok, két Orbán beszéd, EU-népszavazás kezdeményezés, főispánok és vármegyék, CPAC Budapest, Gyurcsányék készülődése, a Momentum útkeresése, fakivágási rendelet, szárazság és aszály, illetve az augusztus 20-i tűzijátékot követő elbocsátások fémjelezték az új ciklus kezdetét.

A választásig tartó ellenzéki összefogás felbomlott, ezzel együtt elindult a pártok „reidentifikációs” folyamata. A hatpárti ellenzék minden egyes erejének lejjebb kellett adnia, hogy kialakíthassanak egy közös programot és identitást, azonban ez most okafogyottá vált. A Jobbik konzervatív fordulata a közeljövőben a jobbközép párt kiszakadását eredményezheti az „O1G-koalíció” kötelékéből. Az MSZP megpróbálta a népszavazási kezdeményezésével átvenni kicsit a napirend alakítását, de a balliberális ellenzék vezető erői elnyomták a szocialista magánakciót. A DK és a Momentum rivalizálása fogja meghatározni a baloldali ellenzék jövőjét, hogy lesz-e egységes baloldali pólus a kormányoldallal szemben (az még kérdéses, hogy a Mi Hazánk képes lesz-e ugyanerre).

Az LMP szervezte a fakivágás elleni tüntetést; Ungár Péter az Index Kibeszélő című műsorában sokat elárult a jövőbeli politikai irányvonalukról; a párt kongresszusán a tagság megválasztotta Schmuck Erzsébetet és Ungár Pétert, mint társelnököket. A Párbeszéd már be is jelentette az igényét, hogy szívesen egyesülnének „anyapártjukkal”. A PM feltehetőleg abból indul ki, hogy az összefogás (szűkebben értelmezve a politikusi túlélésük) jövője kétes, egyedül azonban korántsem biztos, hogy politikai tényezők maradnának.

Kevesen foglalkoznak az LMP-vel, -talán érthető okokból- most azonban lehet, hogy az elkövetkezendő időszak egyik meglepetése lehet a zöld párt esetleges megmaradása a magyar pártpalettán. Több arra utaló jel van, hogy a „kicsik” közül ők a legesélyesebbek a túlélésre.

Ha jobban megvizsgáljuk, akkor az MSZP-t leszámítva az LMP a legrégebben működő baloldali ellenzéki párt. Maga a párt társadalmi kezdeményezésként indult, először 2009-ben mérettette meg magát az EP választáson a Humanista Párttal, ahol 2,6%-ot értek el. A 2010-es választás alapvetően átrendezte az addigi pártrendszert: a balliberális oldal (MSZP-SZDSZ) összeomlását, a Fidesz-KDNP 2/3-os győzelmét, illetve a Jobbik mellett az LMP berobbanását jelentette ez. Az MSZP-ből azóta kivált a DK, volt egy Együtt 2014, az LMP-ből kivált a Párbeszéd Magyarországért, illetve megalakult a Momentum. Azonban az LMP kilóg a sorból, mivel viszonylag önállóan indultak el a legtöbb megmérettetésen, tekintve, hogy három EP választáson indultak egyedül, illetve négy országgyűlési választásból háromszor volt önálló listájuk.

Ebből következik, hogy a zöld pártnak viszonylag nagy a „függetlenségi hagyománya”, amely ráadásul eredménytelennek sem mondható: a parlamenti választásokon eddig stabilan bejutni képes erőnek bizonyult, a 2014-es EP választáson egy mandátumhoz jutottak, illetve az önkormányzati választásokon is megállták a helyüket. Feltehetőleg vannak olyan baloldali szavazók, akik örvendetesnek tartják az LMP önállósodását, tekintve, hogy az összefogások általában a kicsik felemésztését jelentették (SZDSZ, FKGP, MDF, illetve jó néhány párt esetében ez most is folyik).

Az Indexes interjújában Ungár Péter (bár nem tudni, hogy szándékosan-e) belehelyezte az LMP által szervezett környezetvédelmi tüntetést a magyar természetvédelmi „kánonba”, hogy igenis, az ilyen jellegű megmozdulások lehetnek eredményesek. Bős-Nagymaros, Zengő-hegyi csata, fakivágás elleni tüntetés. Tekintve, hogy az LMP szándékában áll monopolizálni a pártrendszer zöld helyét, illetve identitását eköré építeni, elképzelhető, hogy a jövőben minden környezetvédelmi ügyet kisajátítanak és kanonizálják ebbe a hagyományba.

Ebből következik az is, hogy az LMP-nek nem igazán van „nehéz múltja”, ami hitelt adhat az ellenzéki választók számára. Az MSZP már politikai roncs, a DK-nak ott van a gyurcsányi örökség, mely bénítóan hat az ellenzék számára és karaktergyilkosságok sorát eredményezi a mai napig. A PM nem igazán tud mit felmutatni, amit politikai múltnak lehetne betudni (a piócaságon túl), a Momentum pedig egy fiataloknak szánt rétegpártként indult, ami meg akarta tisztítani a „régiektől” a politikát és megtölteni az új generáció képviselőivel, amibe beletartozott az is, hogy „Gyurcsánynak mennie kell”. Azonban mégis együtt indultak a 2022-es választáson, hiszen a választási rendszer ezt kívánta, de ez az „elvhűtlenség” sokba kerülhet még. Ez még nem zárja ki azt, hogy Donáth Anna megreformálja az ellenzéki politizálást és paradigmaváltást érjen el, de az biztos, hogy nem kis fába vágta a fejszéjét.

Az LMP osztja a Momentum nézetét a DK-val kapcsolatban, amikor kritizálják Gyurcsány Ferenc abbéli gondolatait, hogy ők már „készülnek”, hogy majd megbukik a kormány. Abban is hasonlítanak, hogy elutasítják a céltalan orbánozást, mivel nem vezet sehova, ez csak egy (szűk) rétegnek tetszik. Azonban az LMP-vel szemben a Momentum (persze ezt mindenki másképp gondolhatja, érzékelheti) olyan sokat mégsem adott le az Orbán-ellenességből. Ebből a szempontból a Momentum az LMP-vel egyetemben lehet a baloldali ellenzék „nyugodt erői”.

Talán az egyik legfontosabb innováció éppen az, ami első hallásra inkább megmosolyogtatja az olvasót, mintsem meggyőzze az LMP jövőbeli sikerességéről. Ungár Péter egy „megkerülhetetlen” politikai pártot akar felépíteni, amely egy megbízható, jó szövetséges. A párt társelnöke azt is kifejti, hogy ennek az erőnek nem valószínű, hogy nagy társadalmi bázisa lesz, de feltehetőleg nem is ez a cél. Ez akár tudatos is lehet Ungár részéről. Amikor „mindenki” nagy akar lenni, ő kicsi szeretne maradni. Hogy valakiből nagy vagy középpárt legyen, ahhoz a társadalom egésze számára kell, hogy tudjon mondani valamit. Fontos a választókkal kialakított „gyenge kötés”. Az LMP ezek alapján nem képes azt elérni (ezért inkább álmodni sem mer róla), amit a Momentum vagy a DK, ezért egy biztos szavazótábort akar „erős kötésekkel” magához láncolni. Ungár nem akar senkit sem áltatni, reális célokat kíván elérni, önálló, kispárti identitással bíró pártot épít. Az egyik legbátrabb dolog vállalni a kicsiséget, hiszen senki sem akar az lenni, de ez még mindig több, mint a rendezetlen pártidentitás (MSZP, PM).

Az LMP egyértelműen Magyarország zöld pártja akar lenni. Erre lehet, hogy van (vagy inkább lesz?) valódi társadalmi igény is, hiszen ahogy Schmuck Erzsébet állította:

A lakosság környezeti érzékenysége megnövekedett, ebben szerepe van az LMP-nek, Magyarország zöldpártjának. Az elkövetkezendő időszakban az LMP célja, hogy még közelebb vigyük az emberekhez a zöldpolitikát.

Egy olyan korban, ahol a klímaváltozás és annak következményei egyre inkább meghatározza majd politikát, -illetve az embereket is jobban fogja érdekelni- nem elképzelhetetlen, hogy a zöld pártok szerepe egyre jobban felértékelődik.

Bár korántsem lehet azt mondani, hogy a magyarországi pártoknak lenne olyan „fekete báránya”, akinek nem lenne környezetvédelmi ajánlata a társadalom számára. Hogy a választók számára mennyire tud majd megjelenni az LMP, mint az egyedüli hiteles zöld párt, nehéz kérdés, nagyon nagy munka kell hozzá, de nem lehetetlen. Miben Lehet Más a Politika? Ungár Péterék szerint higgadtabbnak, mindenkinél zöldebbnek, büszkén kicsinek, de megkerülhetetlennek és hitelesnek kell lenni. Van szándék a megújulására, van terv is. Az LMP felvette a kesztyűt és beszállt a ringbe. Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a vége: talpon maradnak vagy kilencet rászámolnak Ungár Péterékre?

Szeptember 1. – a mai napon kezdődik az iskola. Ez nagyon sok 6-7 éves gyereknek jelent egy nagy fordulópontot. Rengeteg változás veszi kezdetét körülöttük: teljesen szokatlan lesz a környezetük, új gyerekekkel, új felnőttekkel találkoznak, rendszeresen tanulniuk kell, állandóan feladatuk van. Tagadhatatlan, hogy az óvodához képest ez egy nagy lépés, épp ezért kellő érettség is kell hozzá.

Jelen cikkben ezt a témát járjuk körül.

Először is: fontos kitérni a testi változásokra. Ahogy ránézünk egy alsós és egy ovis gyermekre, könnyen feltűnik a különbség. A 3-6 éveseknél még tisztán látszanak a gyermeki jellegzetességek, arányok. A fej hossza a törzs 1/6-a, vagyis túlságosan is nagynak tűnik még a törzsükhöz képest, ellenben a végtagjaik túl rövidek. 6-7 éves korra azonban megváltozik a testalkat: a gyermekek egyre inkább hasonlítani kezdenek a felnőttekre. Végtagjaik megnyúlnak, sokkal magasabbak lesznek, vállaik megszélesednek. Az idegrendszerük is érettebbé válik, mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy tejfogaik elkezdenek kihullani, hogy a helyükön maradandó fogak bújjanak ki. A mozgásuk is fejlődik: egyre ügyesebbek a nagymozgásokban, például ekkor már biztonságosan elkapnak és eldobnak kisebb és nagyobb labdákat is. Emellett finommozgásaik is fejlődnek: megtanulják bekötni cipőfűzőjüket, ujjbegyeiken tudják fogni a ceruzát. 6-7 éves korra alakul ki végleg a domináns testfél; korábban mindkét kezüket használhatják különböző tevékenységekhez, azonban ekkor már határozottan vagy a bal, vagy a jobb kéz ügyesebb lesz.

Az észlelésben is jelentős változások következnek be. Az észlelés a fizikai világ felismerését és megértését foglalja magában, ez segíti tájékozódásunkat.

Ekkor szervezetté válik a vizuális keresés, erős lesz a különbség érzékenységük. Mindez azt jelenti, hogy a tagolatlan látásmód helyét átveszi az elemző látás: ha valahol keresnek valamit, szervezetten, pontról pontra tapogatják le a képet, nem pedig összevissza keresgélnek, ahogy az óvodások. 3-5 éves gyermek még nem képes a részletek felismerésére (például keveri a különböző formákat), azonban 6 éves kortól már analitikusan, részletekbe menően szemlélik a képet; vagyis mondhatjuk, hogy egyre jobb megfigyelőkké válnak.

Térészlelésük is fejlődik, ennek következményeként térben is egyre jobban tájékozódnak, ez pedig elengedhetetlen az olvasáshoz és íráshoz, hisz meg kell jegyezniük a d és b betűk közötti különbséget. A hangfelismerés fejlődése is elengedhetetlen: külön kell választaniuk az egyes hangokat, például tudni kell a zs és s közti különbséget, a kimondott szavakban felismerni őket. Egy kisiskolás meg tudja mondani, hogy a zsiráfban zs van, míg a sirályban s, hiába hasonlóan hangoznak. 6 éves kor körül az idő észlelése is fejlődik: elkezdenek tájékozódni naptári időben is, nem csak a hosszú időtartamokról van fogalmuk, például az évszakokról.

Kép forrása: hipersuli.hu

A kisiskolások figyelme is sokkal előrébb tart, mint az óvodásoké: már hosszabb ideig képesek valamire koncentrálni, ráadásul olyan dolgokra is, ami nem feltétlen érdekli őket – tehát már kontrollálják is figyelmüket.

De mi a helyzet az emlékezettel? Fejlődik a munkamemória: a korábban tapasztalt dolgokból óvodások 4-5, míg a kisiskolások kb. 6 elemet tudnak megjegyezni. Egy ovissal ellentétben tisztában lesznek saját memóriájuk tulajdonságaival, tudják magukról, mit képesek megjegyezni. Elkezdenek különböző stratégiákat használni, hogy minél könnyebben a fejükben maradjon, amit meg kell jegyezni; ismételgetik a dolgokat, kategóriákba sorolják őket (a kutyára, a macskára, az egérre állatként tekintenek, így együtt könnyebb lesz majd felidézni őket).

A korábbiakkal ellentétben képesek lesznek egy dolgot több nézőpontból is vizsgálni – például valaminek a hosszúsága mellett a szélességét is figyelembe venni. Megértik, hogy bizonyos alaptulajdonságok nem változhatnak a látszat ellenére sem: ha vizet különböző formájú edényekbe öntünk, ugyanannyi marad, hiába más a kinézete. Mindemellett pedig azt is tudják, hogy a művelet megfordítható: ha visszaöntik, újra a kiinduló állapotban lesz a folyadék. Egyre több kritérium alapján tudják kategorizálni a dolgokat, épp ezért olyan népszerűek ebben a korban a különböző kártyák: élvezik, hogy újra és újra átrendezhetik őket.

Mi történik az érzelmi fejlődésben? Nagyot nő az óvodáskorhoz képest a kortárs kapcsolatok fontossága, egyre stabilabbak lesznek a barátságok; már azt választják barátnak, akivel kölcsönösen segítik egymást, nem azt, akivel együtt tudnak játszani. A tudásuk is fejlődik az érzelmekről, egyre jobban szavakba tudják önteni azokat.

Kép forrása: ridikul.hu

Játékuk is megváltozik. A szerepjátékot egyre inkább felváltják a szabályjátékok, például a babázás helyett előtérbe kerülnek az olyan játékok, amikben fontos a szabályok megléte és betartása.

Tehát az iskoláskor egy nagy fordulópont a gyermek életében, rengeteg területen változnak ebben a korban. Természetesen a felsorolt különbségeken kívül még mások is vannak, de ezek a legfontosabbak közé tartoznak. Most sem könnyű, ami az elsősökre vár, hisz ez mindig egy nagy feladat, de a megfelelő érettséggel képesek rá.