Reaktor

Nancy Pelosi, az Egyesült Államok képviselőházának elnöke augusztus 2-án látogatást tett Tajvanban. Félő, hogy a pattanásig feszült viszony Kína és Tajvan között tovább romolhat. Stratégiai szempontból azonban a látogatásnak szimbolikus jelentősége lehetett, ugyanis ezzel az USA vélhetően azt a szándékát kívánta jelezni Peking felé, hogy a szigetországra egy szuverén, független államként tekint Washington. Emelett meg kell jegyezni, hogy a párhuzamosan, Európában kibontakozó háború már eleve igen nagy aggodalmat vált ki számos NATO ország tekintetében. Ilyen Litvánia is, aki egyedüli európai országként mert kiállni a Pelosi látogatás mellett.

Litvánia hazánkhoz hasonlóan egy rendkívül gazdag történelemmel rendelkező állam, mely sokáig orosz elnyomás alatt nem létezett térképen. A Szovjetunió szétesésével azonban új lehetőség nyílt a litvánok előtt, s mára már egy igen büszke nemzetként szerves részét képezik az Európai Uniónak. Gyorsan fejlődő gazdasága és jó kereskedelmi kapcsolatai miatt Litvánia mára már egyike a jóléti államoknak Európában. A gyönyörű természeti adottságokkal és sokszínű kultúrával rendelkező nemzet azonban a közelmúltban joggal érezhette magát fenyegetve. Oroszország ukrajnai inváziója sok európait borzongással töltött el, azonban Litvánia kifejezetten veszélyeztetve érezheti magát a Suwalki folyosó fontos katonai jelentősége révén.

Mikor a kínaiak a Pelosi látogatással egyidőben katonai gyakorlatozásokba kezdtek, egyedül a litvánok jelezték egyetértésüket a tajvani út fontossága kapcsán. Miért lehet vajon az, hogy a balti állam egyedüliként meri meghúzni a kínai oroszlán bajszát? Bár sejthető a többi uniós ország álláspontja, ők mégsem mondják ki koherensen, hogy bizony Kínának nincs joga egy szabad nemzet szuverenitását megsérteni. Peking viszonya Vilniusszal igazából már jóval az amerikai látogatás előtt elmérgesedett: 2021-ben több olyan eset is történt, ami igen erős ellenszenvet váltott ki a két ország diplomáciáját illetően. Egyike ezen eseteknek, mikor már-már titkos körülmények között Litvánia de facto nagykövetséget nyitott Tajvan részére. Valójában elsőre arra gondolhatunk, hogy egy nagykövetség megnyitása még nem jár komolyabb következményekkel két ország diplomáciai kapcsolatait nézve.

Nagy port kavart tehát Litvánia ezen lépése, annál is inkább mivel eddig azok az országok, akik elismerték Tajvant, nem töltöttek be különösebben meghatározó szerepet a nemzetközi politikai viszonyokban: említhetjük ezek közül például Guatemalát vagy Haitit. Továbbá arról is beszélnünk kell, hogy Litvánia egy uniós tagország, s egy ehhez hasonló diplomáciai lépéssel az egész Európai Unió-t is képviseli, ennélfogva nagyobb felelősség is hárul rá.

(forrás: portfolio.hu)

A tajvani nagykövetség tekintetében meg kell említeni, hogy az egy kína elv tekintetében (hivatalosan) még az USA is neutrális politikát folytat, ezért is mondható nem hétköznapinak a litvánok diplomáciai manővere. Mindenestre a népi Kína reakciója mindent elárult ez ügyben, mikor már-már megalázó módon hangsúlyozták, hogy egy olyan kicsiny és nem számottevő országnak, mint Litvánia, nincs semmilyen joga beleszólni Kína belügyeibe. A litván állam következő lépése az volt, hogy a kormány a kínai készülékektől való megszabadulásra hívta fel a polgárait. További jelentősége az esetnek az, hogy nem sokkal a botrányt követően, Kína megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Litvániával – visszahívta a vilniusi képviselet tagjait, a litván nagykövetet pedig persona non grata-nak, azaz nem kívánatos személynek minősítette, mely után a vezetés ki is tiltotta a diplomatát Kínából.

(forrás: tomsquide.com)

A határozott litván magatartást azzal is lehet magyarázni, hogy a balti ország sorsközösséget érezhet Tajvannal. Mindkét ország elkötelezett partnere az USA-nak és mindketten meg vannak riadva a szomszédukban lévő nagyhatalomtól. Litvánia különösen erős kapcsolati tőkét tart fenn az amerikaikkal és hű szövetségese a Nyugat vezető hatalmának. Ezzel párhuzamosan a közelmúltban történt események miatt Vilniusnak a keleti térség nagyhatalmaival meglehetősen rideggé vált a viszonya. A kialakult helyzetet azzal lehet magyarázni, hogy Litvánia, aki 1990-ben elsőként mondta ki függetlenségét a Szovjetuniótól, teljes mértékben érdekelt a status quo fenntartásában – ezt az álláspontot egyébként Tajvan is képviseli. Peking mostani motivációi ezzel ellentétben pedig éppen a fennálló rendszeren akarnak változást eszközölni, azaz Kína feltétlenül érdekelt változásokat előidézni a térségét illetően.

Felmerül a kérdés, hogy a litvánok valóban jogosan lépnek-e fel Tajvan ügyében vagy a kínai félnek van igaza, mikor kijelenti, hogy harmadik aktoroknak a kínai belügyekbe nem lenne szabad beavatkozniuk. Nem tisztünk ítéletet hozni egy olyan ügyben, ahol voltaképpen nem is nagyon születhet mindegyik fél számára igazságosnak tekinthető megállapodás, kimondható viszont az a tény, hogy a Kínai Népköztársaság soha nem fogja Tajvant egy különálló országként elfogadni. Ez a diplomáciai hozzáállás részben a már említett okokkal – Kína egy szakadár területnek tekinti Tajvant és érdekelt a status quo felszámolásában –, részben pedig egy sokkal mélyebben gyökerező, sajátos ideológiai szemlélettel magyarázható. Itt nem másra kell gondolni, mint a régre visszanyúló sinocentrikus világkép továbbélésére.

Éppen azt kell hangsúlyozni, hogy az elv szerint gyakorlatilag mintegy “soft power” jelleggel az ország vonzóvá válik sokak szemében és az emberek szívesen élnek majd Kína vezetése alatt – ebben nincs semmilyen fenyegetőzés vagy agresszió a kínaiak részéről.

 (forrás: philnews.ph)

Meglehetősen más tehát a litván és a kínai perspektíva Tajvan helyzetét illetően, azonban ha jobban belegondolunk, s igazságosan mérlegeljük a helyzetet, arra az álláspontra juthatunk, hogy a litván retorika inkább káros, mint konstruktív.

El kell fogadni és tiszteletben kell tartani, hogy a kommunista ország nem fog engedni ebben a számára roppant érzékeny kérdésben. A másik oldalt figyelembe véve, a nyugatiaknak már csak azért is érdemes rugalmasabbnak lenniük Tajvan ügyében, mert egyfelől be kell látniuk, hogy a szigetország kulturális, gazdasági és geopolitikai szempontból is egyértelműen közelebb áll az anyaországhoz, mint például Litvániához, másrészt pedig a Balti térségnek is érdeke lenne a mihamarabbi kompromisszum a távol-keleti nagyhatalommal, hiszen a szomszédságukban éppen egy olyan háború zajlik, mely könnyen átterjedhet a Baltikumra is, s így főként Ukrajnára kellene figyelniük. Ehhez képest paradox módon azt vesszük észre, hogy a nemzetközi viszonyok elsimítása helyett Litvánia sokkalta inkább olajat önt a tűzre az olyan lépésekkel, mint például a Kínával való diplomácia megszakításának előidézése vagy a kínai elektronikai termékek, mobilkészülékek nyílt degradálása a helyi vevők előtt.

(forrás: researchgate.net)

A közeljövőben mindenképpen okos és higgadt külpolitikára lesz szükség a litván vezetés részéről és persze az is elengedhetetlen, hogy Vilnius végre észrevegye valódi stratégiai érdekeit, hiszen a népi Kína barátsága nem csak, hogy gazdaságilag profitáló lehet a térség számára, de szükségszerű ahhoz is, hogy az Európai Unió és az ázsiai ország közötti viszony ne mérgesedjen el.

(Borítókép forrása: cepa.org)

A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer, vagyis inkább a vele szembeni ellenállás mindmáig a rendszerváltás jelképeként él a magyar köztudatban. Az általánosan elterjedt vélemény szerint a nagymarosi vízlépcső egyfajta sztálinista, túlméretezett, környezetromboló hatású építmény. Előzményei és következményei – hiszen ez mindmáig megoldatlan kérdés – azonban ismeretlenek.

A Duna szabályozása – valóban „sztálinista” terv?

A Duna szabályozása már Széchenyi István munkásságában megjelenik, a konkrét tervek azonban az Osztrák-Magyar Monarchia idején jelennek meg. Előzménynek tekinthető, hogy Viczián Ede 1887-ben méri fel Magyarország vízkészletét; az első konkrét terv pedig 1911-ben jelenik meg: három vízlépcső építését tervezték Pozsony és Győr között. A nagymarosi vízlépcső gondolata a Horthy-korszakban jelenik meg, 1942-ben Mosonyi Emil kezdi el a megfogalmazását; vagyis már a nagymarosi vízlépcsőről is létezett elképzelés Magyarország sztálinista fordulata előtt. Míg Széchenyi munkássága elsősorban a közlekedés (hajózás) szempontjából szemlélte a Duna szabályozását, a Monarchia idejében már jelen van az energiaforrás gondolata is. Az ugyanakkor tény, hogy a sztálinista elképzelésekbe tökéletesen illett a vízszabályozás gondolata – erre a Szovjetunióban is voltak példák.

(forrás: https://www.klimarealista.hu/bos-nagymaros-tortenete/)

Az államközi szerződés és előzményei

A nagymarosi vízlépcső építéséről szóló kormányhatározat 1952-ben jelent meg, míg a Csehszlovákiával való egyeztetés 1958-tól 1977-ig tartott. 1977-ben írták alá az államközi szerződést a konkrét határidőkkel: 1986 és 1990 közt fokozatosan helyezték volna üzembe az áramot termelő egységeket.

Mit jelentett (volna) a vízlépcsőrendszer?

A vízlépcsőrendszer kiépítése a Pozsony-Nagymaros szakaszon érintette (volna) a Dunát. Dunakilitinél mintegy 60 négyzetkilométer nagyságú tározót terveztek, emellett egy mesterséges csatornába terelték volna a Dunát – ezen új szakaszon vízerőmű épült Bősnél, míg az eredeti mederben a víz mindössze két százaléka maradt volna. A bősi erőművön naponta kétszer engedték volna át a vizet, az emiatt létrejövő árhullám csillapítására pedig Nagymarosnál – vagyis 120 kilométerre – duzzasztógátat terveztek (és egy kisebb hozamú erőművet). Tovább az érintett szakasz földrajzi adottságai szükségessé tették a fokozott árvízvédelmet, így ennek a műszaki feltételeit is megtervezték.

A szerződés végül – elsősorban pénzügyi okokra hivatkozva – nem tudott megvalósulni: 1981-ben minden határidőt öt évvel eltoltak. 1986-ban osztrák hitelt vettek fel a megvalósításra, ugyanakkor a vízlépcsőt ekkorra már jelentős ellenállás övezte.

(forrás: http://www.szigetkoz.biz/tervek/eredeti/main.htm)

Hogyan is jelent meg az ellenállás?

Logikus lenne azt feltételezni, hogy egyfajta politikai ellenállás indult meg akár az ellenzéki szervezkedésekkel egyidőben, akár összekapcsolódva azokkal – a ’80-as évek társadalmi és gazdasági változásainak nyomán. A valóság viszont az, hogy éppen a terveket előkészítő MTA bizottságaiból indult el szakmai ellenállás – már 1981-ben. Kezdetben új ütemezést javasoltak, ugyanakkor 1983-ban már megjelentek a kivitelezést teljes mértékben ellenző irányok is. Ekkor az MSZMP még - politikai okokra hivatkozva - figyelmen kívül hagyta az MTA érveit, melyek szerint a tervezés során környezetvédelmi és ökológiai szempontokat nem vettek figyelembe, amelynek következtében a megvalósulás súlyosan károsíthatja az élővilágot.

Csakhamar jelentkezett a társadalmi reakció is: Vargha János biológus munkássága nyomán 1984-ben létrejött a Duna Kör, amely főként szamizdatokban igyekezte a lakosság körében felkelteni az ellenállást. Ugyanezen évben megmozdulást próbáltak szervezni a Margit-szigetre, de ekkor még a hatóságok betiltották, 1988-ban azonban már két tüntetés is meg tudott valósulni. Persze ekkor már nem kizárólag a vízlépcsőrendszer, hanem a demokrácia ügye is terítéken volt – ennek ellenére a Duna Kör nem vett részt az ellenzéki egyeztetéseken, és nem alakult párttá.

(forrás: https://www.infocsallokoz.sk/hirek/olvas/permalink:csallokozi-tortenelem-ii-bos-nagymaros-2020-06-19-120000)

Érvek és ellenérvek

A vízgazdálkodás szakemberei és más területek képviselői ugyanakkor eltérő válaszokat adnak. Bős-Nagymaros ügyére ez fokozottan igaz: az Akadémia bizottságaiban ugyanis a vízgazdálkodás kevés szerepet kapott, ahogy a Duna Kör sem kötődött hozzá.

A vízlépcsőrendszer legfontosabb ellenérvei az élővilág károsodása és az ivóvízellátás veszélybe kerülése volt, kiegészülve esztétikai (turisztikai) kérdések felvetésével. Mindemellett azt is kétségbe vonták, hogy képes-e ezen az egyébként sík területen elég áramot termelni az új rendszer. Megfogalmazódott továbbá az a kritika is, hogy a szerződés előkészítése során kizárólag gazdasági szempontokat vettek figyelembe, a környezeti kérdésekkel érdemben nem foglalkoztak. Ezzel szemben a vízgazdálkodás képviselői saját szakmai kompetenciájukra, gazdasági érvekre (például az 1986-os osztrák hitel miatti kártérítések kifizetésére) hivatkoztak; valamint felrótták, hogy a környezetvédők nem vettek figyelembe gazdasági és társadalmi szempontokat. Rendszeresen felmerül – tulajdonképpen máig – az is, hogy valóban károsodott volna-e az élővilág (példaként a Tisza-tó térségét és egy Bécs alatti erőművet emlegetve), ugyanakkor ez a megközelítés általában csak azt veszi figyelembe, hogy ilyen átalakulás során létrejöhet új élővilág azáltal, hogy a víz meghódít új területeket; ugyanakkor a Szigetköz (és részben a Csallóköz) rendelkezett olyan élővilággal, amely a Dunától függött, és veszélybe kerülhet (a legtöbb hasonló esetben ugyanis korábban víz alatt lévő élővilág nincs jelen, esetleg össze lehet kapcsolni az új rendszerrel, azonban a Szigetköz elveszíthette volna a Dunával való összekötöttségét).

 (forrás: https://mult-kor.hu/20090513_a_rendszervaltas_szimbolumava_valt_a_bosnagymaros_elleni_kuzdelem)

Végkifejlet

Ugyan 1989 márciusában a magyar kormány még cáfolta az építés leállításáról szóló híreket, május 13-án Németh Miklós miniszterelnök ökológiai szükséghelyzetre hivatkozva javasolta a beruházás leállítását. A következmények súlyosak voltak: Magyarország kártérítést fizetett Ausztriának a korábban felvett hitel miatt, továbbá konfliktusba került Csehszlovákiával (majd Szlovákiával), amely egészen Hágáig jutott.

Bős-Nagymaros ügye ugyanakkor felveti a hagyományos vízgazdálkodás – tározók, csatornák építése – körüli kritikákat, hiszen így is jelentősen hozzájárult a szigetközi élővilág sérüléséhez, bár valószínűleg mindenképpen szükség lett volna műszaki beavatkozásra. Ahogy Budapest környékének az ivóvízellátása sem problémamentes, bár ez közvetlenül nem kapcsolódik a vízlépcsőrendszerhez. Azonban azt fontos látni, hogy Bős-Nagymaros nem kizárólag környezetvédelmi és vízgazdálkodási, hanem energiaellátási kérdés is, hiszen a mai eszközökkel már ilyen földrajzi környezetben is lehetséges áramot termelni – Szlovákia tehát profitál, hiszen a bősi erőművet felépítette. Ugyanakkor itt sincs egyetértés, hiszen Magyarországon az erőmű kritikusai többször is hangoztatták, hogy nem lenne gazdaságos. Ahogy a bősi erőmű teljesítményének megítélése sem egységes.

(Borítókép forrása:https://felvidek.ma/2017/10/a-bos-nagymarosi-vizlepcso-nem-energetikai-hanem-politikai-beruhazas/)

Múlt hét csütörtökön került megrendezésre a CPAC Texas, a konzervatív erőket összefogó nemzetközi konferencia, ahol többek között Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt.

Orbán teljesen világossá tette, hogy a haladárok természetellenes politikájukkal el akarják választani a nyugati civilizációt keresztény gyökereitől. Ezért is tart ki a magyar kormány a a gender ideológia elutasítása, valamint a családbarát és határozott bevándorlásellenes politikája mellett.

Ahogy Mario Alexis Portella felhívta a figyelmet a Hungarian Conservative-on megjelent cikkében, a miniszterelnök beszéde most különösen fontos üzenettel bír a kongresszusban zajló fejlemények tükrében. Az Egyesült Államok Kongresszusa hamarosan elfogadja a Respect for Marriage Act-et, ami, ha törvénybe kerül, hatályon kívül helyezné a házasság védelméről szóló 1996-os törvényt, amely a házasságot egy férfi és egy nő egységeként határozza meg, és lehetővé teszi az államok számára, hogy megtagadják az azonos neműek házasságának elismerését. 

Az LMBTQ+ támogatói nemcsak az emberi civilizáció és a család intézményének alapvető jellegét veszélyeztetik – amely egy férfi és egy nő monogám házasságán alapul –, hanem az RMA törvényhozók általi ratifikálásával egy lépéssel közelebb kerülnének a család, mint a társadalom magjának felszámolásához, írja Portella.

Az azonos neműek „házasságát” emberi jogként definiáló állam befolyása az, ami végül oly sokakat – mind homoszexuálisokat, mind heteroszexuálisokat – félrevezetett abban a hitben, hogy az ilyen „legalizált” kapcsolatok egyenlőek a férfi és nő közötti kapcsolatokkal, és ezért törvény által egyformán védeni kell azokat. Az indoklás az, hogy ha két felnőtt szereti egymást, akkor joguk van házasságot kötni. Portella emlékeztet, hogy antropológiai szempontból ezt a társadalom soha nem fogadta el. Római császárokat hoz fel példaként, akiknek bár voltak férfi szeretőik, mégsem kampányoltak a szenátusban a házassági törvények kiigazításáért, csak hogy házasságot köthessenek ágyasaikkal, mert tudták, az ellentmondana a természet törvényeinek.   

Természetesen nem minden kapcsolatformának van jogi relevanciája, csak azoknak, amelyek strukturális társadalmi értékre tesznek szert, mint ahogy a család intézménye is.

A szerző felteszi a kérdést: ha az következik, hogy ami örömet okoz, azt polgári jogi védelem alá kell venni, akkor miért ne köthetne többnejű házasságot egy férfi vagy nő, ha az is örömet okoz?

A férfi és nő közötti házasság, aminek kiteljesedése a maga a család, társadalmilag és kulturálisan mindig is a szexuális tevékenység és a gyermekvállalás egyetlen legitim és elfogadható menedékének számított. Ezt követően folyamatosan óvták és normák szabályozták, mert ez biztosította a gyermekek születését a kétszülős családokban, a házasságot kötött apa és anya közötti szerepmegosztás révén pedig biztosította a gyermekek egészséges szocializációját.

Ami a férfinak és a nőnek törvényes jogot ad arra, hogy összeházasodjanak, az nem a kölcsönös szeretet, hanem az a szándék, hogy elfogadják a házasság egységét és felbonthatatlanságát, melynek célja a nemzés és az utódok megfelelő felnevelése. 

Orbán kiemelte, hogy a náci és kommunista borzalmak pont azért következhettek be, mert a kontinentális Európa egyes nyugati államai felhagytak a keresztény értékek követésével, ahogy a mai haladárok is le akarnak mondani a nyugati értékekről, és egy új, posztnyugati világot akarnak létrehozni.

Portella szerint a nyugati társadalom újjáéledése, amelyről a miniszterelnök is beszélt Texasban, nem csak elengedhetetlen, hanem létfontosságú is. 

Augusztus 15-én ünnepli a katolikus egyház Szűz Mária mennybemenetelének napját, amit Magyarországon Nagyboldogasszonynak is szokás nevezni. A Mária-ünnepek között vitathatatlanul ez a legfontosabb, mégis kezd kikopni a köztudatból ennek az eseménynek az ünneplése. 

Mit ünneplünk augusztus 15-én?

Az írások szerint ezen a napon halt meg Mária és ,,a Mennybe vétetett”. Ezek szerint Mária testét az Úr nem engedte át az enyészetnek, hanem a halála után magához vette a mennyei dicsőségbe. Ez a hittétel 1950-ben nyert megerősítést XII. Piusz pápa által.

„Boldogságos Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe” XII. Piusz

A Mária-kultusz már az ősegyházakra is jellemző volt. Mária mennybemeneteléről az 5. századtól megemlékeztek Jeruzsálemben, ekkor az ünnep neve a szentséges Szűz elszenderülése (Dormitio sanctae Mariae) volt. Az évszázadok alatt az ünnep az egész hívő közösség körében elterjedt, hivatalos egyházi ünneppé IV. Leó pápa tette 847-ben. Ekkor a napot Assumptio beatae Mariae-nak, azaz „a Boldogságos Szűz mennybevételé”-nek nevezték.

Magyarországon ez a nap különösen fontos a hívők számára. A legendák szerint Szent István király tette hivatalos ünneppé ezt a napot. Emellett augusztus 15-re hívta össze minden évben a királyi tanácsot Fehérváron. Állítólag Nagyboldogasszony napján ajánlotta fel Magyarországot Szűz Máriának és a szóbeszéd szerint 1038-ban ezen a napon hunyt el Szent István.

„Gellért tanácsának intéséből akkoron kele föl, hogy az Szűz Máriát ez Magyarországban Bódogasszonynak, avagy ez világnak Nagyasszonyának hívnák. Szent István királ es ez szegény országot Bódogasszony országának nevezé.” Érdy-kódex

Szent István felajánlja Magyarországot Szűz Máriának (forrás:hu.wikipedia.org)

Ki is volt Szűz Mária?

Mária életéről nagyon kevés írás és feljegyzés tanúskodik. Életútját az Újszövetségből, az apokrif iratokból és a legendákból, szájhagyomány útján terjedő történetekből lehet megismerni.

Ezek alapján Mária kései gyermekként született Galileában, édesanyja Anna, édesapja Joákim volt. Mária az írások szerint fogantatásától kezdve mentes volt az áteredő bűntől. (Ez a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe a Katolikus Egyházban, amiről december 8-án emlékeznek meg.)

Az Újszövetség szerint Máriát 16 éves korában meglátogatta Gábriel arkangyal, aki hírül vitte neki, hogy fiút fog szülni, akinek Jézus lesz a neve és ő lesz a Megváltó.

Mária ezt a hírt az elhíresült szavakkal fogadta: ,,Íme az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint.”.

Jézus születése után az evangéliumok ritkán említik Máriát, de következtetni lehet arra, hogy Mária követte a fiát, jelenléte mindig kedves és fontos volt mindenki számára. 

Szűz Mária ott volt az Olajfák hegyén is fia halálakor, amikor Jézus édesanyját kedvenc tanítványa, János apostol gondjaira bízza.

,,Jézus tehát látván anyját és az ott álló tanítványt, kit szeret vala, mondá anyjának: Asszony! Íme a te fiad! Aztán mondá a tanítványnak: Íme a te anyád! És azon órától a tanítvány őt magához vevé."

Jézus halála után Mária további életéről nem szólnak az írások. A legendák szerint Mária és József Efezusba költözött és ott lakott haláláig.

Mária a halott Jézussal. Michelangelo Piétája Rómában. (forrás: katolikus.ma)

Milyen volt a hagyományok szerint Mária halála és mennybemenetele?

Mária haláláról és mennybemeneteléről ugyan nem szól az Újszövetség, de az apokrif iratok és a legendák szerint Mária Efezusban halt meg, de halála után a testét Jeruzsálembe vitték és a Gecsemáné-kertben, az Olajfák hegyének a lábánál helyezték örök nyugalomra. Temetésén az apostolok is tiszteletüket tették, aki ka világ minden tájáról, felhőkön siettek Jeruzsálembe. A temetésén és az azt követő három napon keresztül angyalok énekeltek a sírjánál. A harmadik napon felnyitották az addig zárt sírt, a test nem volt a sírban, csak a halotti lepel, ami kellemes illatot árasztott. Az apostolok biztosak voltak abban és hírül vitték, hogy Máriát magához vette az Úr, örök dicsőséget adva neki.

Mária mennybemenetele (forrás: felvidek.ma)

Népi hagyományok augusztus 15-én

Ennek a napnak a jelentőségét bizonyítja az is, hogy Mária mennybemenetelének ünnepéhez több népi szokás is kapcsolódik.

Gyümölcsfa keresztelés: ezen a napon a gyümölcsfákba, a jó termés érdekében, keresztet karcolnak.

Mária- koporsó készítése: virágokból koporsót készítenek augusztus 15-én.

Virágszentelés: ezen a napon a pap megszenteli a virágokat, amit a hozzátartozók az elhunyt szeretteik sírjába tehetnek, hogy az elhunyt -Máriához hasonlóan- dicsőségre jusson. A megszentelt virágokat nem csak sírokba, hanem épülő ház alapjába, újszülött bölcsőjébe és fiatal pár ágyába is szokták helyezni a jó szerencse érdekében.

Varázserejű időszak: a Nagyboldogasszony és a Kisboldogasszony (Mária születésnapja, szeptember 8.) közötti időszak varázserővel bír. A hívők ebben az időben szedik a gyógyfüveket, és szellőztetik ki a holmikat, hogy a ,,moly beléjük ne essen”. 

Dologtiltó nap:  hagyományok szerint ezen a napon nem szabad sütni, mert a tűz kiszökik a kemencéből.

Ezen a napon virrasztásokat tartanak, hogy a felkelő nap sugarai között meglássák az üdvözült Máriát.

 Virágszentelés (forrás: nemzetisegek.hu)

Augusztus 15-e, Nagyboldogasszony, ma már nem olyan jelentőségű ünnep, mint a múltban. A katolikusok ezen a napon ünnepi Szentmisékkel, búcsúkkal, virágszenteléssel és zarándoklatokkal emlékeznek meg Szűz Mária mennybemeneteléről.

(Borítókép forrása: magyarkurír.hu)

Gyöngyösi Márton, a Jobbik pártelnöke benyújtotta a népszavazási kérdését, miután az MSZP-s Ujhelyi meggondolta magát az övével kapcsolatban az ellenzék megosztottságára hivatkozva. A baloldali ellenzék primer erői (DK és Momentum) húzták keresztbe a szocialista EP-képviselő referendum tervezetét, -amit ugyan a legfelsőbb fiókjába tett vissza- féltve a magyar társadalom széles konszenzusát az EU-tagságot illetően. Úgy gondolják, hogy ezekben a válságok sújtotta időszakban csak az euroszkeptikus hangok erősödnének fel, ami végső soron katasztrófába torkolhatna, nem szabad készpénznek venni az euroatlanti közösségben elnyert helyünket.

Gyöngyösi azonban mégis beadta kérdését, azonban nagyon nagy eséllyel nem lesz belőle népszavazás. Ebből adódóan a magyar nemzet nem fogja a közvetlen demokrácia egyik legismertebb eszközével potenciálisan megkötni az Országgyűlés kezét abban, hogy dönthessen a tagságról. Nem szükséges az ellenzéki pártok logikáját és motivációját hosszabban elemezni, hiszen ezt már nemrég megtettük. Azonban az egész EU-problematika vett még egy csavart.

Sokakat váratlanul ért az, ami teljes mértékben várható volt: a Mi Hazánk Mozgalom is kifejtette az álláspontját az Európai Unió kapcsán. Novák Előd bejelentette, hogy pártja majd a jövőben ügydöntő népszavazást fog kezdeményezni az EU-tagságot illetően, de nem mostanában. Az ellenzék megpróbálta a Fidesz-KDNP-t az EU-ból egyértelműen távozni akaró politikai erőként akarta volna ábrázolni, azonban ezt árnyalni kell. A kormánypártok az erős tagállamok által irányított, az ún. Nemzetek Európája koncepciót szorgalmazzák, nem akarnak föderalizációt, Európai Egyesült Államokat. A Mi Hazánk ugyanúgy elutasítja az európai föderalizmus gondolatát, azonban ők sokkalta messzebb (ideértve a konspiratívabb elemeket is) mentek az EU-ellenességben: a radikális jobboldaliak ténylegesen kivezetnék Magyarországot az Európai Unióból.

(kép forrása: hir.ma)

Azonban „kinyílt Pandóra szelencéje” és könnyen önbeteljesítő jóslattá válhat a baloldali ellenzék félelme, bár nem a HUXIT kapcsán. Feltehetőleg a magyar társadalom többsége továbbra is az Európai Unió részese akarna maradni. A gazdaság közel két évtized után nagyon nagy fájdalmak árán tudna leválni a megbízható és kiszámítható uniós piacról. Újra ki kéne építeni a gazdasági kapcsolatokat, hiszen az addigiak megszűnnének. Többek közt ezért is olyan nehézkes a BREXIT utáni Egyesült Királyságnak. Ezt a társadalom többsége is érti. Ebben a helyzetben első ránézésre rettenetesen ostobának és minden realitást mellőző gondolatnak tűnhet a Mi Hazánk részéről egy referendum szorgalmazása az EU-tagságot illetően.

A rendszerváltás utáni magyar politikatörténetben volt már arra példa, hogy komoly identitáspolitikai kérdésben a többségi álláspontnak volt kihívója. Magyarország 1997-ben a NATO-népszavazással egyértelműen kifejezte abbéli szándékát, hogy Nyugatra kívánkozik, a transzatlanti közösség részévé akar válni. Azonban a Csurka István által alapított és vezetett MIÉP, és az akkor még akár a pár százaléknyi (!) támogatottsággal is bíró Munkáspárt ellenezte a katonai egyesülésbe történő betagozódást. 49%-os részvétel mellett a szavazatok elenyésző része ellenezte a NATO-tagságot. 14% egyáltalán nem tűnik soknak, tagok lettünk, nincs miről beszélni. Vagy mégis?

(kép forrása: nkp.hu)

A MIÉP lett végül a legnépszerűbb tagság-ellenző párt, ez a félévvel később lezajlott 1998-as országgyűlési választásokon mutatkozott meg. Ami 1994-ben nem sikerült a frissen megalakult MIÉP-nek az 1998-ban sikerült: megugrották a parlamenti küszöböt (5,47%) és 14 főt delegálva bejutottak a törvényhozásba. A Munkáspárt a 4%-al a mindenkori legjobb eredményét érte el, de ez sem volt elég. 574 ezer szavazat szólt a NATO-tagság ellen. Ebből a félmillió választóból a két ellenző párt valamivel több, mint 430 ezer szavazót tudott „megtartani”. Több, mint 100 ezer a különbség, ennek sok oka lehetett, például a kiélezett verseny az MSZP és a frissen jobboldalivá váló Fidesz között.

Azonban az tagadhatatlan, hogy a radikális jobboldali MIÉP-nek jót tett, hogy majdnem egyedüliként képviselte a kisebbségi álláspontot, hiányzott volna az a népszerűség, amit ezzel szereztek. A Mi Hazánk esetében a logika éppen fordítva van: ők frissen bejutott parlamenti pártként tetszeleghetnek a kisebbség képviselőjeként. Akik 2022-ben nem mertek rájuk szavazni, félve a hatpárti ellenzék esetleges győzelmétől, azok potenciálisan bátorságot kaphatnak a későbbiekben. Azonban legfeljebb csak 2024-ben, az önkormányzati és EP választásokon profitálhatnak egy esetleges népszavazásból, legkésőbb 2026-ban, a ciklus végén.

Természetesen a 2003-as EU-népszavazás eredményét is fel lehetne hozni, de az már nem egy frissen alakult MIÉP-et, hanem már egy parlamentből kieső, a lejtmenet elején álló pártot ért. 2002-ben 4,4%-ot elérve már nem jutott be a törvényhozásba a Csurka-párt, 245 ezer szavazat nem volt elég. Az EU-tagság ellenzők 592 ezren voltak, itt már látványos, nagyságrendekben megmutatkozó különbséget lehet felfedezni. 1997 környékén még csak kialakulóban volt a kétblokkrendszer, 2003-ban már fénykorát élte. 2006-ban a MIÉP a Jobbikkal közösen indulva a 2002-es eredmények kicsivel több, mint felét tudták csak megszerezni. Ezért érdemesebb a NATO-népszavazás eredményével összehasonlítani egy esetleges második EU-referendum kimenetelét, hiszen két felfelé ívelő pályán lévő párt megy szembe a többségi álláspontnak, illetve mindkét esetben a táborépítés elején találhatók a radikálisok.

Az ellenzék dilemma elé akarta állítani a Fideszt, kiakarták ugrasztani a nyulat a bokorból, kiönteni az üreget a lyukból. Ha a kormánypártok -megelőzendő az Országgyűlés jogkörének a csorbítását- a hipotetikus népszavazás során az ellenzékkel ellentétes állásponthoz ragaszkodna, akkor az a vád érné, hogy nem akarnak lemondani arról a lehetőségről, hogy kilépjenek az EU-ból. Azt várják, hogy az européer értékekkel rendelkező jobboldali szavazók majd elpártolnak a Fidesztől és az ellenzéket támogatnák a továbbiakban. Azonban a Fidesz nagy eséllyel kitalálna valami kompromisszumos kommunikációt, ami alapján egyben tudná tartani szavazótáborának nagyját, nem szaladna bele a késbe azzal, hogy a „vesztes oldalra” áll. De azt is megtehetnék, hogy felszólítják a kormánypárti szavazókat a passzivitásra és érdektelenségbe fulladna a népszavazás az alacsony részvétel miatt.

Az ellenzék kinyilvánítaná azt, amit mindenki tud: elkötelezettek az európai integrációért, Robert Schuman, Jean Monnet, Konrad Adenauer meg Alcide de Gasperi álma az ő álmuk is, a DK szeretné a leginkább az föderális Európát, a Jobbik a legeurópaibb jobboldali pártja Magyarországnak stb.

Ha tényleg megvalósulna egy második népszavazás hazánk tagságáról, akkor nagy eséllyel bennmaradnánk. Azonban ezt nem igazán lehetne az ellenzéki pártok győzelmének elkönyvelni. Semmivel sem fog az ellenzéki szavazó jobban azonosulni pártjával, a kormánypárti szavazók se válnának egy csapásra föderalistává. Mint már többször kifejtésre került, a Fidesz nem vezetné ki az Európai Unióból hazánkat, az euroszkepticizmusuk kimerül a politikai unió ellenzésével.

Ezen az egész politikai aktuson csak a Mi Hazánk tudna bármit is nyerni. Bár ugyanúgy a kilépés mellett kampányolna az ex-Jobbikos Volner János vezette HUXIT párt, nem valószínű, hogy sokakat izgatna, nem igazán van hagyománya a „single-issue” pártoknak. Ezeknek rendre „egy céljuk van”, és azt próbálják elérni, ilyen volt a briteknél az UKIP, de az állatvédő, nyugdíjas, de a vadász- és fegyvertartó érdekvédelmi pártok is idesorolandók. Tehát a Mi Hazánk monopolizálná a kilépés melletti érvelést, sokan csak őket tudná ezzel azonosítani. Ha a választók értékazonosságot fedeznek fel egy párttal kapcsolatban, akkor elindulhat egy hosszas ismerkedési folyamat, mely során akár el is kötelezhetik magukat az adott politikai erő mellett. Természetesen ezt nem lehet készpénznek venni, korántsem minden kilépéspárti szavazó lenne jobboldali radikális.

Azonban a közösség egyben tartása, a választók mobilizálása már nem kis eredmény egy párt számára. Ha azt a pár százezer embert, -aki már egyszer rájuk adta le a voksát- újra meg újra el tudják rángatni szinte bármikor, akkor kialakul egy erős mag. Ha egy népszavazáson egyedüli pártként magas szavazatarányt gyűjtenének be, akkor győztesnek titulálják magukat, hiszen „ők voltak a világ ellen”. A Mi Hazánkot nem fogja érdekelni, ha kinevetik, hogy értelmetlenül és eredménytelenül próbálják kivezetni Magyarországot az EU-ból. Azonban az elsődleges szempont minden párt számára az, hogy növelje a (lehetséges) szavazótáborát.

(kép forrása: infostart.hu)

Az ellenzék kinyitotta volna Pandóra szelencéjét? Visszafelé fog elsülni az egész népszavazás kezdeményezés körüli vita? Véleményen szerint az ellenzék nem nyerne sokat egy második EU-referendumon: a Fidesznek ugyan lehet belső és jelentős törésvonala az EU-tagságot illetően, de ezzel nem okoznának megoldhatatlan feladatot a kormánypárt kommunikációs agytrösztjeinek. Azonban az egyedüli "győztese" csak a Mi Hazánk lenne a népszavazásnak. A radikálisok egyedül „jelenítenék meg” a kilépést támogató résztvevők 10-20 százalékát, míg a többséget jelentő 80-90-on pedig a többiek „osztozkodnának”.

Bár nem tudni, hogy jelenleg mekkora pontosan a bennmaradás vagy kilépés mellett állók tábora, vagy mekkora lenne a részvétel. Május óta történt egy tusnádfürdői beszéd, egy dallasi előadás, az se lehetetlen, hogy a szolidaritás jegyében az EU igénybe venné Magyarország tartalékait az energiahordozók terén. Azt is csak találgatni lehetne, hogy elmennének-e a tagság mellett érvelő szavazók, "Hiszen minek menjen pont ő? Úgyis mindenki a bennmaradás mellett fog szavazni, nem fog hiányozni az övé". De az sem vehető készpénznek, hogy a távozni akarók nagy arányban mennének el, mivel "Nincs értelme, a többség úgyse akar kilépni".  Ha megtartják a népszavazást valamikor a távoli jövőben, akkor ez az irreális és megmosolyogni való radikális jobboldali vállalkozás lehet, hogy mindenre adhat majd okot, csak mosolygásra nem az EU-párti ellenzék számára. Természetesen, ha megtartják. Egy középpárt nagyságú radikális jobboldali erő mellett igen sok baloldali ellenzéki szereplő eltörpülne.

Ki ne szeretne nyáron a barátaival, családjával vagy a párjával borozni és beszélgetni a meleg, varázslatos naplementében? A nehéz döntés akkor jön, amikor ki kell találni, hogy mi legyen az úti cél. Nem könnyű választani Magyarország csodás borrégiói, borvidékei között, de nézzük meg, mit kínálnak ezek a borban gazdag tájak.

Kép forrása: welovebalaton.hu

Balatoni borrégió

A Balatoni borrégió 6 borvidéket rejt magában, amik lefedik az egész Balaton területét. A régió évszázadok óta a borkészítés egyik központja, sokáig mégis az északi parti területeket részesítették előnyben. Ez szerencsére mára már elhalványulóban van, hiszen a déli parton is csodás borokat és borászatokat lehet találni. A magas minőségű borok mellett az idelátogatók a Balaton felejthetetlen táját is élvezhetik egy könnyed fehérborral a kezükben.

A régió legismertebb, legkedveltebb bora az olaszrizling, de zászlóshajónak számít a kéknyelű és a juhfark is.

A térségben egymást érik a kitűnő pincék, melyek vásárlóbarát árakkal és tökéletes panorámával várják a borkedvelőket. Az északi parton járva mindenképp érdemes betérni Csopakon a Petrányi pincébe, ahol szezonális menüvel, borkóstolókkal és felejthetetlen olaszrizlinggel várják a vendégeket. A déli parton, ha bárki kedveli a pezsgőket, a gyöngyözőborokat, a Bujdosó pince kötelező megálló.

Kép forrása: likebalaton.hu

Duna borrégió

Ez a borrégió a Duna-Tisza közben fekszik, területileg a legnagyobb kiterjedésű, mégis mindenki felhúzza a szemöldökét, ha alföldi borokkal kínálják. Pedig a homokos talaj, ami a régió jellemzője, kedvez a rizling, a kövidinka és a kékfrankos szőlőfajtáknak is. Így a régió borai könnyedek, gyümölcsösek, nem jellemzik őket az erős savak. El kell felejteni a múltat, amikor az alföldi borról mindenkinek a tablettás borzalmak jutottak eszébe. Megérdemel ez a régió egy tiszta lapot, hiszen hatalmas terület található itt, amit ki lehetne használni és megtölteni először borászatokkal, majd borkedvelőkkel is.

A Frittmann borászatot meglátogatva és boraikat megkóstolva mindenki elfelejti az alföldi borokkal kapcsolatos régi, rossz élményeit. A borászat rengeteg hazai és nemzetközi elismerésben részesült, nem alaptalanul. A borkedvelők mindenképp vegyék célba Soltvadkertet, a Frittmann borászatot és azon belül is a rosé cuvée-t.

Kép forrása: bor.hu

Felső-Magyarország borrégió

Egri borrégiónak is szokás nevezni, noha az egri borvidék mellett itt található a mátrai és a bükki borvidék is. A régió különlegessége abban rejlik, hogy a szőlőket egészen magasan, 200-300 méteren termesztik. Ezeken a területeken mindenféle szőlő megtalálható. Noha Eger neve összeforrt a bikavérrel, nem szabad arról elfeledkezni, hogy ebben a régióban a borok nagyon széles skálájával lehet találkozni. A cserszegi fűszerestől kezdve, a chardonnay-n át, a kékfrankosig mindent érdemes kipróbálniuk az erre járóknak.

Ebben a régióban természetesen kötelező megálló a Szépasszony-völgy Egerben, ahol pincéről pincére járva egy tökéletes estét lehet eltölteni és a borokban sem fognak csalódást okozni. Ha az erre utazók valami másra vágynak, térjenek be a Dominium Pincészetbe Gyöngyösön. A borkóstolót szakképzett borászok tartják, akik a pincék bejárása mellett az organikus borkészítés rejtelmeibe is bevezetik az érdeklődőket. Mindezt isteni borok kortyolgatása közben. 

Kép forrása: dominiumwine.hu

Felső-Pannon borrégió

Ez a borrégió Budapesttől egészen Sopronig húzódik, több borvidéket is magában foglal, ezért nehéz erről a területről általánosságban beszélni, csupán egy-egy bort kiemelni. A régió közös jellemzője azonban, hogy nagy múltra tekint vissza, a fejlettségét, a kulturális sokszínűségét az ókori római kereskedelmi utakig vissza lehet vezetni.

Budapestről nyugatra haladva érdemes bejárni és végigkóstolni ezt a borrégiót.

Etyeken kezdve egy könnyed fehérborral, egy pohár pezsgővel, majd Móron megismerkedni az ezerjóval, utána megállni Neszmélyen, ahol már savasabb, erősebb fehéreket lehet kóstolni. Tovább utazva mindenképp érdemes útba ejteni Pannonhalmát, ahol a klasszikus rajnai rizling mellett a kilátásban is lehet gyönyörködni. Az út végén Sopronban mi mást is lehetne kóstolni, mint kékfrankost? Ehhez pedig tökéletes helyszín a Soprontól néhány kilométerre lévő Ráspi Borászat, ahol a fantasztikus kékfrankos mellett, egy remek vacsorát is el lehet fogyasztani, majd egy kellemes sétát tenni a Fertő tó partján.

Kép forrása: hellovidek.hu

Pannon borrégió

A Pannon borrégió a Balatontól délre fekvő területeket foglalja magában, pontosabban a pécsi, a szekszárdi, a tolnai és a villányi borvidéket. A Felső-Pannon borrégióhoz hasonlóan a bortermelés története a rómaiakig nyúlik vissza. A területen a fehérborok háttérbe szorulnak a vörösborok mellett. A tipikus fajták a cabernet sauvignon, a franc, a merlot, ugyanakkor a különlegességeket, a kadarkát és a cirfandlit is mindenképp meg kell említeni.

Noha a régió valóban a vörösborokról híres, a Littke Palace egy olyan hely, ami egy felejthetetlen élményt kínál. A pince elsősorban a pezsgőjéről híres, de természetesen a vörösborai is kimagaslóak. A valódi élményt azonban a pincelátogatás adja, ahol a hatalmas összefüggő pincesor mellett a pezsgőkészítés folyamatát is meg lehet ismerni. Az interaktív pincelátogatás olyan élményeket is kínál többek között, mint egy több ezer literes tartályba való bemászás. Összefoglalva ez egy olyan élmény, amiért érdemes Pécsre látogatni.

Kép forrása: littkepalace.hu

Tokaji borrégió

A tokaji borvidék Magyarország leghíresebb borvidéke, az itt termelt világhírű aszú az UNESCO Világörökség része. Anonymus már a Gesta Hungarorumban említést tesz erről a borvidékről, az aszú történetének a kezdetei is évszázadokra nyúlnak vissza. Az édes bor különlegességét nem lehet csupán egy tényezővel megmagyarázni: a kedvező földrajzi adottságok, a késői szüret, a borászok tapasztalata és odafigyelése, a nemezpenésszel borított pincék és a fahordók együttesen hozzák létre a világhírű magyar bort, a tokaji aszút.

Az aszú hírnevét bizonyítja az is, hogy XIV. Lajostól kezdve, Fauston át, Schubertig rengetegen tartották és tartják az aszút a királyok borának, a borok királyának.

A Patricius Borászat múltja egészen a XVIII. századig nyúlik vissza, tehát tudnak egyet s mást arról, hogyan is kell tökéletes aszút csinálni. Egy birtoklátogatással egybekötve az itteni aszú biztosan senkinek sem fog csalódást okozni.

Kép forrása: hellozemplen.hu

Nincs olyan borvidék Magyarországon, ami ne érne meg néhány órát, esetleg néhány napot. Egy meleg, unalmasnak induló nyári napon csak követni kell Hamvas Béla utasítását:

„Bort! Megint csak azt mondom, hogy: bort igyatok! Aztán majd kedvet kaptok a csókolózásra, a virágszedésre, a barátságra, a jó mély alvásra, a nevetésre, és újság helyett reggel költőket fogtok olvasni.”

Eljött amerikai cikksorozatom negyedik része, ahol az utazás előkészületei, a szállásfoglalás, és a részletes programajánló után most néhány spórolási tippel készültem. Azt szerintem mindenki tudja, hogy New York a világ egyik legdrágább városa, ezért itt pláne jól jön a segítség, hogy a legtöbbet hozhassuk ki utazásunkból - miközben a számlánk egyenlegét sem nullázzuk le teljesen.  

Bár a szállásfoglalásról már volt szó, mégis úgy gondolom, nagyon fontos megemlíteni egy-két tényezőt, amelyek egy kicsit lefaraghatnak a költségekből. Az egyik ilyen a Booking.com Genius programja, ahol szuper kedvezményeket kaphatunk, mégis sokan nem tudják mi is ez, vagy hogy működik. A Genius hűségprogramban a Booking.com-os foglalásaink alapján lépkedhetünk előre, azaz

A második szinthez 5 szállást kell foglalnunk 2 éven belül, és itt már fix 15% kedvezményt, ingyenes reggelit (szállástól függően), és jobb ajánlatokat is kapunk, a harmadik szintnél pedig 15 foglalás kell 2 éven belül viszont itt már 20% a kedvezmény és rengeteg ingyenes szolgáltatás is jár a státuszhoz. Ha szeretünk utazni, akkor érdemes mérlegelni a lehetőségeket, hiszen bizonyos esetekben nagyon megéri. 

A következő tippek a New York-i közlekedés témakörébe tartoznak, hiszen itt nagyon sokat lehet spórolni, vagy bukni, ha nem figyelünk oda. Az első út mindig a reptér-szállás között történik, ahol már rögtön fontos anyagi döntést kell hoznunk: taxi, vagy tömegközlekedés? A válasz nem egyértelmű, hiszen bár valóban összehasonlíthatatlanul drágább a taxizás, egy idegen városban, hatalmas bőröndökkel nem szívesen túrázik az ember.  

és azon keresztül rendelni fuvart, vagy keresni egy autót, hogy mi magunk vezessünk be a városba. Mindkét opció ugyanolyan kényelmes, és jóval olcsóbb a taxinál.

Ha már a taxiknál tartunk… Bár jó ötletnek tűnhet egy vacsora után kómásan autót rendelni, a - számunkra elképesztően - magas árak, és a szinte állandó közlekedési dugók miatt ez többszörösen deficites. Miért fizetnénk 60-80 dollárt egy 20 perces útra, ha metrózhatunk is? Tudom tudom… a New York-i metrónak nincs túl jó híre, de szerintem egyáltalán nem vészes, viszont helyette gyors, és - itteni viszonylatban - olcsó.

Következzenek a belépők, hiszen itt is meg lehet találni az okos kiskapukat. Minden múzeumi látogatás előtt alaposan olvassuk el a hivatalos weboldalt, hiszen sok múzeum csinál promóciós, ingyenes hétvégéket, vagy akár tanulóként - vagy 26 év alattinak - teljesen ingyenes a belépés. Egy néhány napos látogatásra a New York City Pass véleményem szerint nem éri meg, csak akkor, ha a kedvezménnyel látogatható helyek nagy részére tényleg el is megyünk. 

Sok kedvezményes, last minute jegyet vásárolhatunk, ha szeretnénk látni egy előadást a Broadway-en, de az eredeti árakat borsosan mérik.

Az utolsó csoportba az étel-ital kategóriát vettem, hiszen ez sem olcsó mulatság. Az első tipp elég konkrét: olvassuk végig az étlapot! Bár ez sokaknak egyértelmű lehet, New York-ban sok étterem nem ír árakat az ételek mellé, ami egy hatalmas jel, hogy inkább haladjunk tovább. 

Persze belefér, ha az ember egyszer-egyszer szeretne egy jót enni valami finom étteremben, de nem kell ehhez a legmenőbb, Upper East Side-i helyek egyikét választani: az apróbb, eldugott helyek általában amúgy is sokkal jobbak.

Napközbenre ajánlom a kis útszéli bódékat, ahol már néhány dollárért találunk brutálisan finom hot dog-ot vagy perecet, de ha egészségesebb megoldásra vágyunk, akkor is könnyű belefutni egy falafeles/salátázós helybe. Ha nagyon spórolni szeretnénk, akkor messziről kerüljük el New York bárjait, - főleg a tetőteraszokat - hiszen itt 6000 forint alatt nincs koktél, de még egy feles is alig. Az apró kocsmákban és bárokban már azért jobb a helyzet, és itt mindig találunk “happy hour” akciókat is.  

Bár még ezer tippel tudnék szolgálni, mai cikkembe ennyi fért bele. A sorozat jövő héten folytatódik, de, hogy hová utazunk, az még meglepetés… :)

Salát Gergely Kína-szakértőt, műfordítót, egyetemi oktatót kérdeztük Tajvan múltjáról és jelenéről, világgazdasági szerepéről, valamint Nancy Pelosi tajvani látogatásáról és annak lehetséges következményeiről. 

A mai beszélgetés témája Nancy Pelosi tajvani látogatása elsősorban, de kicsit messzebbről indulnék. Tulajdonképpen mi is Tajvan, hogy jött létre, mióta létezik, mit jelent a kínai vezetésnek és mit a népnek, illetve ez a kettő ugyanaz?

Hát erről van egy féléves kurzusom, de ezt most itt nem adnám elő. Csak nagyon röviden, ugye Tajvan az egy sziget, nagyjából akkora, mint a Dunántúl, jelenleg olyan 23 és fél millió lakosa van, amely a történelem nagy részében őslakosok által volt lakva, akiknek nincsen közük a kínaiakhoz. Őket aztán a XVII. században a kínaiak kisebbségbe szorítottak, és a XVII. század végétől a XIX. század végéig, tehát 200 éven keresztül a kínai birodalomnak a része volt Tajvan, vagy legalábbis annak a lakott fele.

Ezután Japán gyarmat lett, de a lakosságának bőven több, mint a 90%-a ekkora már kínai nyelvű és kultúrájú ember volt, és most is természetesen az.  

Majd 1945-ben a kínai köztársaság része lett. Ekkor azonban hamarosan kitört egy polgárháború a kínai szárazföldön, ahol a köztársasági erők vereséget szenvedtek, és visszavonultak 49-ben Tajvanra, és azóta áll fenn ez a kettősség, hogy miközben a kínai kommunisták a szárazföldi Kínában kikiáltották a Népköztársaságot, közben a köztársasági erők maradékai Tajvanra visszavonulva a Kínai Köztársaság folytatóinak tartják magukat. Tehát tulajdonképpen két államalakulat van, amely magát Kínának nevezi. Ezek kölcsönösen nem ismerik el egymást. Igazából kölcsönösen igényt tartanak a másik területére, bár természetesen a tajvaniak tudják, hogy ez nem reális, tehát ők azért nem szokták bekóstolgatni a kínai partvidéket. És hát ugye elvált a sziget sorsa a szárazfölditől már tulajdonképpen a japán gyarmatosítás idején, tehát több, mint 100 éve, utána néhány évig voltak csak egy államalakulatban, de '49 óta megint külön vannak. Tajvan sokáig egy jobboldali diktatúra volt, amely hatalmas gazdasági fejlődést ért el, aztán demokratizálódott, Kínában pedig ismert módon ma is az Kommunista Párt van hatalmon, és ennek a pártnak a legitimációjának a fő alapja az, hogy azt mondják, hogy ők azok, akik Kínában véget vetettek a nemzeti megaláztatás, a nemzeti szégyen évszázadának, amikor '49-ben legyőztek mindent belső és külső ellenséget, eltakarodtak a gyarmatosítók, a japánok, egyebek, és helyreállt a kínai nagyhatalmiság. Ez aztán a 90-es években tovább kerekedett Hong Kongnak a visszatérésével, és 

mára egyetlenegy maradványa maradt a szégyen évszázadának, Tajvannak a különállása, ezt pedig előbb-utóbb fel kell számolni.

Mert akkor lesz kerek a történet, akkor áll helyre a világ rendje, akkor lesz Kína újra rendes nagyhatalom, hogyha Tajvant is visszaszerezte. 

Tajvanon mennyire van jelen, milyen mértékű a kínai identitás?

Ezt folyamatosan mérik. Az egyértelmű, hogy a lakosság 95%-a kínai anyanyelvű és kínai kultúrájú. Tehát ez nem is kérdéses. Inkább abban van eltérés, hogy azt mondják-e az emberek, hogy ők alapvetően kínai identitásúak, és ha per pillanat nem is akarnak a Kínai Népköztársasághoz csatlakozni, de hosszú távon, évtizedes vagy évszázados távon el tudják képzelni Tajvant egy nagy demokratikus Kínán belül. A lakosság egy másik része azt gondolja, hogy Tajvan már annyira régóta külön él és létezik a szárazföldi Kínától, hogy a közös gyökerek ellenére már kialakult egy önálló tajvani identitás és egy önálló tajvani nemzet. Ez a tajvani politikai életnek a fő választóvonala, tehát 

ott nem jobb meg baloldal van, mint nálunk, és nem jobb meg baloldal vívja a kultúrharcot, meg az egyéb harcokat, hanem a kínai identitás vagy tajvani identitás mentén oszlik kétfele a társadalom.

A jelen pillanatban éppen a tajvani identitást forszírozók vannak hatalmon, de 2016-ot megelőző két elnöki ciklusban egy kínapárti elnök volt hatalmon, és elképzelhető, hogy a következő választást is ők fogják megnyerni. Tehát nem egyértelmű a tajvani társadalomnak az álláspontjában a kérdésben. Az biztos, hogy egy egészen törpe kisebbség csak akar per pillanat a Népköztársasághoz csatlakozni, és az is biztos, hogy igazából a rövidtávú vagy középtávú politikája mind a két politikai oldalnak a status quo-nak a fenntartása. Tehát nem akarják se kikiáltani Tajvan függetlenségét, se visszavinni Tajvant az anyaország "kebeleibe". 

Tajvan egyike annak a négy államnak, amelyet ázsiai (kis) tigriseknek is szokás nevezni, Dél-Korea, Szingapúr, és Hong Kong mellett. Mi a tajvani gazdaság jelentősége, gondolom főként a chipgyártás, és van-e szerepe abban, a nacionalista szempontok mellett, hogy Kína semmiképpen sem akar lemondani róla? 

Tajvan egy dúsgazdag terület. Államot azért nem mondok, mert a kínai kollégák ezen megsértődnének, bár azért az államiságnak a legfőbb kritériumát itt Tajvan teljesíti, hiszen van neki területe, kormányzata, szuverén hatalma, lakossága, egyebei, de maradjunk abban, hogy entitás vagy terület. Nagyjából mindenféle gazdasági adatai a skandináv országokénak vagy Benelux államokénak felel meg. Talán a világ huszadik legnagyobb gazdasága vagy akörül van, tehát egy rendkívül gazdag és nagyon high-tech terület, amely főleg a chipgyártásban egyértelműen világelső, de egyébként bármiféle ilyen high-tech területen igazából megkerülhetetlen, tehát mondjuk az a laptop, ami Ön előtt van, annak a chipjei, azok tajvani cég által lettek elkészítve, de valószínűleg itt minden technika. Minden kütyüben, itt a szobában, meg kint az utcán, a kocsikban, legalábbis az újabb fajtákban biztos, hogy vannak tajvani chipek, de hát a bicikligyártástól kezdve, a mezőgazdaságig minden területen jelentős Tajvan. Természetesen ez is egy szempont lehet, különösen ugye a chipgyártásra fáj a foguk, mert az egyike azon területeknek, ahol a népköztársaság jelentősen le van maradva az élvonaltól, de szerintem nem ez a fő tényező. Az 1950-es években Tajvan nem volt gazdagabb, mint a szárazföldi Kína, de hát már akkor is igényt tartott rá a szárazföldi Kína, pedig akkor gazdasági jelentősége nem igazán volt. 

Az USA-nak részben ugyanezért fontos Tajvan, de ha jól értem, akkor a geo-stratégiai jelentősége a legfontosabb az USA számára. Miért küldték oda éppen Pelosit? És vajon miért éppen most? 

Szerintem az USA-nak egyrészt geo-stratégiai okok miatt jelentős Tajvan, ugye maga McCarthy tábornok nevezte annak idején Tajvant egy elsüllyeszthetetlen anyahajónak, ami ugye ott horgonyzik az egyik legfőbb riválisuk, ellenfelük partjainál, ami hatalmas előnyt jelent egy háború esetén.

Másrészt ugye ideológiai okai is vannak az amerikai támogatásnak, hiszen az amerikai gondolkodás hajlamos a világot demokratikus meg autoriter államokra osztani.  

Ez szép, egyszerű képlet, hogy egyik oldalon vannak a jók, másikon a rosszak, a tajvaniak a jó oldalon vannak, a kínaiak a rossz oldalon. Tehát van egy ilyen ideológiai vetülete is annak, hogy Amerika támogatja Tajvant. Harmadrészt pedig a gazdasági jelentősége is fontos Tajvannak. Tajvani chipek nélkül igazából nem nagyon lennének meg az amerikaiak se. A világgazdaságban kulcsszerepet játszik Tajvan, tehát ez a három ok van, ezek közül talán a geo-stratégia a legfontosabb. Na most az elmúlt években egyértelművé vált, hogy az amerikaiak a fő ellenfelüknek Kínát tartják, tehát ahhoz képest Oroszország, meg az ukrán háború teljesen mellékes, 

ami igazán foglalkoztatja az amerikaiakat, az a kínaiakkal való nagy összecsapás, vagy legalábbis annak a lehetősége.

És hát úgy tűnik, hogy az amerikaiak egyrészt tesztelik a kínaiakat, hogy milyen messze mehetnek el Tajvan kérdésével, másrészt pedig a barátságtalan gesztussal tulajdonképpen jelzik a kínaiak számára, hogy tőlünk "ti ne számítsatok semmi jóra, annak az időnek, amikor mi mindenféle kereskedelmi kedvezményekkel, meg businessekkel, meg befektetésekkel, meg egyebekkel próbáltunk valami modus iuvendi-t kialakítani, annak vége, innentől fogva mi semennyire nem leszünk tekintettel arra, hogy ti mire vagytok érzékenyek, hogy ti mit szeretnétek." 

Volt bármi realitása annak, hogy a kínaiak lelövik Pelosi gépét? És annak van-e, hogy ha a kínaiak egyszerűen lerohanják és visszacsatolják a szigetországot, akkor az USA közbelép?  

Pelosii gépe lelövésének nem volt realitása, ezt a kínai internet, ilyen nacionalista fotel harcosok felvetették, de a kínai kormányzat ennél azért sokkal bölcsebb, tehát 

ez azért egyértelműen a harmadik világháborút jelentette volna, ami a kínaiaknak nem áll érdekében.

Itt nyugaton az a kép, hogy jönnek az agresszív kínaiak és el akarják foglalni az egész világot, és ettől a világot meg kell védeni. De igazából, hogyha megnézzük, a kínaiak az elmúlt 40 évben senkit nem támadtak meg. És persze ez nem azt jelenti, hogy nem is fognak, de a kínaiak alapvetően a belső fejlődésükre, meg a stabilitásukra helyezik a hangsúlyt, és a külpolitika, a külső terjeszkedés, az is persze része a kínai politikának, de ez igazából mellékes a belső stabilitásnak és a gazdasági növekedésnek a fenntartása mellett. Egy ilyen provokáció, hogy mondjuk lelövik az amerikai képviselőházi elnökasszony a gépét, ez teljesen idegen a kínai gondolkodástól. A kínaiak nem oroszok, a kínaiak sokkal megfontoltabbak, teljesen mások a prioritásai. 

Most az, hogy az amerikaiak beavatkoznának-e, ha Kína megtámadná Tajvant, az a világ egyik legféltettebb titka, valószínűleg maguk az amerikaiak sem tudják.  

Amióta Amerika megszakította a diplomáciai kapcsolatot Tajvannal, mert ez is egy érdekes része a történetnek, hogy miközben az amerikaiak verik a TamTam dobokat, hogy így Tajvan, úgy Tajvan, meg demokrácia, meg egyebek, közben meg nem ismerik el a kínai köztársaságot, nem tartanak fenn vele diplomáciai kapcsolatokat, hanem csak Pekinggel tartanak. Tehát '79 óta, amióta Pekinggel felvették a diplomáciai kapcsolatot. Azóta 

az úgynevezett stratégiai kétértelműség politikáját alkalmazzák az amerikaiak,

vagyis nem mondják ki, hogy adott esetben megvédenék-e fegyverrel Tajvant, vagy nem. Ezzel bizonytalanságban tartják egyrészt a tajvani partnereiket, tehát a tajvaniak sem merik provokálni a kínaiakat. Az amerikaiak természetesen a kínaiakat is bizonytalanságban tartják, mert ugye a kínaiak feje felett meg ott lebegne ilyen esetben Damoklész kardjaként az a lehetőség, hogy az amerikaiak beavatkoznak, és azért az amerikai hadsereg még mindig a világ legerősebb hadserege.

Lehet arról olvasni, hogy a kínaiak hadgyakorlatoznak Tajvan közelében, és ez kísértetiesen emlékezteti az embereket az orosz-ukrán háború kitörésének kezdeteire. Mire lehet számítani?

A hadgyakorlatoknak az éleslövészeti része az már néhány napja véget is ért. 

Itt a kínaiak láthatólag úgy akarnak a lehető legkeményebb színben feltűnni, hogy közben azért az eszkalációt elkerülik.

Addig a vonalig akarnak elmenni, amíg a lehető legkeményebbnek látszanak, de még nem sodródnak bele egy háborúba. Itt a hadgyakorlatokat illetően előre bejelentették, hogy hol lesznek, meddig fognak tartani, mikről lesz szó, gyakorlatilag élőben tudósítottak róluk, tehát mindenki láthatta, hogy milyen szép rakétáik vannak, meg időben is limitálva volt, területileg is limitálva volt. És hát összességében nem gyűjtöttek annyi eszközt a térségben, hogy az egy tényleges blokádot, pláne egy inváziót lehetővé tett volna. Tehát itt inkább erőfitogtatásról van szó, amit előre bejelentettek. Ez egyébként folytatódni fog, tehát most éppen nem lőnek, és talán elindultak hazafele a hajók, de azért a környéken

egész biztos, hogy a következő években, évtizedekben továbbra is ott fognak járőrözni a kínai hajók, és időről időre sor kerül majd hadgyakorlatokra.

De per pillanat a jelenlegi tudásunk szerint nem összpontosítottak olyan képességeket mondjuk a Dél-kínai-tengerre, meg a Dél-kínai-tengerpartra, amely esélyessé tenne egy inváziót. 

Mi Magyarország álláspontja ebben a helyzetben és lehetünk-e semlegesek, illetve vannak Magyarországnak fontos tajvani kapcsolatai? 

Magyarország egyébként a nyugati világgal teljesen egybevágó módon a Kínai Népköztársaságot ismeri el Kína hivatalos kormányaként. Viszont Tajvannal tartunk fenn nem hivatalos kapcsolatokat, tehát Budapesten is működik tajvani külképviselet, ami nagyjából azt csinálja, mint a követség, csak nem követségnek nevezik, és képviseletvezetőt képviseletvezetőnek nevezik, nem nagykövetnek.

Tehát államközi kapcsolataink elvileg nincsenek, de a gazdasági, kulturális, tudományos és egyéb kapcsolataink elég jók vannak Tajvannal.

Magyarországnak az érdeke, mint egy kitett, nyitott országnak az az, hogy béke legyen. Tehát nekünk semmiféleképpen nem áll érdekünkben, hogy elmérgesedjen a helyzet, akár Kína és Amerika, akár Kína és Tajvan között. Tehát adott esetben, mivel Pekinget ismerjük el, Tajvant pedig nem, egy konfliktus esetén ugye nem mondhatjuk azt, hogy mi a tajvaniak mellé állunk. Ugyanakkor a dolgot bonyolítja, hogy a nyugati szövetségi rendszernek a részei vagyunk, és 

elképzelhető olyan amerikai nyomásgyakorlás, hogyha nagyon kiéleződik a helyzet, amely gyakorlatilag megrontaná a magyar-kínai kapcsolatokat.

Még nem tudhatjuk, hogy mennyire tudnának erősen nyomást gyakorolni az amerikaiak. Eddig is próbálkoztak. A magyar kormányzatnak az elmúlt 12 évben kifejezetten jó politikai kapcsolatai voltak Kínával. Ez nyilván nyugaton sokaknak szúrta a szemét, leginkább egyébként azoknak, akiknek még jobb kapcsolataik voltak Kínával, de ez mellékes, de azért olyan hatalmas szankciók nem sújtották Magyarországot emiatt. Hogyha kiélesedik a helyzet, és ne adj' Isten kitör a harmadik világháború, vagy pedig tényleg nyíltan megkezdődik a második hidegháború, és teljesen blokkosodik a világ, akkor kérdés, hogy ezt a köztes hintapolitikát vagy pávatáncot Magyarország meddig tudná folytatni, hiszen azért a nyugati rendszernek tagjai vagyunk. 

Interjút készítette: Tóth-Bíró Zsófia

Kép forrása: MKBT

Az orosz-ukrán háborúban vannak bőven érdekelt felek, és mind a saját igazát képviseli: Moszkva hazudik. Kijev hazudik. Még a BBC is hazudik. Rákeresni a hírekre a Google Newsban rettenetes élmény a gőgös, 21. századi embernek, mert azzal szembesül, hogy nem is változott semmi a régi világhoz képest, nem vagyunk jobbak bugyuta őseinknél, amikor propagandáról van szó.

Ki a jó? Ki a gonosz? Ebben a sztoriban melyik a Harry Potter és melyik a Darth Vader? Leszúrta a férjét, de a férje ivott és verte. Melyikük a jó oldal? Nekem szükségem van rá, hogy legyen egy! Fogadtam is rá online. Ez az infantilis valóságértelmezés egy átlagember esetében megbocsátható, azonban a sajtónak tudatosan felül kellene emelkednie ezen, nem rájátszani.

Meglövődött az atomerőmű - harsogja a magyar sajtó. Szenvedőben, és látványosan szenved is az újságíró, aztán az olvasó is a kommentekben, ki-ki a maga oldalának igazsága szerint. Magyarországnak, ahol jelenleg adott az a luxus, hogy objektíven viszonyuljon ehhez a háborúhoz, megvan az a lehetősége, hogy ne kelljen pártoskodnia egy-egy incidens kapcsán.

Mivel a magyar közélet képtelen volt felnőni a feladathoz, rákerestem az angol nyelvű forrásokra. Még a mai, rohanó világunkban, ahol mindenkinek a zsebében lapul az internet sem olyan egyszerű ez, mert magyarul is puskáznom kell Zaporizzsját, hát akkor mi lehet ez angolosítva? Hála az égnek a Google kiegészíti, ha csak annyit írok, "zapo". Pro tip!

Az így kapott orwelli trágyahalomból gyémántként emelkedik ki a szélsőjobboldali konteó hívőnek, vagy putyinista szócsőnek egyáltalán nem nevezhető NPR: eredeti szándéka szerint amerikai "közszolgálati" média, de kb. annyira az, mintha a Klubrádiót telenyomnák nemváltó hormonokkal.

A cikkben nagyon színvonalasan és üdítően pártatlanul, hisztériamentesen elemeznek műholdképeket, közösségi média posztokat és nyilatkozatokat. Aki lusta és igénytelen kattintani, annak itt egy idézet, ami eladta nekem a tartalmat:

Július 22-én az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési szárnya tweetelt egy videót a[z atomerőmű belsejében létesített katonai] tábor elleni nyilvánvaló dróncsapásról.

Hoppá, mi? Szóval ezek szerint nem olyan nagy titok, hogy ki lövi az atomerőművet: az ukránok! Akit érdekelnek a nüanszok, annak a link mögött ott a részletes elemzés. (A russzofil olvasó bontson egy szovjetszkoje igrisztojét, "Z" meg minden, Putyin bölcs és igazságos, igaz Oroszországban azért nem élnék.)

Nem ennyire egyszerű azért a helyzet. Összefoglalva, ha górcső alá tesszük azt a róka fogta csukát, ami a zaporizzsjai atomerőműnél folyik, dióhéjban ez a szituáció:

Az oroszok elfoglalták tavasszal. Azóta orosz katonák tartózkodnak a területén. Az ukránok szerint az oroszok pajzsként használják az erőművet. Emiatt az ukránok csapást mérnek az erőmű területére. Az ukránok azt szeretnék, ha az erőmű demilitarizált terület lenne.

Melyik félnek van igaza? Melyik engedjen? Az ukránok hagyják abba a csapásmérést, vagy az oroszok fogadják el, hogy egy atomerőmű demilitarizált terület? Mindkettőnek és egyiknek sem. Az ukránok nem fogadják el, hogy az oroszok pajzsként használhassanak egy atomerőművet. Az oroszok nem fogadják el, hogy ukrán követelésre elhagyják az erőmű területét. Mindkét fél makacsul ragaszkodik a saját pozíciójához.

A nemzetközi szervezetek (megannyi betűszó), amelyeknek már március óta verniük kellett volna az összes elérhető asztalt, hogy Zaporizzsja valami különleges státuszban legyen felügyelve a háború menetétől függetlenül, megkésve és impotensen hápognak, hogy ööö srácok ezt nem kéne. Ez területileg még mindig egy pici, lokális konfliktus, az ENSZ palota aktatologatói mégsem képesek a világ által rájuk bízott feladat elvégzésére akkor, amikor igazán szükség lenne rá. Nem rohangálnak az erőműben GoProval a fejükön kéksapkások. Enged-e Moszkva nekik? Amennyi sérelmet elkönyveltek az oroszok a független szervezetek részéről február óta, nem annyira magától értetődő, hogy megnyitják a kapukat hip-hop, had streameljen a békefenntartó tik-tok.

Ha végül valami katasztrófa történik, ki lesz a hibás? Kinek kellett volna engednie? Nekünk, magyaroknak, de a világ nagy részének is, széliránytól függően, akkor már lényegtelen lesz. Addig viszont lássunk tisztán!

Sőt, idén, akkor az a Radiohead - Kis Grófo mashup legyen!

Az egész csatorna nagybetűs Művészet, méltatlanul alacsony követőszámmal.

Kapcsolódó: az alkotó - nem mashup - kislemeze.