Reaktor

Sokáig méltatlanul árulónak tartották, miközben reális döntést hozott – sajnos akkor ez volt a reális döntés. Ma már a történettudományban konszenzus van arról, hogy Görgei nem áruló, sőt a magyar történelem egyik legnagyobb hadvezetője volt – ráadásul világszinten is igazán büszkék lehetünk rá. Élete azonban nem volt könnyű, és nemcsak Világos után: apját kitagadták, szenvedett a katonaságtól, jegyességét fel kellett bontania – miközben kiváló tudós is volt. Cikkünkben segítünk megérteni Görgei Artúrt.

Kitagadott apa, lenézett anya

Apai felmenői az Árpád-korban, II. András uralkodása alatt érkeztek, részt vettek a későbbi ellenség, Lőcse alapításában, majd még az évszázadban nemességet és birtokot kapott.

Görgei Artúr (forrás: Wikipedia)

A hadvezér nagyapja, Görgey János volt (a harctéren halt hősi halált), György és az ősi családból származó Kubinyi Anna (a család az István korában érkezett Hontpázmány nemzetségből ered valószínűleg) unokája, László és Okolicsányi Mária fia – az Okolicsányiak szintén az Árpád-korból ismertek –, apai ükanyja, Máriássy Erzsébet (Görgey Illésné) családja egyenesen a honfoglalás korából ered, a hagyomány szerint Lehel vezértől származik (aki pedig a hagyomány szerint Árpád unokája volt). János érdekes házasságot kötött. Elődeivel ellentétben nem egy régi, Árpád-kori család lányát vette el, hanem Doloviczényi Anna Máriát. Nemesember lánya volt, ennek értelmében egyenrangú a Görgeyekkel, a Máriássyakkal vagy az Okolicsányiakkal, de mai szemmel nézve megmosolyogtató gondolkodású. Görgeyné asszony nemzetsége ugyanis 1701-ben kapott nemességet, amúgy evangélikus lelkészcsalád volt (a Görgeyek is Luther tanait követték). Ennek ellenére oly büszke volt nemesi származására, mintha maga lett volna a német-római császár.

Ma ezen mosolygunk, akkoriban nem mindenki tett így, és nemcsak azért, mert a nemesség önmagában elég volt (elvileg) ahhoz, hogy Görgeyné ilyen legyen. Görgey János és Doloviczényi Anna fia, György (szül. 1777) számára ugyanis a rátarti anya kinézett egy Szirmay-lányt, a régi szirmai Szirmay családból. Görgey György ugyanakkor beleszeretett egy lőcsei lányba, Perczián János kereskedő (valószínűleg örmény származású) és Liedermann Anna szepességi szász származású nő lányába.

A lőcsei városháza - a városból származott Görgei anyja (forrás: Wikipedia)

Ha ez nem lenne elég, Görgey György felesége hozományából birtokot akart venni az Alföldön, és a pénzt báró Podmaniczky János báróra bízta, aki elvileg a legjobb barátja volt, de kevesen kívánnak olyan legjobb barátot, aki a pénzt elsikkasztja – a báró ugyanis ezt tette, és hiába pereskedtek, az jó sokáig nem ért véget, miközben sokba került. A napóleoni háborúk végén bekövetkező devalváció pedig még tovább sújtotta anyagilag a családot, melybe tíz gyermek született (közülük négyen élték meg a felnőttkort). Görgey Artúr tehát igen nehéz gyerekkorral a háta mögött vált 1848-49 hadvezérévé.

Kitörő nemzeti érzelmek – egy szenvedő katonából

Görgey Artúr Késmárkon kezdte tanulmányait, és igen jó diáknak bizonyult – 1832-ben azonban lehetősége nyílt arra, hogy katonának álljon. Komoly kiképzést kapott, miközben természettudományokat is tanulhatott – amelyeket különösen is kedvelt. Katonatársaival ellentétben nem mulatozott, nem csinált adósságot, jó tanulónak és tehetséges katonának bizonyult. Ugyanakkor nyolc évig nem járt a Szepességben, illetve a magyar nyelvet is elkezdte felejteni, majd amikor egy magyar alakulathoz csatlakozott, még akkor is idegen földön kellett állomásoznia – mindezek hatására

és tudatosan választotta például a magyar huszárokat. Járatni kívánta a Pesti Hírlapot, Kossuthék ellenzéki, radikális reformer újságját, mellyel maga is erősen egyetértett.

A negyvenes években öccsének írt egy levelet, melyben kvázi elismerte, hogy valójában apja miatt vállalta a katonaságot (az otthoni anyagi helyzet miatt a legnagyobb nélkülözések alatt sem fogadott el pénzt apjától). Apja halála után megpróbált kilépni, már csak azért is, mert 1843 táján eljegyezte Medgyasszay Friderikát, egy Bécsben élő magyar kereskedő lányát. Ugyanakkor kiderült számára, hogy nyugalmazott katonaként is csak kaució megfizetése mellett házasodhat. Végül inkább a magyarság felé való hajlam, a haza iránti vágy és a feljebbvaló katonák iránt érzett ellenszenv miatt lépett ki 1845-ben.

Kiváló természettudós

Görgey ezután vegyésznek tanult a prágai egyetemen, eleinte hatalmas nélkülözések között – jegyese 1846-ban fel is bontotta az eljegyzést. Végül professzora segített neki, illetve egyik apai nagybátyja után örökölt, és így jövőképet láthatott maga előtt.

A prágai egyetem régi épülete (forrás: Wikipedia)

Ez a műve kiválónak bizonyult, az osztrák tudományos akadémia is megjelentette, illetve komoly mennyiségben hivatkozottá vált, máig helytálló dolgozatnak bizonyult. Nem csoda, hogy a volt katona ilyen jól értett a természettudományokhoz, hiszen a kettő együtt járt, a katonai léthez szükséges érteni a természettudományokhoz. Sajnos 1849 után bár figyelemmel kísérte a természettudományokat, már nem alkotott.

1848: önkéntes, odaadó katona

Nem meglepő, hogy ilyen családi háttérrel és előélettel már 1848 május-június tájékán jelentkezett a honvédségbe, eleinte főként természettudományokkal kapcsolatos (lőszergyárak tervezése) és operatív dolgokkal foglalkozott. Később azonban igen tehetséges vezetőnek bizonyult, és ma már elismerjük ezt – ami pedig a legfontosabb: nem tartjuk árulónak.

Házasságkötése

Érdemes még szólni házasságáról. Mint látható volt, Medgyasszay Friderika felbontotta az eljegyzést, ugyanakkor Prágában megismerkedett egy ott tartózkodó francia társalkodóhölggyel, Aubouin Adele-lel – később Etelkának hívta. Görgey előbb rendezni akarta a viszonyait – visszatért volna Toporcra özvegy nagynénje birtokát igazgatni, és ezután esetleg valamilyen kisebb tudományos szerepet vállalt volna (bár mestere azt remélte, hogy majd az utóda lesz Prágában, és német egyetemek is várták). Nem udvarolt a francia lánynak, aki amúgy elismerte odaadását, komolyságát és becsületességét – és meglepődött azon, hogy

1848 március végén kötöttek házasságot a prágai evangélikus templomban. Mindeközben azonban gondolatai otthon jártak, és öccsének írt levelében Görgey még a nemesség eltörlését is szóba hozta. A család több tagja használta a „Görgei” névalakot 1848-49 folyamán – Görgei Artúr azonban 1849 után nem tért vissza a hagyományos írásmódra, ellentétben testvéreivel.

Egy érdekes irodalomtörténeti párhuzam

Végezetül rá kell térnünk, mintegy kultúrtörténeti érdekességként Mikszáth Kálmán A fekete város c. regényére. A történet jól ismert: a kuruc korban Görgey Pál alispán és a lőcsei bíró – akik közt nem volt felhőtlen a viszony – a város és a Görgey-birtok határában éppen egy időben vadásztak, és a bíró – aki a város birtokának területén tartózkodott – lelőtte az alispán kutyáját, aki Lőcse földjére tévedt. Erre válaszul Görgey lelőtte a bírót: „Ebért ebet!”. A lőcseiek ezután a bíró utolsó vérével egy régi törvénycikkre hivatkozva körbekerítették a Görgey-birtok egy részét, amely a törvény értelmében ezután Lőcse tulajdonává vált. Lőcse ezután bosszút fogadott: addig feketében, tehát gyászruhában járnak, amíg meg nem ölik az alispánt.

A Görgey család kastélya Görgőn (forrás: Wikipedia)

A történet meseszerű, de valóban megtörténhetett, legalábbis mindkét család emlékezett rá, és elvileg krónikák is feljegyezték (bár konkrét példát soha sem hoztak fel erre a családtagok) – csak éppen 1548-55 közt (ekkor volt Görgey az alispán). Mikszáth ugyanakkor más párhuzamot is elrejt: a történet kissé szerencsétlen, magyarul alig tudó, frissen nemesített, pénzsóvár, valahol ravasz, de mégis inkább vicces Quendel apója – aki nemességét pénzen vásárolta – ugyanis egy valóban létező család nevét viselte. Quendel János fia Mihály katonai érdemeiért Szapolyai Jánostól 1530-ban kapott nemességet, később több evangélikus lelkészt is adott a család (egyik ága Sopronba származott). Csakhogy a Quendel névvel felhagyván a latinos-humanista Serpilius családnevet vették fel – és Görgey Artúr apai nagyanyjának, a büszke Doloviczényi Anna Máriának, aki megkeserítette fia életét, az anyja éppen Serpilius Zsuzsanna volt. Valószínűleg véletlen egybeesés, de a család létéről Mikszáth szinte biztosan tudott (és gondolni mindenképpen gondolhatott arra, hogy rokona a Görgeyeknek, de itt egy igen meghatározó személy révén még őse is volt a családnak a Quendel nemzetség).

Felhasznált forrás:

• Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. I–II. Bp. 2004.

Felhasznált szakirodalom:

• Görgey Albert: A Görgeyek és a reformáczió. A reformáczió 400 éves évfordulójára. Igló 1916.
• Görgey Albert: A Topporci és Görgői Görgey nemzetség és a Svábóci és Tótfalvi Sváby nemzetség történetéből. Igló 1909.
• Görgey István: A Görgey nemzetség története. Második és befejező közlemény. Századok 38. (1904) 136–161.
• Hermann Róbert: Görgei Artúr (1818–1916). Magyar Tudomány 177. (2016) 816–828.
• Nagy Iván: Magyarország családai. Czímerekkel és nemzékrendi táblákkal. I–XII. Bp. 1857–1868.

A borítókép: Lotz Károly: Táborozó huszárok (forrás: Wikipedia)

A Harry Potter könyv- és filmsorozat az elmúlt évtizedek során hatalmas rajongótáborra tett szert világszerte. Az írónő, J.K. Rowling egy teljesen egyedi és különleges elvarázsolt világot alkotott, melynek középpontjában a Roxfort (eredeti nyelven Hogwarts) varázsló és boszorkányképző szakiskolája áll. A rajongók már régóta suttogtak egy olyan videojátékról, melyben a saját bőrükön tapasztjuk meg, milyen lehet a Roxfort falai között élni, de szerencsére már nem kell találgatni. Megérkezett a Hogwarts Legacy, mely egy új korszakot nyit a Harry Potter filmek, és játékok történetében.

Az új sikersztori a Portkey Games fejlesztői és a Warner Brothers közös munkájának gyümölcseként jött létre. Történetünk a Harry Potter univerzumban játszódik, és lehetőséget ad arra, hogy a játékosok saját karaktert készítsenek, küldetéseket és rejtélyeket oldjanak meg, vagy akár csak felfedezzék a Roxfortot és környékét. Megismerkedhetünk a varázslók és boszorkányok világának minden apró részletével, varázsigéket és új főzeteket is tanulhatunk, barátokat szerethetünk, de akár seprűn is körbe repülhetjük az iskolát.   

A játékosok lehetőséget kapnak arra, hogy kiválasszák, melyik házba szeretnének tartozni, és ennek függvényében alakul a kapcsolatuk a többi diákkal és tanárral. A Griffendél, Hugrabug, Hollóhát és Mardekár házak mind speciális küldetésekkel rendelkeznek, így a választásunk nagyon lényeges a játék további kimenetelére. A játék lehetőséget ad 5 különböző karakter választására, így, ha kedvünk tartja akár az összes ház küldetéseit is végig játszhatjuk. A történet során a játékosok döntéseikkel befolyásolhatják az események kimenetelét, például mi választhatjuk ki milyen reakciót váltson ki egy bizonyos történés a karakterünknél, ez az apró döntés pedig aztán hatalmas következményekkel járhat.

Bár a Harry Potter alkotói már próbálkoztak videójáték formátummal, ami egyébként egész sikeres volt, ez mégsem hasonlítható össze a Hogwarts Legacy világával. A grafika és az élethű, varázslatos képi világ abszolút magával ragadó, és még azok számára is élménnyé válhat, akik alapvetően nem kedvelik a videójátékokat. A küldetések izgalmasak, és a történet egy teljesen egyedi, jóval Harry Potter kora előtti időszakba kalauzol el minket.

Ami sokak számára problémás lehet, az a játék elérhetősége bizonyos platformokon. A Hogwarts Legacy ugyanis jelenleg csak PC, és új generációs konzolok felhasználói számára elérhető, méghozzá elég borsos áron. A Nintendo játékosainak például több hónapot kell várniuk a megjelenést követőek, hogy akár csak egy pillantást vethessenek a térképre vagy a karakterekre.

És hogy mennyi az annyi? Valóban... egy ilyen minőségű, és népszerűségű játékért bizony mélyen a zsebbe kell nyúlni. A Hogwarts Legacy legolcsóbb verziója jelenleg 23,000 forintba kerül, de ha a sötét varázslók számára különleges „deluxe” csomagot választjuk akkor akár 30,000 fölé is rúghat ez az összeg. Bár ez valóban nem kevés, a játék korunk egyik legjobbja, a technika abszolút győzelmeként is felfogható, így aki megteheti, és érdeklődik iránta, annak mindenképp csak ajánlani tudom! Seprűre fel!

A háború kitörése óta slágertéma Magyarország különutas külpolitikája bel- és külföldön egyaránt. Gyakran találkozni azokkal a véleményekkel, hogy Orbán kiakarja vezetni hazánkat a nyugati integráció legmeghatározóbb közösségéből, az Európai Unióból. 2010 óta meglehetősen sok konfliktusa volt az Orbán-kormányoknak az unió különböző intézményeivel szemben: EP-képviselői jelentések, a Bizottsággal való csatározások, migrációs válság és menekült kvóta stb.. Sokak számára érthetetlen, hogy Magyarország kormányának miért kell állandóan vitába bocsátkoznia az európai fősodorral szemben, miért nem próbál konformista módon alkalmazkodni olyan kérdésekben, mint a jogállamiság, a szexuális kisebbségek jogai, a migrációs válság vagy az orosz-ukrán háború.

Nagyon egyszerű lenne a Nyugat-ellenességgel vádolni Orbán Viktort, azonban ennél sokkal komplexebb a helyzet. Sokak úgy véleményezik az orbáni külpolitikát, hogy ambivalens, ellentmondásos. Ez a vélemény onnan fakad, hogy a miniszterelnök többször is kifejtette már a véleményét arról, hogy Magyarország egy erős Nyugatban és Európai Unióban érdekelt, sőt, egyes területeken (pl. közös hadsereg) támogatja az integráció mélyítését, miközben sokszor fogalmaz meg éles kritikákat. Több beszédében jutott arra a konklúzióra Orbán, hogy a Nyugat válságban van és azt Közép-Európából kell megreformálni, valamint, hogy a nyugat-európaiaknak kell példát venniük és követniük a poszt-kommunista térség államait és nem fordítva.

Honnan fakadnak ezek az állítások és felvetések? Miért akarná egy kis ország kormányfője megváltoztatni Európát? Természetesen lehet legyinteni és komolytalannak venni ezeket az ambíciókat, azonban nem kerül ezzel a szkeptikus véleményen álló a megértéshez. Ahhoz, hogy teljesebb képet kapjunk, ehhez a rendszerváltás pillanatáig vissza kell menni.

A rendszerváltásnak több követelése volt: demokráciát a diktatúra helyett, többpártrendszert az egypártrendszer helyett, szabad piacot a tervgazdálkodás helyett. Miután a bipoláris világrendszer összeomlott volt egyfajta hurráoptimizmus, hogy csak idő kérdése és a világ legtöbb országa adaptálni fogja a nyugati típusú liberális demokráciát a saját társadalmaikba. A hazai elitek is nagyrészt úgy gondolták, hogy a Nyugathoz képest meglévő hátrányokat úgy lehet lefaragni, ha ami ott van az itt is megvalósításra kerül. Ezt a fajta gondolkodást a SZDSZ képviselte a legmarkánsabban, az MSZP-ben meg partnerre talált. A liberálisok és a szocialisták úgy látták, hogy Magyarországot ízig-vérig nyugati országgá kell tenni, ha valamit mondanak Nyugat-Európában, akkor azt itthon meg kell valósítani, ugyanis az mint egyfajta "piros pontként" kerül be az Európai Unió noteszébe Magyarország neve mellé, illetve ennyivel is beljebb leszünk az uniós tagság felé vezető úton.

A jobboldal ezzel szemben részint másképp viselkedett. Ők úgy gondolták, hogy - miután az ország negyven évig a szuverenitásától megfosztva létezett a kommunista blokkon belül - a nemzeti érdeket kell előtérbe helyezni és csak azután jön a nyugati szempont. A különbség nem a Kelet vagy Nyugat között volt, hanem abban, hogy a Nyugathoz miképpen kell viszonyulni. A Fidesz már az 1994-es választást követően elkezdte azt a manővert, aminek a végén a (jobboldali) liberális kis pártból a konzervatív jobboldal vezető ereje lett. A Fidesz korai pártprogramjaiból ki lehet olvasni azt, hogy másképp gondolkoznak Európáról, mint az MSZP-SZDSZ koalíció: az európai integrációt az 1992-es maastrichti szerződés óta egy válságos jelenségként írják le és javaslatokat is fogalmaznak meg.

A magyar pártrendszer átalakul a kétezres évek elejére, a sokpártrendszerből kétblokkrendszer lesz, ahol az MSZP és a Fidesz mellett még megtalálható az SZDSZ és az MDF is, mint kisebbik koalíciós partner. A bal és a jobboldal azon versenyez, hogy melyik lesz az az erő, amely végezetül tető alá hozza az uniós csatlakozást. Ez a feladat Medgyessy Péteré és a MSZP-SZDSZ koalícióé lett. Bár nemzeti konszenzus volt az integrációról, azonban a csatlakozás mikéntjéről nem: a Fidesz többször kritizálta a Medgyessy-kabinetet a túlságosan megengedő, alárendelt tárgyalási stílus kapcsán és felszólították a kormányt, hogy a nemzeti érdekeket minél jobban érvényesítsék.

Érezhető, hogy a Fidesz a rendszerváltást követő időszakban felépítette már azt a narratívát, ami sokakat sokkolt a 2010-es években. A 2008-as pénzügyi válság következtében egyre erősebben kritizálta a nyugati liberalizmust valamint a neoliberális kapitalizmust. A Fidesz összekötötte a válságot a kormánykritikájával: a szociálliberális kormány volt a válságban levő Nyugat magyarországi "helytartói". A 2010 utáni folyamatokat annak a fényében kell vizsgálni, hogy Orbán és a magyar jobboldal már nem tartotta többé követendő példának a Nyugatot, sőt, azt meg kell reformálni, ráadásul a perifériából kell indulnia a változásoknak.

A választók többségének meginogott a hite, hogy a rendszerváltás ígéretét, azaz a nyugati jólétet továbbra is a Nyugatot képviselő erőktől remélheti. Természetesen a Fidesz tudatos narratíva építése is hozzájárult ehhez, meg baloldal összeomlása is, hogy a választók preferenciái ennyire megváltoztak. A kormány tudatosan áll "szabadságharcban" Brüsszellel és az Európai Unió legkülönbözőbb intézményeivel, nem azért, mert "nincs jobb dolguk". Orbán úgy gondolja Közép-Európánál van a recept arra, hogy mitől tudna megújulni a nyugati civilizáció és az európai jobboldal. 2024-ben kiderül, hogy erre mennyire lesznek vevők az európai választók, illetve, hogy ebben mennyi szövetségese lesz a magyar kormányfőnek.

Magyarország körforgásos gazdasági stratégiája és cselekvési terve előtt álló lehetőségekről és célkitűzésekről szóló jelentés bemutatására került sor a "Technikai segítségnyújtás Magyarország körforgásos gazdasági stratégiájának és cselekvési tervének kidolgozásához" című zárókonferencián.

Az OECD munkatársainak közreműködésével létrejött Nemzeti Körforgásos Gazdasági Stratégia a biomassza- és élelmiszeripar, az építőipar és a műanyag ipar területére összpontosít, mint a legfőbb prioritási területekre. A számszerűsített célok és céldátumok segítenek Magyarországnak elérni a körforgásos gazdaságra való átállás céljait, beleértve az anyagfelhasználás korlátozását, az anyagkörforgás lezárását és a körforgásos gazdasággal összefüggő munkahelyek számának növelését. Az úttörő kezdeményezések, például az ételmentő alkalmazás és a fenntartható fejlődést elősegítő projektek, biztató lépéseket jelentenek a körforgásos gazdaság megvalósításához. A jelentésben kifejtett stratégiai lépések reményt keltő jövőképet festenek Magyarország számára, amely hozzájárulhat a fenntartható és erőforrás-hatékony gazdasági modell megvalósításához a következő években és évtizedekben.

1848-49 Erdélyben igen véresen zajlott, különösen is Dél-Erdélyben, Alsó-Fehér vármegyében. Elhíresült magyarellenes vérengzések zajlottak többek között Nagyenyeden, Mikeszászán, Zalatnán és Abrudbányán - hogy csak néhány fontosabbat említsünk. A tettesek neve ismert, jóllehet nem vonták őket felelősségre. Voltak ugyanakkor román részről olyanok, akik nem zárkóztak el, vagy egyenesen támogatták a magyar ügyet - és sajnos némelyikük nem túl szerencsésen végezte.

Görögkatolikus püspök az unió mellett

Felmenői valószínűleg háromszor is kaptak nemeslevelet, hacsak nem három különböző ágról vagy egyenesen családról van szó, ugyanis Pap (de Lemény) család nemességet kapott 1610-ben Báthori Gábortól, majd 1631-ben I. Rákóczi Györgytől, végül pedig I. Apafi Mihálytól 1678-ban. A nemességszerzők az utóbbi két esetben igen hasonló neveket viselnek, vagyis valószínűleg egy család, ráadásul az első két esetben a család nemeslevele Doboka vármegyében és a partiumi-erdélyi Kővár-vidéken lett kihirdetve, míg a legutolsó oklevél Doboka vármegye mellett Közép-Szolnokban - utóbbi a XIX. században Kraszna vármegyével egyesülve adta Szilágy vármegyét, míg a Kővár vidékéről tudni kell, hogy igen nehezen választható el mind földrajzilag, mind kormányzatilag (legalábbis 1570 után) - Közép-Szolnoktól. A család nemesi előneve, az egyesek, így a püspök által is családnévként használt "leményi" is a szilágysági eredetre utal.

Lemény János püspök (forrás: Wikipedia)

A későbbi püspök 1780 körül született a történelmi Erdélyben, a Kolozs vármegyei Dezméren, ahol már a középkor végén megjelent a román lakosság, 1451-ben megkülönböztetik Magyar- és Oláhdezmért. Kolozsváron és Balázsfalván - ahol évtizedek óta román iskola működött - végezte tanulmányait, és bár apja jogi pályára szánta, ő végül görögkatolikus papnak tanult Balázsfalván és Nagyváradon. 1805-ben szentelték pappá, eleinte visszatért az alma materbe, Balázsfalvára tanítani, de két év múlva kolozsvári görögkatolikus pap lett. Ő térítette át a környék román lakosságának jelentős részét a (görög)katolikus hitre, de 1820-ban ismét Balázsfalván találjuk, tanárként. 1832-ben egykori mestere halála után annak utódjává, vagyis balázsfalvi görögkatolikus püspökké választották.

Modernizációs törekvései már a kezdetek kezdetén megnyilvánultak, ugyanis elrendelte, hogy a görögkatolikus plébániák mellé elemi iskolát is létesítsenek. Bővítette a balázsfalvi templomot és a püspöki lakot is, de az erdélyiek köztiszteletét azzal nyerte meg - Nagy Iván családtörténész leírása szerint -, hogy nagy gonddal fordult az árvák és a szegények anyagi gondja felé. Persze mindeközben népét is képviselte, ugyanis 1842-ben a bécsi udvarnál tiltakozott azon tervezet ellen, amely a magyar nyelv kötelező egyházi és iskolai használatát írta volna elő, valamint az ortodox egyházi vezetőséggel is együttműködött a románság jogainak érvényesítése céljából.

Az első (legális) balázsfalvi román gyűlésen vezető szerepet vállalt, ugyanakkor hamar konfliktusba került a radikális román értelmiséggel, ugyanis már itt szónoklatot tartott az unió mellett, és később is kitartott, emiatt távozott a gyűlésről - ez azonban nem jelentette azt, hogy a kolozsvári rendi országgyűlésen, amely kimondta az uniót, ne ismertesse a balázsfalvi románok határozatait. Ennek ellenére a kolozsvári magyar országgyűlés ünnepelt alakjává vált. Ősszel, október 21-én pedig

Ez nemhogy nem talált meghallgattatásra, még számára sem volt előnyös, hiszen Puchner felfüggesztette hivatalát, majd 1849 októberében húszévnyi várfogságra ítélték. Később ugyan kegyelmet kapott, de a püspökségéről lemondatták.

Az egyik híres - a zalatnai - mészárlás ábrázolása (forrás: Index)

Ioan Lemeni úgy képviselte a román nemzetiség érdekeit, hogy közben mindvégig hűséges maradt a magyar államhoz és a két nép kibékülésén munkálkodott. Igyekezetei nem tudtak megvalósulni, lévén még a második balázsfalvi gyűlés előtt háttérbe szorult. 1850-től haláláig (1861) Bécsben, a ferencesek kolostorában élt.

Akit a románok öltek meg

Amióta ugyanis a császári seregek elhagyták Erdélyt - az oroszok által megszállt Havasalföldre mentek -, azóta egyedül Avram Iancu szabadcsapatai okoztak nagyobb bajt a magyaroknak, de nem igazán tudtak mit kezdeni velük. A magyar országgyűlés egyik román származású képviselője, Ioan Drago, 1849 áprilisában kapcsolatba lépett Avram Iancuval, hogy tárgyaljon vele - a magyar kormány nevében.

Dragos a püspökhöz hasonlóan nemesi családból származhatott, erre enged következtetni az, hogy egyes helyeken "toplicai" előnévvel szerepel, illetve, hogy

1810-ben született Nagyváradon, később bihari esküdt, majd táblabíró volt. A magyar országgyűlésben felszólalt az erdélyi románok ügyének megvizsgálásáért, és benyújtott egy javaslatot a kedélyek csillapítására. Ez azonban késeinek bizonyult.

A következő évben, amikor Iancu egyre kellemetlenebb volt,

Ez a taktika talán sikeres lehetett volna, bár a kezdetektől fogva voltak ellenzői, köztük egy bihari nemes, aki év elejétől fogva szabadcsapatot vezetett - Hatvani Imre. Amikor május elején Iancu és Dragos Abrudbányán tárgyaltak, akkor

bár igen hamar vereséget szenvedett (május 6-9.). A románok ettől kezdve semmiképpen sem voltak hajlandóak tárgyalni, és magát Dragost is meglincselték, mivel őt is vétkesnek tartották a fegyverszünet megszegésében.

Avram Iancu, a román szabadcsapatok vezére (forrás: Wikipedia)

Kossuth sem annyira volt megelégedve, hiszen tudta nagyon jól, hogy a tárgyalások immár esélytelenek. Hatvani még egy támadást intézett Iancuék ellen, de ez sem volt számára szerencsés kimenetelű, mivel a csapat nagy részét a románok lemészárolták, a fegyvereiket, felszerelésüket pedig elvették. (Hatvanit megpróbálták felelősségre vonni, nemcsak emiatt, de a szabadságharc vége előtt ez nem sikerült - emigrált, majd hazatérése után nem sokkal börtönbe került, ahol 1856-ban meghalt.) Igaz, Hatvani tette mögött valószínűleg az húzódott meg, hogy Bem József nem értesült a tárgyalásról és támadni akart Abrudbánya ellen, viszont egy parancsnoka, aki értesült - Csutak Kálmán -, megtagadta a támadást, akit így Bem leváltott, helyére pedig Hatvanit helyezte. 

Végjáték

akivel májusban Debrecenben tárgyalt is, bár a román fél nem tartotta teljesíthetőnek Kossuth kéréseit. 1849. július 28-án széleskörű jogokat biztosítottak a nemzetiségi törvényben a románoknak is, de ekkor már késő volt: ha a nemzetiségek széles tömegeit maguk mellé tudták volna állítani, az oroszok ellen mindez nem volt elég és augusztus 13-án a magyarok letették a fegyvert.

Nicolae Balcescu havasalföldi román író, történész, forradalmár (forrás: Wikipedia)

Bár a bécsi udvar fűt-fát megígért a románoknak a szabadságharc alatt, egyedül a jobbágyság eltörlése valósult meg - helyesebben nem hozták vissza a már eltörölt jobbágyságot. Iancu ebből nem sokat fogott fel, mivel továbbra is szervezkedett és írt. Kétszer tartóztatták le, könyvtárát elkobozták, írásait cenzúrázták, végül alkoholista csavargóként halt meg 1872-ben.

Borítókép: Abrudbánya látképe, ahol Ioan Dragos tárgyalt Avram Iancuval (forrás: Wikipedia)

Az ősi kontinens, ahonnan az emberiség több millió évvel ezelőtt kirajzott, mára sajnos környezeti katasztrófák által az egyik legjobban sújtott, gazdasági szempontból leginkább kiszolgáltatottabb hely a Földön. Jövője tekintetében azonban még azért egyáltalán nem érdemes eltemetni, hiszen van rá esély, hogy gazdag nyersanyag tartalékai és a beáramló tőke következtében a magas potenciállal rendelkező afrikai államok jelentős fejlődésen fognak keresztül menni.

Afrika kulturálisan sokszínűnek mondható, hiszen több tucat vallás és etnikum lakja. Történelme változatosabb, mint gondolnánk, ugyanis a középkor óta feudális királyságok alakultak ki a kontinens nagy részén. Voltak és a mai napig vannak is állam nélküli népek, de inkább az erős centrális hatalommal rendelkező nemzeteken van a hangsúly.

(Núbia kiterjedése – i.e. 8. század / forrás: oi.uchicago.edu)

Núbiát nagyon erős egyiptomi kulturális hatás érte, majd szintén az észak-keleti irányból érkező keresztény, muszlim és izraelita vallási tanok is nagyban befolyásolták a helyi elit szokásait. Így alakult ki a máig erős kopt keresztény gyökerekkel rendelkező etióp állam, melynek érdekessége, hogy a legtöbb afrikai országgal ellentétben nem sikerült senkinek gyarmatosítani a 19. századra sem.

Nyugat-Afrika területén is rendkívül izgalmas folyamatok játszódtak le: Ghána és Mali erős birodalommal rendelkeztek, utóbbi állam a 15-16. századra oly erőssé és gazdaggá vált, hogy szunnita vallású uralkodójáról, I. Musa-ról a spanyolok illusztrációt készítettek, melyen ékes arany kiegészítőket visel.

Társadalmilag eltérő közösségeket lehet megfigyelni, mivel a már említett kulturális különbségek legalább annyira szembetűnők voltak, mint Európa népei között. Általánosságban azonban ki kell emelni, hogy a fekete-afrikai térség népei fontosnak tartották az ősök és még inkább az idősek tiszteletét, jellemzően őket választották meg vezetőiknek is Fokozta ezt a hagyományt, hogy a trópusi, esőerdők által borított környezetben az emberek igen fiatalon elhaláloztak súlyos betegségek következtében.

A gyarmatosítás előtt az egyenlítő vonalában elterjedő kisebb-nagyobb királyságok vallásáról elmondható, hogy a szellemvilággal való érintkezés gondolata nagyon erősen meghatározta a hívők felfogását és az életről alkotott képét. Nem szabad általánosítani, mivel a hitvilág etnikumról, etnikumra merőben eltért, ráadásul hol monoteista szemlélet, hol politeizmus bontakozott ki. Röviden összefoglalva, a legtöbb Fekete-Afrikában lévő tradicionális vallás szerint egyetlen főistenség teremtette a világunkat, aki aztán bevégezte a dolgát, s így a további ”feladatokat” más, alsóbb rendű istenek és szellemek igazgatják.

(forrás: thesun.ie)

Az európai gyarmatosítás következtében nagyon sok állam fejlődése visszaesett és az egész kontinensen egyre szélesebb körben kezdett elterjedni a rabszolgakereskedelem. Rengeteg embert fosztottak meg családjától. Sokan igen hányattatott sorsra jutottak, mivel többeket a nyugati régiókból Amerikába deportáltak, hogy ott az ültetvényeken dolgoztassák őket.

Tulajdonképpen két fő gyarmatosítást tartunk számon: Először a portugálok érkeztek meg Ghána partjaihoz a 15. században, s ez a folyamat a további néhány száz évben is jellemző volt. Ekkor még azonban tartósabb gyarmatállamokat az európaiaknak nem állt módjukban létrehozni, inkább kikötőket, támaszpontokat létesítettek a kereskedelem akadálymentes lefolytatására. Más volt a helyzet a 16-17. században, mikor a „kis-háromszög kereskedelem” révén a helyi lakosokat soha nem látott mértékben deportálták az Új-Világba. A 19. századra tehető Afrika gyarmatosításának második hulláma, ekkor már az egész kontinens fel lett osztva.

(Az Afrikát felosztó berlini konferencia/ forrás: wikipedia.com)

Derülátó kilátások és súlyos problémák

Optimizmusra ad okot, hogy a dekolonizációt követően megfigyelhető egy olyan tendencia, mely az afrikai államok békés, demokratikus és harmonikus kooperációját célozza meg. Ilyen ambíció például az Afrikai Egységszervezet is, mely 2002 óta, reformokkal kibővítve, az Afrikai Unió nevet viseli, központja Addis Ababában található.

Megfigyelhetők szekta szerű, fanatikus szerveződések a keresztény közösségek és a muszlimok között is. Gondokat okozott továbbá az is, hogy még az 50-es, 60-as években lejátszódó dekolonizációs folyamat velejárója volt, hogy a határokat mesterséges módon, a helyi lakosság etnikumát, nyelvét és vallását figyelmen kívül hagyva húzták meg. A másik, közvetett előzménye a polgárháborúknak és regionális harcoknak az, hogy a pénz, az innovációk és az erőforrások hiánya hatalmas, közvetlen problémákat okoz Afrika szerte. Nincs megfelelő oktatás, egészségügy, se tiszta ivóvíz és az egyre nagyobb népességű országok sok esetben egyedül képtelenek megoldást találni ezen életbevágó kérdésekre. Említeni kell olyan tragikus belviszályokat, mint a közelmúltbeli ruandai népírtás, ahol ugyan az ENSZ békefenntartó misszió keretében fel kívánt lépni, de sajnos megdöbbentő módon végül több millió ember lemészárlásával járt az 1994-ben zajló eseménysorozat.

A COVID19 járvány csak fokozta a gazdasági problémákat, mivel több segélyező szervezet támogatási alapja, s így az ENSZ tartalékai is drasztikusan megcsappantak. Fő oka ennek az volt, hogy a centrum térség államai a járvány idején új, izolacionista gazdaságpolitikát kezdtek folytatni. Válságot okoz az orosz-ukrán konfliktus révén az Afrikába irányuló gabonaexport drasztikus csökkenése is. Magától értetődő az is, hogy a kialakuló félben lévő általános energiaválság is negatívan fogja érinteni a kontinens népeit.

(forrás: geopolitika.hu)

Mi adhat okot bizakodásra a jövőben?

Nincs még minden veszve, reménykedhetünk abban, hogy a nemzetközi összefogás a válság után új erőre fog kapni. A globális támogatáshoz az is kell, hogy mind a Nyugat, mind Kína kiálljon az afrikai érdekeltségei mellett. Hosszú távon valójában mindenkinek az az érdeke, hogy a helyi országok fejlődésen menjenek keresztül és a jólét felé vezető utat tapossák.

Három fő szempontot kell kiemelnünk, amikor Afrika fejlődése mellett érvelünk. Először is ugyanúgy fontos az európaiak számára, hogy a jelenleg fennálló hatalmi-politikai elit kapcsolatai a két kontinens közt megmaradjanak. Komolyabb financiális és politikai érdekek húzódnak meg az európai elit és az afrikai vezetők között, mint gondolnánk. Példának talán a legjobb felhozni a volt gyarmatbirodalom, Franciaország és a helyi, volt gyarmati elit virágzó nexusait.

Másodsorban ma már a világgazdaság kiterjedésének következtében a pénzügyi, banki hálózatok összefonódtak, azaz gazdasági interdependenciáról beszélhetünk. Kapcsolatban áll egymással a centrum, a fél-periféria és a periféria térség. Magyarán szólva, ökonómiai értelemben, egy periféria országban élő munkás ezelőtt még ennyire soha nem függött egy centrum ország fogyasztójától. Egyszerűen szemléltetve az esetet, például Németország egy tőkegazdag ország, s a lakosai olyan árucikkeket vásárolnak, melyeket az ottani alsóbb osztály nem gyárt le (mert ahhoz a németek már túlképzettek és helyben nem érhető el a szükséges nyersanyag), ezért a termék iránti keresletet egy harmadik világbéli ország munkássága fogja kielégíteni. Utóbbi esetből kifolyólag, Németország nem érdeket a periféria politikai és vagyoni instabilitásában.

Végül pedig hangsúlyos az is, hogy a nemzetközi politikai viszonyok terén átlátható, határozott és biztonságos vezetés kerüljön ki a világ valamennyi államából. Senki nem szeretné, hogy olyan szélsőséges szervezetek, mint az Al-Qhaida hatalomra kerüljenek. A radikális hatalomátvétel fokozott globális terrorfenyegetettséggel és potenciális vegyi vagy nukleáris háborúkkal járna, ezért érdeke a világ ”vezetőinek” a kontroll, s a szegény afrikai államok támogatása a jövőben.

(Borítókép forrása: gtreview.com)

A magyar nép körében elterjedt rablóvezérek, hősök mindenki előtt ismertek, Angyal Bandiról és Vidróczkiról mi is írtunk. A szlovákok egyik leginkább számontartott nemzeti hőse azonban ugyanígy zsivány volt, bár nem túl hosszú élet adatott számára. Juraj Jánosík – vagy Jánosi György – ugyanis csakhamar a hatóságok kezére került.

Szegény földművesből kuruc katona

Juraj Jánosík a Trencsén vármegyei Tyerhován született 1688-ban. A falut a 16. század végén alapították, telepesei északról-északnyugatról származó, tót vagy morva, illetve kisebb részt lengyel származású parasztok voltak, akik Sziléziából, illetve a mai Dél-Lengyelországból és Északnyugat-Szlovákiából származtak. Valószínűleg köztük kell keresni Jánosík őseit is. A falut 1899-ben Terhelyre nevezték át.

Jánosík szülőfaluja, Tyerhova, 1899 óta Terhely (forrás: Wikipedia)

Jánosík különböző trencséni tanyákon, a hegyes-dombos vidéken nőtt fel, ahol még jelen volt a korábbi kuruc bujdosók tevékenysége, illetve annak nyoma és emléke.

Császári kézen

Jánosík nagyjából tizennyolc éves lehetett, amikor a kurucokhoz csatlakozott – vagyis ez 1706-ban történt. 1708. augusztus 3-án ugyanakkor a kurucok katasztrofális vereséget szenvedtek Trencsénnél, amelynek következtében többen fogságba estek, mások pedig átálltak. Nem tudni, hogy Jánosík magától vagy kénszersorozás útján, de

A nagybiccsei várban szolgált rabőrként – egészen addig, amíg szülei pénzzel meg nem váltották a katonai szolgálat alól (talán emiatt valószínűbb, hogy kényszersorozás miatt állt át).

Kapcsolata a rablóvezérrel

Nagybiccsei évei ugyanakkor nem múltak el nyomtalanul – sőt közvetve halálát is okozták.

aki 1711-ben szökött meg a börtönből (egyébként az is felmerült, hogy éppen Jánosík segítségével). Uhorcík álnéven telepedett le Klenócon, Gömörben, de a zsiványokkal való kapcsolata megmaradt (elképzelhető, hogy később vette fel velük ismét a kapcsolatot). Jánosík is beállt a bandába, és csakhamar átvette a vezetést – bár minden valószínűség szerint ehhez meg kellett verekednie Uhorcíkkal, legalábbis a népi emlékezet szerint.

Nagybiccse vára ma - itt ismerkedett meg Jánosík Tomás Uhorcík betyárvezérrel (forrás: Wikipedia)

Jánosík bandája főként lólopással foglalkozott, a felvidéki területek mellett Morvaországba és Lengyelországba is eljutottak.

előnyös külsejű, ravasz, ugyanakkor igazságos rablóvezérként őrizte meg, aki a szegényeket sohasem bántotta, sőt a lopott vagyont szétosztotta közöttük. Az egyik legismertebb róla szóló történetben egy földműves ökreit megvette egy mészáros a liptószentiváni vásárban, ugyanakkor az értük kapott pénzt a kocsmában nem fogadták el, mondván az hamis. Jánosík éppen a kocsmában tartózkodott, és amellett, hogy kisegítette a gazdát, még egy levelet is írt a mészárosnak, hogy adja vissza az ökröket, majd megfenyegette. Ennek következtében a mészáros ugyan fegyveres védelmet kért, de végül a ravasz Jánosík bejutott a házba – éppen az ökrökre volt kíváncsi az előadott történet szerint –, és visszavitette az állatokat, a mészáros pénzét pedig elvette.

Juraj Jánosík egy lengyel fametszeten (forrás: Wikipedia)

Végjáték – kínzás és kivégzés

ugyanakkor ezek szükségesek is voltak a győzelemhez. Varázsereje volt hajának is, melyet egy óvatlan pillanatban a liptói pandúrok szét is bontottak – 1713-ban így végül sikerült elfogni. Tárgyalását Liptószentmiklóson tartották, természetesen kínzásokkal vegyítve, és a rablóvezért 1713. március 17-én ki is végezték.

Jánosíkkal együtt egykori mesterét, Tomás Uhorcikot is keresték, bár ekkor már csak az volt a „bűne”, hogy bújtatta a betyárt. Végül – hiába élt álnéven, gyakorlatilag állattartó hajdúként – őt is elfogták, és egy hónappal Jánosík kivégzése után kerékbe törték.

Jánosík halála nem teljesen egyértelmű, hogy miképp történt. Elképzelhető, hogy felakasztották – mint bármely elítéltet –, de maradtak fenn olyan történetek, mely szerint kivégzése során is kínozták, mint a legveszélyesebb bűnelkövetőket.

Jánosík kultusza

Jánosík személye könnyen a szlovák történelmi tudatba illeszthető, hiszen az „urak” ellen küzdött – nem mellesleg a nép is megőrizte emlékét, amelytől később át tudták venni a szimbólumokat és személyeket. Mára dalok, filmek és színdarabok szólnak róla, de írtak operát, illetve szobrokat is állítottak az emlékére – szülőfalujában egészen nagyot.

Jánosík hatalmas szobra Terhelyen (forrás: Wikipedia)

A miniszter Robert Fico köréhez tartozott, így a tette érthető, hiszen Fico és kormánya egyik példaképe éppen a rablóvezér volt.

A borítókép forrása: Wikipedia

Az 1867-es kiegyezést követően ismét előtérbe került a magyar büntetőjog kodifikálásának a gondolata. Nem csak politikai, de társadalmi igény is volt arra, hogy egy összeszedett, jól megírt büntető törvénykönyv szabályozza a bűncselekményeket és a szankcióikat. Ebben a környezetben került sor az 1878. évi V. törvénycikk elfogadására, amit a megalkotója után Csemegi-kódexnek szokás nevezni.

A kodifikátorról, Csemegi Károlyról

Csemegi Károly 1826-ban született Csongrádon és Budapesten hunyt el 1899-ben. Túlzás nélkül lehet állítani, hogy ő volt a 20. század egyik legkiemelkedőbb büntetőjogásza, akinek munkássága nagy mértékben befolyásolta a büntető jog alakulását.

Jogi tanulmányait Pesten folytatta, ahol 1847-ben sikeres ügyvédi vizsgát tett. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban őrnagyi rangot rét el. A fegyverletétel után azonban várfogságba került, ráadásul büntetésül az osztrák hadseregbe is besorozták. Ebből kiszabadulva Aradra ment, ahol sikeres ügyvédi praxist alakított ki. Csemegi hazafias kiállását és nem csökkenő népszerűségét azonban az osztrák rezsim nem nézte jó szemmel, így 1858-ig egy Butyin nevű kis faluba helyezték át. Az 1860-as évektől kezdve a magyar közélet aktív tagjává lépett elő. 1868-ban igazságügyi-miniszteri titkárrá nevezték ki, osztálytanácsosi címmel, majd később államtitkárként is tevékenykedett. Azonban utóbbi címről lemondott, helyette kúriai tanácselnök lett.

Aktív jogi pályája mellett nem szabad elfeledkezni kodifikátori munkájáról sem.

Az ő nevéhez köthető többek között a a bírói hatalom gyakorlásáról, a bírák és bírósági hivatalnokok felelősségéről szóló jogszabályok is. Élete fő munkájaként azonban az 1978. évi V. törvénycikkel elfogadott első magyar büntetőtörvénykönyvet tartják számon.

Érdekesség, hogy állítólag a kortársai nem kedvelték túlságosan Csemegi Károlyt: nehéz természetűnek és rossz modorúnak írták le. Azonban nem lehet tőle elvitatni a jogi pályán alkotott kiemelkedő és egyedülálló munkáját.

Csemegi Károly (forrás: https://www.ogyk.hu/hu/blog/posts/140-eve-fogadtak-el-a-csemegi-kodexet)

Út az elfogadásig

A Csemegi-kódex előtt rengeteg javaslat látott napvilágot, amiket ugyan el sosem fogadtak, de ékes bizonyítéka annak, hogy megvolt az igény a büntetőjog egységesítésének. 

Az első jelentős, megemlítendő tervezet az 1712. évi javaslat, ami a büntetőjog kodifikációját érintette. A javaslat igyekezett eleget tenni a nemesi igényeknek, miközben igyekezett a modern büntetőjogi eszméket is elsajátítani. Noha az országgyűlés elfogadta a tervezetet, annak cikkelyezése elmaradt, soha nem vált a hatályos büntetőjog részévé.

A büntetőjog kodifikációjának az ügye a század végén ismét napirendre került, amikor egy bizottságot bíztak meg azzal, hogy kodifikálják a magyar büntetőjogot. Noha a javaslat 1795-ben elkészült, még csak az országgyűlés elé sem került. 

A legjelentősebb előzményként egyértelműen az 1843. évi javaslat emelhető ki. Ebben az időszakban a folyamatos fejlődés és polgárosodás megkövetelte azt, hogy Magyarország büntetőjoga végre kodifikált legyen. Az 1843. évi javaslat egy európai mintára kidolgozott, alapos, a modern elveket figyelembe vevő tervezet volt. Kimondta a törvény előtti egyenlőség elvét, konkretizálták az enyhítő és súlyosító körülményeket, eltörölték a halálbüntetést. Éppen ez az utolsó, modern gondolat volt az, ami miatt az 1843. évi javaslat végül nem lépett hatályba. Az alsó- és a felsőház nem tudott megegyezni a kérdésben, a tervezetet nem fogadták el, így a büntetőjog kodifikációjának a kérdése ismét évekre háttérbe szorult.

A téma a kiegyezés után került ismét napirendre, akkor már égető szükséggel. A jogalkotók arra a véleményre helyezkedtek, hogy az 1843. évi javaslatot -némi átdolgozással- fogadják el, mint magyar büntetőtörvénykönyv (hiszen szokásjogi szinten már így is több rendelkezését használták). Ez a megoldás azonban ismét elbukott, helyette felkérték Csemegi Károlyt, hogy készítsen el ő is egy tervezetet.

Többszörös módosítások, egy részletes indoklás és közel másfél évnyi vita után 1878-ban az országgyűlés elfogadta. Az uralkodó 1878. május 27-én szentesítette az 1878. évi V. törvénycikket, az első magyar Btk-t, amit később -annak megalkotója után- Csemegi-kódexnek kezdtek hívni.

(forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Csemegi-kódex)

A Csemegi-kódex sajátosságai

A Csemegi-kódex már az elfogadása során nagy megrökönyödést váltott ki. Nem az 1843. évi javaslat alapján lett kidolgozva, ahogy azt mindenki várta, hanem Csemegi a német, olasz, francia és belga büntetőtörvényeket és a klasszikus büntetőjogi iskola tanait alapul véve alkotta meg a kódexet.

A Csemegi-kódex általános és különös részre bontható, a bűncselekményeket bűntettekre, vétségekre és kihágásokra osztotta. Implementálta a két legjelentősebb büntetőjogi elvet, miszerint csak az a cselekmény bűncselekmény, amit a törvény annak nyilvánít (nullum crimen, sine lege), illetve a bűncselekményt csak olyan szankcióval lehet büntetni, mely elkövetése idején érvényben volt (nulla poena, sine lege).

A Csemegi-kódex büntetési rendszere is rendkívül alaposan volt felépítve. A halálbüntetést ugyan megtartotta, de a legáltalánosabb büntetés a szabadságvesztés volt. Emellett ismerték a pénzbüntetést is, újdonságként pedig bevezették a mellékbüntetéseket is (hivatalvesztés, kitiltás…).

A bűncselekmények elkövetési fázisainál megkülönböztette a befejezett bűncselekményt, a kísérletet és az előkészületet, aminek a büntetéskiszabás során volt jelentősége.

A Csemegi-kódexet számos bírálat érte. Nehezményezték, hogy teljesen eltér az 1843. évi javaslattól, illetve legnagyobb hiányaként a kiskorúak bűnelkövetésének szabályozását mondták ki. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a Csemegi-kódex és a hozzá készített 700 oldalas indoklás lenyűgöző munka, ami hatalmas hatással volt a magyar büntetőjog fejlődésére.

(Borítókép forrása: https://www.rollingconsulting.hu/jo-hir-palyazoknak-modosul-kozbeszerzesi-torveny/)

Egyelőre csak találgatni lehet, hogy milyen következményei lehetnek az SVB a becsődölésének. Sokan már a 2008-as világgazdasági válsághoz hasonlítgatják az Amerikában történteket, hozzá kell tenni nem véletlenül. Mivel 15 éve pontosan ugyan onnan, az Egyesült Államokból indult az a válság, amely alapjaiban rengette meg a globális gazdasági világrendszert. Érthető, hogy a gazdasági vetülete az, amely a leginkább érdekli az embereket, hiszen sokak bízták meg a bankokat a pénzük kezelésével, féltik a félteni valójukat.

Turbulens időket élünk, a 2020-as évek cseppet sem úgy alakulnak eddig, ahogy szerettük volna. Előbb 2020-ban egy világjárvány írta át az emberek számításait, okozott gazdasági visszaesést és emberi életekben mérhető, vissza nem csinálható károkat. Két évre rá egy háború intézett komoly kihívást a fennálló nemzetközi renddel szemben. Az orosz agresszió következtében a világrend átalakulóban van, annak kimenetele könnyen lehet, hogy precedens értékű lesz mások számára. Az ököljog válhat a nemzetközi konfliktusok rendezésének normarendszerévé, a harci cselekmények indítása pedig az egyes számú eszközzé. A Hegyi-Karabah, Tajvan, Észak-Korea és más egyéb konfliktusgócok a dominóelvet követve válhatnak egymás után az évtized sajnálatos slágertémáivá.

(kép forrása: vg.hu)

A Nyugatnak muszáj valamiféle választ találnia az egyre jobban halmozódó problémákra, hiszen a politikai elit pozíciója függ attól, hogy a különböző diagnózisokból születő válaszok helytállóak-e, hogy azokhoz hogyan viszonyulnak a választópolgárok. Ha nagyon pesszimisták akarnánk lenni, akkor ez a csöbörből vödörbe évtizede ez idáig. Természetesen nem lehet tudni, hogy lesz-e bármi komoly következménye az amerikai bankszektor legújabb fiaskójának. Több európai vezető politikus és kormánytag ecsetelte azt, hogy minden a legnagyobb rendben van, nemkülönben Biden közbelépése is sikerrel járhat.

A 2008-2009-es válság komoly következményekkel járt, ami a politika világát illeti. A 2010-es magyarországi  országgyűlési választást, a Brexit népszavazást, Donald Trump elnökké választását (és még sok egyéb mást) lehetetlen megérteni, ha nem vesszük figyelembe a nemzetközi kontextust. Az előző évtizedben sokszor visszatérő elem volt az elitellenességtől, a tekintélyelvű vezetőktől és a szélsőjobboldali populizmustól való félelem a nyugati médiában. Orbán Viktor több beszédében kritizálta a nyugati intézményeket (ahogyan azt teszi is a mai napig), a követendő és lemásolandó praktikákat, amelyeket az Európai Unió elvár a tagállamoktól, hogy azokat teljesítsék is az elismerésért cserébe. A radikális jobboldal felemelkedése, a populizmus elterjedése és a Nyugattal szembeni bizalmatlanság növekedése volt a válaszreakció sokakban,

A magyar kormánynak ezért van konfliktusa az Európai Unióval, ezért gondolkozik keleti nyitásban, mert az az eszmei Nyugat, amelyhez a rendszerváltás után fel akartunk zárkózni (a többi posztszocialista állammal egyetemben), már nem tűnt annyira példaértékűnek a választók túlnyomó többsége számára. A rendszerváltás egyik legfontosabb ígérete a nyugati típusú liberális demokrácia és szabadpiacos kapitalizmus bevezetése mellett a nyugati jólét eljövetele volt, azonban ez a 2000-es évek közepe-vége felé nyilvánvalóan nem jött el.

Orbán Viktornak vitathatatlanul nagyobb a világpolitikai súlya, mint amit egy kis kelet-közép-európai ország kormányfőjeként alapból "járna". A magyar miniszterelnök második kormányzása óta igyekszik a "magyar modellt" példaként állítani más, hozzá hasonló nézeteket valló politikusok számára, mint valami sikerreceptet. Jelenleg azonban viszonylag kevés szövetségese van Orbánnak, hogy átalakítsa az Európai Uniót. A Brüsszel elleni szabadságharc, az illiberális állam kiépítése pont a globális liberális rend válságának a mítoszára épült.

A 2024-es Európai Parlamenti választások komoly változásokat hozhatnak el a nyugati civilizáció működésében. A különböző európai populista, a fennálló rendszer ellen lázadó, elitellenes jobboldali - és akár baloldali - pártok komolyan megerősödhetnek és meghatározó tényezővé is válhatnak az Európai Unión belül. Azok a hatások, amelyek a 2008-2009-es válság következtében érvényesültek, könnyen lehet, hogy 2024-ben (és az addigi és az azt követő nemzeti választásokon) valamennyire vissza fognak köszönni. De az sem elképzelhetetlen, hogy a mérsékelt, a fősodort alkotó pártok és politikusok tanulva régebbi hibáikból megállíthatják az illiberalizmus második reneszánszát. 2024 ebben döntő dátum lesz, hosszú időre meghatározhatja Európa és a Nyugat jövőjét. Addig is: Vigyázó szemeiteket az amerikai bankszektorra vessétek!

A nyugati magyarság legészakibb nyelvszigete, amely egyben a néprajztudomány által az egyik leginkább kutatott térség – miközben sok tekintetben rokonságot mutat a Nyitrától délre fekvő, ma már megfogyatkozott és tőle elkülönült magyarsággal.

A Zoborvidék

A Zoborvidék Nyitrától északra fekvő térség, a Zobor-hegy – helyesebben mondva a Tribecs-hegység – lábánál.

A térség vallásilag római katolikus, etnikailag magyar, bár ma már egyre inkább érinti az asszimiláció. Népességének kultúrájára már a múlt század elején felfigyeltek, itt kezdte népdalgyűjtő munkáját Kodály Zoltán is – amit biztosan tudunk, hogy rendkívüli archaikus elemeket őrzött meg a helyi magyarság, miközben igen gazdag történeti tudata olykor még Szent István emlékét is elénk tárja. Ezen archaikusság oka az etnikai elszigeteltség, melynek történeti okait ismertetjük.

Szvatopluk földjén

A középkori cseh történeti tudat – Prágai Kozma krónikás nyomán – azt a hagyományt őrizte meg, hogy élete végén ide vonult vissza, mégpedig a Zobor-hegyi apátságba álruhában, szerzetesnek öltözve a nagymorva fejedelem (a szlovákok szerint az „ószlovákok királya”, a két szóból álló szókapcsolatnak mindösszesen két szava nem igaz), aki csak halálos ágyán leplezte le magát szerzetestársai előtt. Mind a magyar, mind a szláv tudat ismeri Szvatopluk történetét a lóval: a magyar honfoglalást úgy ismerteti, miszerint egy a magyaroktól kapott fehér lóért cserébe eladta országát a nagymorva fejedelem. Nyitrát emellett fejedelmi székként emlegetik.

Szvatopluk szobra Pozsonyban (forrás: Wikipedia)

A valóság ezzel szemben az, hogy viszonylag keveset tudunk Szvatopluk haláláról, nem is biztos, bár valószínűsíthető, hogy Nyitráig tartott a nagymorva állam – és amennyiben valóban a Prágai Kozma által Zobernek nevezett apátságba vonult a fejedelem, akkor sem biztos, hogy az a későbbi Zobor-hegyi apátság lenne. Ami biztos, hogy a magyar honfoglalás idejére a fejedelem már halott volt.

Szvatopluk ábrázolása (forrás: Wikipedia)

Nyitra elfoglalása

Akár része volt a nagymorva államnak, akár nem, a Kárpát-medencét meghódító magyarság elsők között tette magáévá Nyitra térségét – a későbbi város területén talán állt egy vár (vagy várrom), amelyet a morvák is használhattak (vagy akár ők alapították), de ez sem bizonyos. Az is biztos, hogy a magyar állam (és törzsi előzményei) sokáig nem a természetes határokra törekedett, így a környék kvázi határterületnek számított, ahová éppen emiatt

Ez utóbbiak emlékét vélik felfedezni a néprajzkutatók mindmáig, amikor az itteniek nyelvjárásáról és hagyományairól beszélnek, de valószínűtlen, hogy a hagyományok ennyi ideig fennmaradtak volna – ami viszont nagyon érdekes, hogy népballadák terén a székelyek mellett éppen a Zoboralja az, ami igen gazdag mind mennyiségben, mind tematikában. A zoborvidéki – és egyébként a Vág-völgyében élő – magyarság legalább részleges székely és besenyő eredete azonban igen valószínű, viszont inkább a későbbi Kárpátok felé terjeszkedéssel lehet kapcsolatban, amikor valóban határőröket telepítettek a gyepűkre.

A katolikus monostor hatása

Nyitra stratégiai fontossága – a vár miatt – mellett egyházi téren is kiemelt. A Zobor-hegyi apátság ismert, de nem tudjuk, hogy mikor alapították – a nagymorva hagyomány hívei szerint már a honfoglalás előtt is létezett, de valószínűbb, hogy magyar alapítású, Géza vagy István hozta lére. Az apátság két remetéjét, Zoárd-Andrást és Benedeket Szent Istvánnal, Imre herceggel és Gellért püspökkel együtt avatták szentté.

Az 1111-ből származó zobori oklevél, amelyet a zobori apátságnak állítottak ki (forrás: Wikipédia)

azonban a Zoborhegy bencés apátságát Mátyás felszámolta, és nem alakult újjá. Bár a következő évszázadban megérkezett a reformáció, a monostor hatása lehet néhány, régmúltra visszanyúló egyházi hagyomány – például a legősibb pogány hagyományt átörökítő Szent Iván-éj énekeinek – a megmaradása.

A katolikus hatás azonban nem kizárólag a bencések maradványa. Az esztergomi érsekség katonai szolgálatában álló ún. egyházi nemesek egy csoportja a közeli verebélyi érseki székben élt, és ez a terület a reformáció korában is megmaradt, sőt egészen a XIX. század közepéig – igaz, a verebélyi székben is éltek protestánsok, sőt még református vallású jegyzőjéről (Nemes Pál) és szolgabírójáról (előbbinek fia, Nemes János) is tudunk a XVII. századból. Az esztergomi érsekség közelsége, illetve a verebélyi szék erősen hozzájárulhatott a térség katolikus voltához, miközben más nyitrai és barsi területek (főleg kisnemesi eredetű) magyarsága a reformáció híve lett (igaz, a Zoboralját sem hagyta érintetlenül, de jóval kevésbé volt jelentős).

Tömbből nyelvsziget

amelynek eredménye turóci és liptói magyar nyelvszigetek kialakulása lett – ezek a bevándorlással többségbe kerülő szláv népességbe olvadtak legkésőbb a XVI. században. A kora újkorban azonban a Zoborvidék még szervesen kapcsolódott a tőle délre élő magyarsághoz, amely a török elől menekülőkkel még nőtt is. Ami megtörte a kapcsolatot, az a XVIII. század volt.

Ennek következtében a magyar nyelvhatár délre húzódott, hasonlóan a zempléni-abaúji vidékhez, hiszen a megcsappant lakosságú vagy egyenesen üresen maradt magyar falvakba északról szlávok érkeztek, akik fokozatosan többségbe kerültek. Ennek következtében magyar nemesi falvakban is olykor a szlovák gazdasági cselédek váltak a többséggé, és bár a folyamat egyes helyeken a XX. század elejéig zajlott, a zoboraljai magyarok már a XIX. században elszigetelődtek – valójában „szűkült” a kapcsolat más, magyar lakosságú területekkel, helyesebb lenne nyelvi félszigetként hivatkozni rájuk, hiszen ekkor még a térséggel szomszédos, nem elszigetelt, tőle délkeletre fekvő falvak is magyar többségűek (és egyébként részben ma is, például Nagycétény esetében).

Zobor-vidéki lakóház Barslédecről (forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)

Zoboralja a kultúráját tekintve sem teljesen sziget, hiszen sajátosságai rokonságot mutatnak más barsi és nyitrai magyar közösségekkel, amely alapján egykor kulturálisan is szerves részei voltak a térség magyar népének, viszont mivel egyes újítások nem honosodtak meg, így sokkal több régebbi elem megmaradt – ennek természetesen az is oka, hogy nincsenek kifejezetten nagy kiterjedésű határok, így a földművelés helyett, illetve mellett, más megélhetési módok jellemezték a Zoboralját, például a fazekasság (Gerencsér esetében) vagy a lókereskedés (Zsére).

A tájegység névadója, a Zobor-hegy (forrás: felvidek.ma)

A Zoboralja ma

A térség az első bécsi döntés után is Szlovákiában maradt, és természetesen nem kerülték el a jogfosztások – igaz, a kitelepítések kevésbé érintették. Mivel messzebb esik a beolvadás által amúgy is fenyegetett szlovákiai magyarságtól, így az asszimiláció nagyon erős, szinte itt a legerősebb. Ma már tízezer magyar sem lakik Zoboralján, és a helyzet egyre inkább romlik - részben érthető, hiszen magyar többségű város például a térségben egyáltalán nincs, a szomszédos Nyitra hatása pedig nagyon erős.

Borítókép: Nyitra vára ma (forrás: Slovakia.travel)