Reaktor

Big Belly – az okoskuka
Big Belly – az okoskuka

bigbelly-phila-770.jpg

Ha az utcai kukákra gondolunk, mindannyiunknak a teljesen telepakolt koszos, büdös szemetesek jutnak az eszébe. Pedig lenne ennél jobb megoldás is, ami ráadásul szelektív és sokszor annyi hulladékot képes magába tömöríteni, mint a Budapest utcáin található zöld kukák. Ez a Big Belly.

Mi is az a Big Belly?

Magyarra fordítva Nagy Pocak. A hivatalos definíciója szerint pedig egy szelektív hulladéktároló, melynek az a különlegessége, hogy összetömöríti a belsejében található hulladékot. Mindezt a tetején található napelemek által termelt energiát felhasználva.

Hogy működik a Big Belly?

bigbelly-recycle-set.png

(forrás: https://info.waxie.com/blog/bid/99840/City-of-Pleasanton-CA-Installs-BigBelly-Solar-Collection-System)

A kuka belsejében szenzorok működnek, ha pedig a szemetesbe helyezett hulladék mennyisége elér egy bizonyos szintet, akkor ezek a szenzorok azonnal aktivizálódnak. Ezután a kuka tetején elhelyezett napelemek által termelt energiát felhasználva, egy komplex tömörítő technikával összenyomják a szemetesben található hulladékot.

Ez a folyamat addig ismétlődik, amíg a Big Belly el nem éri a telítődési kapacitását. Azonban mielőtt ez megtörténne, jeleket küld a hulladékgazdálkodó szervnek, hogy mehetnek a hulladékért, így megakadályozva azt, hogy túlcsorduljon a szemét az adott tároló egységben.

big-belly-solar-compactor-times-square-untapped-cities-catherine-mondkar-001.jpg

(forrás: https://untappedcities.com/2013/11/18/times-square-goes-greener-big-belly-solar-recycling-garbage-cans/)

Mennyivel hasznosabb a Big Belly egy átlagos szemetesnél?

A Big Belly űrtartalma is valamivel nagyobb, mint azoké az átlagos kukáké, melyeket nap mint nap látunk. Emellett akár nyolcszor több hulladék tárolására képes, mint egy átlagos szemetes.

További előnye, hogy nem kell többé a büdös, túlcsordult szemeteseket sem szagolnia a járókelőknek, így a közterületeink sokkal tisztábbak lehetnének, ráadásul a kukáskocsik járatszámait is csökkenteni lehetne ezzel, ami szintén kíméli a környezetet.

big_belly_cans_millbrae-1532740602-4108.jpg

(forrás: https://bigbelly.com/news/topic/smart-waste-benefits/page/8)

Hol terjedt el a Big Belly?

Noha Magyarországon még nem terjedt el ez a tömörítős kuka, már a világ számos pontján használják és egyértelmű sikersztorival nőtte ki magát Big Belly.

Az első olyan város, ahol a teljes ürítési útvonalon használták a Big Bellyt, az Philadelphia volt. Onnan lehet a legmeggyőzőbb eredményeket felmutatni: az ürítések számát heti tizenhétről háromra (!) lehetett csökkenteni. Ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy Philadelphia 800 ezer dollárt spórol meg évente a Big Bellyk használatával.

Noha a Big Belly jóval drágább, mint egy átlagos utcai szemetes, mégis megtérül a használata. Nem csak pénzben, hanem abban is, hogy a hulladékgazdálkodás környezetkímélő voltát erősíti.

 

(Borítókép forrása:https://www.waste360.com/fleets-technology/philadelphia-bigbelly-sign-new-deal-despite-city-controller-s-critical-audit)

 

 

Házi "Danonino" receptek
Házi "Danonino" receptek

nyari_desszertek_fashionforyou_5.jpg

A nyári utolsó heteiben a hőség még mindig nagy erőkkel tombol – ilyenkor nem csak frissítő italokra, hanem édesebb, gyümölcsösebb ízekre is vágyunk... mi lehetne jobb tehát egy hűs joghurtos jégkrémnél, hogy „átvészeljük” az augusztusi hónapot? Csupán néhány alapanyagból elkészíthetőek ezek az ízletes joghurtos jégkrémek, amik talán gyerekkorunkból is ismerősek lehetnek. Néhány éve, az egyik legnépszerűbb nyári „nasi” a pálcikás jégkrémmé alakított Danonino joghurt volt, ma pedig pár egyszerű receptet hoztam, hogy az otthoni verzió elkészítése is pont ilyen egyszerűen menjen.

 

„Alap” Vaníliás joghurtos jégkrém

 

Hozzávalók:

  • 2 csésze joghurt
  • 1/2 csésze cukor
  • 1,5 teáskanál vanília aroma
  • 1 teáskanál citromlé

 

Elkészítés:

 A joghurtot, a cukrot, a vanília aromát és a citromlevet egy tálba öntjük, és alaposan összekeverjük. Az így kapott masszát egy műanyag dobozba, vagy jégkrémformába öntjük, és átlátszó fóliával befedjük. Tegyük a fagyasztóba, és hagyjuk állni legalább 4 órán keresztül: a finom, hűs joghurtos jégkrém már fogyasztásra készen áll!

Az összes további recept elkészítése hasonlóan egyszerűen megy majd: kimérés, facsarás, turmixolás, keverés és fagyasztás – és már kész is! Cikkemben hoztam még néhány izgalmas ízkombinációt, de persze a lehetőségek tárháza végtelen! Nyugodtan keverhetünk lekvárt is mixünkbe, gyümölcsdarabokat, csokoládé forgácsot, vagy bármi egyéb finomságot!

  

Mandulakrémes joghurtos jégkrém

 

  • 2 csésze joghurt
  • 1/2 csésze mandulakrém
  • 1/2 csésze cukor
  • 1 teáskanál vanília kivonat

 

 Málnás joghurtos jégkrém

 

  • 2 csésze joghurt
  • 1/2 csésze cukor
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • 1 csésze pürésített málna
  • + egész málna is mehet bele ízlés szerint

(Színátmenetes verzióhoz két külön keveréket készítsünk: a vaníliás jégkrém alap mehet a forma aljába, a málnás pürével összekevert alap pedig a forma tetejére! Bármelyik receptet is készítsük, a vaníliás joghurtos keverék mindig jó alapként szolgál!) 12-szuperegeszseges-jegkrem-recept_4a47a0db6e60853dedfcfdf08a5ca249.png

Citrusos joghurtos jégkrém

  • 2 csésze joghurt
  • 1/2 csésze cukor
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • 1 citrom leve és héja
  • 1 narancs leve és héja

Barackos-klasszikus "Danonino"

  • 2 csésze joghurt
  • 1/2 csésze cukor
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • 1/2 csésze pürésített barack 

Csokis málnás joghurtos varázslat 

  • 2 csésze joghurt
  • 1/2 csésze cukor
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • 1/5 csésze málnalekvár
  • csokidarabok (kb. egy maroknyi)

 

"Gyerekkor" joghurtos jégkrém

  • 2 csésze joghurt
  • 1/2 csésze cukor
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • egy marok gumimaci, smarties, vagy m&m's

 

Reméljük kipróbáljátok receptjeinket, és a nyár végét egy kis nosztalgiával zárjátok. A szinte végtelen lehetséges íz-kombinációból ma csak ennyit volt időnk bemutatni, de ha szeretnétek egy kicsit extrább - vakmerőbb, vagy akár alkoholos - verziókról is cikket, jelezzétek kommenttel vagy like-al! :) Jégkrémre fel!

Miskolc: utazásra nem ajánlott?
Miskolc: utazásra nem ajánlott?

Az egyik ismert magyar turisztikai oldal idén nem ajánlotta Miskolcot utazási célnak, de kérdés, hogy valóban nem érdemes meglátogatni a várost? Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, azon belül kiemelten Miskolc úgy vonult be a magyar mém kultúrába, mint Magyarország “alabamája” vagy Európa mordorja. Ezek között számtalan ízléstelen tartalom is van, ami egyes primitív viselkedési formákat vetít ki a teljes miskolci lakosságra, holott nem, hogy a többségre nem igaz, hanem semelyik miskolcira sem. Egy mém nem baj, ha görbe tükröt mutat valamiről, de ha teljesen alaptalan, akkor viszont értelmetlen.

miskolc1.jpg

Az Erzsébetfürdő épülete, a domboldalon pedig az Avasi Templom

Illúzió romboló lehet egyesek számára, de nem adnak kést a gyorséttermekben, és a különböző etnikai csoportok között sincs polgárháború. Sőt, van belvárosunk, ami kifejezetten kulturált, és hosszasan lehetne sorolni, hogy minden megtalálható nálunk, ami máshol is, beleértve a pozitív és negatív tényezőket is. 

Az valóban tagadhatatlan, hogy sok rossz dolog van, és a város múltja is hozzájárul a negatív sztereotípiákhoz. Miskolc sokáig egy kereskedő város volt, majd a 20. században még a kommunizmus előtt nehézipari termelés kezdődött a később Miskolccal egybeépülő Diósgyőr külső részén. Emiatt egyre több kevésbé képzett, nem igazán tanult és művelt munkás jött a környékre, ami miatt kialakulhattak egyes stigmák a miskolciakról. 

Az is igaz, hogy Miskolcnak kellene egy jó polgármester. A jelenlegi polgármester, Veres Pál eddig úgy tűnik nem képes összetartani a város vezetését, és gyakran egyes városfejlesztési projekteket sem tud megfelelően irányítani. Erre példa a tapolcai park felújításának csúszása, a Barlangfürdő bezárásának lehetősége és a Diósgyőri Vár jelenlegi helyzete is. Miskolc kifejezetten jó turisztikai célpont, és ennél is jobb lehetne, ha a Diósgyőri Vár rekonstrukciója nem csúszna ennyit, érdekes a jelenlegi városvezetés idején kezdődtek a problémák a vár ügyében.

bukk.jpg

A végtelennek tűnő Bükk hegység 

A tömegközlekedés állapota is tagadhatatlanul romlott. Lettek korszerű, elektromos buszok nálunk is, de ez is kormányzati projekt volt, nem a városvezetés lobbizta ki a miskolciaknak. A járatok száma drasztikusan csökkent, éjszaka nem jár villamos, ráadásul több vonalon úgynevezett midibuszok közlekednek. Lehetne folytatni a listát, de az jól látható, hogy ami Miskolcra jön, az szinte kivétel nélkül a kormány munkája, Veres Pálnak nincs megfelelő lobbiereje, úgy is lehet fogalmazni, hogy a politikai érdekérvényesítésben súlytalan, függetlenül attól, hogy amúgy mi a szándéka, mennyire motivált.

Ami jó hír, hogy Miskolcban sokkal több van, mint amit a hírekből vagy éppen mémekből ismerünk. Pár nap alatt nem is nagyon lehet minden látnivalót megismerni, fiatal turistáknak pedig érdemes egy péntek estét eltölteni a belvárosban, nálunk határozottan van élet sötétedés után is, a város pezseg, semmiképp sem kietlen. Instagram fotókhoz Lillafüred szuper, ha pedig a gasztronómia érdekel valakit, akkor sem fog csalódni, egy éttermet nem is lehet kiemelni. A Bükk pedig olyan lehetőséget ad, ami máshol nincs, nagyszerű kirándulásokat tervezhetünk ide, csak vigyázzunk a medvékkel. Nem véletlen, hogy ByeAlex és más művészek is nem egy dalszövegben említik Miskolcot. Miskolc az utóbbi tíz évben sokat fejlődött, várhatóan még többet fog. Már nem egy szürke iparváros.

barlangfurdo1.jpg

A miskolci Barlangfürdő kiépítésén még dédnagyapám is dolgozott munkásként

Konklúzió tehát az, hogy van sok probléma, de valójában, ha nem rossz szájízzel érkezünk ide, életre szóló élményekben lehet részünk. A Travelo cikkéből pedig a tájékozatlanság érezhető, mert kiemeltek pár látnivalót, ami éppen felújítás alatt áll. A város fejlődik, van sok-sok másik megtekintésre érdemes helyszín is nálunk, tehát mindenképp érdemes megismerni Miskolcot, mivel egy hosszú távon dinamikusan fejlődő városról van szó, így azoknak is érdeme ide utazni akik két évtizede vagy régebben voltak utoljára, meg fognak lepődni, abban biztos vagyok.

Ne a mémekből és az RTL híradójából tájékozódjunk tehát, hanem legyünk nyitottak Észak-Kelet Magyarország látnivalóira is, nyugalom itt sincsenek mordori orkok, és amerikai szintű gettók sem, cserébe megismerhetjük helyben a tokaji bort, a Bükköt, vagy akár azt, hogy az avas valójában nem a panelrengeteg, hanem egy gyönyörű pincesor. Az erdei vaddisznókon túl veszély pedig nincs, nem kell félni, a miskolciak szeretettel várják az ide látogatókat. 

avasi_kito.jpg

Az Avasi kilátó éppen megújul, innen gyönyörű a panoráma 360 fokban, a város a kilátót körülöleli

Egy ország bánatának megéneklője, Tompa Mihály
Egy ország bánatának megéneklője, Tompa Mihály

34584.jpg

Petőfi és Arany mellett szoktuk lekicsinylően emlegetni a kis gömöri falu református lelkészét, a népi-nemzeti iskola kiemelkedő képviselőjét – Tompa Mihályt. Kisnemesi, de szegény sorból került a sárospataki kollégiumba – és lett a levert szabadságharc melankolikus megörökítője, illetve a népies líra mestere. Portrénk a méltatlanul elfeledett költőről.

Keserű árvaság

Tompa Mihály szülei, a Borsod vármegyei, igrici származású céhen kívüli iparos, id. Tompa Mihály és a cselédként dolgozó, rimaszombati származású Bárdos Zsuzsanna 1817 nyarán házasodtak össze Rimaszombaton, majd két hónapra rá megszületett a későbbi költő.

A Tompa család borsodi kisnemesi nemzetség volt,

amely I. Lipóttól kapta nemesi címét (korábban azt gondolták, hogy a Székelyföldről származtak, de ez bizonytalan és valószínűtlen). Tompa apjának házasságkötésére, a kortársak szerint, valamiféle saját félrelépés nyomta rá a bélyegét – valószínűsíthetően azért vette el a lányt, mert az terhes volt tőle (nincs okunk más apát feltételezni tekintve, hogy apja nevét kapta a született fiú). A diszharmonikus házasságról árulkodik az is, hogy a következő gyermek öt évvel később született József (a korban ritka volt, hogy három-négy év teljen el két gyerek születése között) – akinek a születése után nem sokkal az anyát elvitte a tüdővész.

Tompa Mihály később különös képet fest, mely talán személyes élményekből táplálkozott. Ez alapján úgy rekonstruálhatjuk anyja temetését, hogy Tompát a kopott ruhája és lábbelijének hiánya – amelyeknek nyilván a család nélkülözése volt az oka –, továbbá a sáros, hideg idő miatt nagybátyja bezárta a házba, így hiába vágyott legalább arra, hogy láthassa a koporsót, nem tehette meg.

Anyja halála után az apa többet nem törődött fiával:

mesterségét céhen kívül, kontárként gyakorolta, de inkább szőlőt művelt, illetve úgy néz ki, hogy verseket írt. Ő maga Miskolcra ment, feleségül vett egy félszemű nőt – akitől három gyereke született, de őket is elhanyagolta. Legidősebb fiát szülőfalujába, Igricibe küldte szegény szüleihez – akik inkább kötelességtudatból, mint szeretetből nevelték. Ha valami elveszett a kis házban, rögtön Tompán keresték, akármit csinált, apja romlott természetét látták benne – akinek különben úgy néz ki, volt egy lólopási ügye házasságkötései előtt, amely miatt börtönben is ült.

igrici_reformatus_templom_2021_02.jpg

Az igrici református templom, ahová Tompa Mihály is járt gyermekkorában (forrás: Wikipedia)

Tompa nagyszülei és nagybátyjai keserű bánásmódja ellenére kortársaival megtalálta a közös hangot, ugyanakkor ennek is következménye lett. Egyszer a falu tanítója a templomba ment, a kisdiákok eközben, akik a házában sepregettek, megtalálták a puskáját – mely Tompa Mihály kezében eldörrent, a tanító pedig három pálcát vert szét a fiú hátán. Kortársai közt – írja Tompa – vita volt, hogy 101-et vagy 102-t kapott…

Nagyszüleire a későbbi költő ugyanakkor mindig hálával emlékezett, hiszen ők óvták meg az elzülléstől. Kedvelte a mezei munkát, családja is ezt a sorsot szánta neki.

1829-ben befejezte a népiskolát, ugyanakkor a faluba új tanító érkezett a szegény sorból származó teológus, Bihari György személyében, aki mellett az iskolát éppen befejezett diákok némi szolgálatokat vállaltak. Ekkor fedezte fel Tompa Mihály tehetségét, 1832-ben pedig a sárospataki kollégiumba küldte.

Tompa nagyszüleinél szerette meg a természetet – mindig is kedvelt sétálgatni a szabad ég alatt –, a mezei munkát – amelybe olykor az irodalmi teendői elől menekült –, leginkább pedig a magyar tájat, a szülőföldhöz való ragaszkodást. Mindezek élete és pályája végéig megmaradtak benne, amit mások visszaemlékezései is megerősítenek.

Nélkülözések közepette

Sárospatakon eleinte a jómódú diákok szolgája volt, ugyanakkor kiemelkedő felfogása miatt könnyen tanult (legalábbis az nem ment szolgai kötelezettségeinek rovására), és már második évben a legjobb diákok közé került. Később sikerült segélyt igényelnie, bár csak második próbálkozásra kapta meg.

sarospatak_2014_04_09_5.JPG

Sárospatak, a református kollégium épülete (forrás: Wikipedia)

Valószínűleg a jövő iránti bizakodó szemlélete tartotta meg a diákot Patakon. Ez a bizalom nem is volt hiábavaló:

1838-39-ben Sárbogárdon segédtanítóskodott.

Itt a társaságokban kifejezetten kedvelték mesemondásai miatt, melyet először a gyerekek, majd a felnőttek hallgattak. Itt érezte először, hogy milyen a függetlenség: szeretett a Sárréten vadászgatni, bár fizetése nem volt túl magas. Mindemellett gyengéd érzelmeket táplált egy helyi birtokos, Mészöly Gábor lánya, Klára felé.

A sárbogárdi egyházközség megelégedve eresztette vissza 1839 márciusában Patakra azon célból, hogy folytassa tanulmányait, ugyanakkor 1840 elején ismét tanítóskodik, mégpedig Hernádkakon, Zemplén vármegyében (egyházigazgatás terén Borsodhoz tartozik), a Sissáry családnál. Itt a korábbinál is nagyobb megbecsültségben volt része mind anyagi, mind erkölcsi értelemben – illetve későbbi költészetére is ható szerelmet élt át egy helyi birtokos lányával, Pankotai Józsa Franciskával.

Hernádkakról 1840 végén visszament Patakra, és sorban elvégezte a bölcsészeti, jogi és a teológiai tanulmányokat. 1844-ben végzett, majd Eperjesre ment nevelőnek – de

ekkor még jogásznak készült.

Költészetének kibontakozása

Érdekes, hogy pályája egy évvel korábban indult Petőfiénél, viszont lassabban teljesedett ki: már 1841-ben jelentek meg versei az Athenaeumban, ugyanakkor ezek többnyire kevés saját, költői élményből táplálkoztak. Már kollégiumi évei alatt is írt ún. népregéket (mondák), viszont ezek többségét csak a negyvenes évek végén adta ki.

tompa_mihaly_kolto.jpg

Tompa Mihály 1847-ben, Barabás Miklós lotigráfiáján (forrás: Wikipedia)

Petőfivel barátsága 1847-ben kezdődött, de 1848-ban meg is szakadt. Tompa ekkor Pesten tanult jogot, ugyanakkor végül – és kiemelkedő szónoki képességei miatt inkább ez felelt meg neki – református lelkész lett a gömöri Bején (1847-49), majd Keleméren (1849-53). 1846-ban a Kisfaludy Társaság pályázatára beadta nemzeti költeményét, a Szuhay Mátyást, de a pályadíjat végül Arany Toldija nyerte el. Ezután viszont, Petőfi hatására, Tompa a népköltészet felé fordult. Arannyal 1847-től leveleztek, de csak 1852-ben találkoztak.

A szabadságharcban személyesen is részt vett, többek között a schwechati csatában is,

költőként ugyanakkor hallgatott. Ekkoriban ugyanis Petőfi lelkesítésére volt szükség. Világos és Arad után viszont éppen a melankolikus Tompára…

„Nagy vihar volt”

Ilyen gyerekkorral talán nem meglepő Tompa szürke világa, amelyet a szabadságharc leverése és családi tragédiái csak fokoztak. Ugyan keleméri lelkészként megnősült – felesége runyai Soldos Emília egy jómódú gömöri nemesi családból származott –, illetve 1853-ban a szintén gömöri Hanvára hívták lelkésznek, ahol élete végéig maradt, költészetében is ekkor jelent meg ez a világkép.

soldos_emilia.png

Tompa Mihály felesége, Soldos Emília (forrás: Wikipedia)

Költeményei erősen mélabúsak.

Témáiban kifejezésre jut a nemzetéért, világáért aggódó költő világa: család, a haza sorsa, emberi érzések, sors stb. Kifejezetten kedveli a tájleírásokat, a természetet, mint azt már korábban is láthattuk. Annak, hogy Tompát elfeledtük, talán az lehet az oka, hogy a népiesség nem annyira meghatározó forma nála, mint Petőfinél. Nem keresi emellett Arany „nemzeti hőseposzát” sem. Valójában ő a nemzet hangulatát örökíti meg az 1850-es években – bár ha belegondolunk, valahol Arany is ezt teszi, csak Aranytól nem ezt várták. Éppen emiatt legsikeresebb versei A madár, fiaihoz és A gólyához. Ezekbe a hatóságok nehezen tudtak belekötni a szimbolikus jelentés miatt, ugyanakkor az egész nemzet értette – és nem véletlenül terjedtek oly könnyen, kéziratban. Az 1850-es évek végén azonban ismét a regék felé fordult.

reformatus_templom_hanva.JPG

A hanvai református templom, ahol Tompa Mihály élete végéig lelkészként szolgált (forrás: Wikipedia)

Mint azt írtuk – családi élete sem volt mindig boldog: gyermekei halála mellett felesége is betegeskedett, illetve nem egyszer került a hatóságok célpontjába. Bár vegzálták, végül felmentették.

Életének voltak azonban fényesebb szakaszai is:

1855-ben Arany Jánossal bejárták a tágabb vidéket, többek között Sárospatakot is, ahol a diákok ünnepelve fogadták őket. 1858-ban az MTA levelező tagjává választották.

tompa_morelli.jpg

Tompa Mihály (forrás: Wikipedia)

1864-ben ugyanakkor az amúgy hipochondriában szenvedő Tompa meggyengült, lebetegedett: mellkasi fájdalmak, levertség, nehézlégzés, lábainak dagadása kínozta. Évekig ápolta több orvos, köztük egykori iskolatársai is, míg végül 1866-ban Bécsben szívtágulatot diagnosztizáltak nála. Mivel dolgozni nem igazán tudott, Arany segítette írói kölcsön kijárásával, illetve 1868-ban, még halála előtt az Akadémia komoly jutalomban részesítette. 1867-től azonban valójában haldoklott, elkezdett elbúcsúzni barátaitól – míg végül 1868 júliusának végén elhunyt.

tompa_mihaly_sirja_hanvan.JPG

Tompa Mihály sírja Hanván (forrás: Wikipedia)

Felhasznált irodalom: Váczy János: Tompa Mihály életrajza. Bp. 1913.

 

Borítókép: a világosi fegyverletétel (forrás: Múlt-kor)

Az energiaágazat hulladékkezelése: a fenntarthatóság útján
Az energiaágazat hulladékkezelése: a fenntarthatóság útján

istock-595771864.jpg
A fenntarthatóság és az energiatudatosság iránti igény egyre inkább meghatározza az energiaszektor fejlődését világszerte. A szektor jelentős mértékben hozzájárul a környezeti terheléshez, így a hulladékkeletkezés csökkentése és hatékony kezelése kiemelt fontosságú. Az ágazatban történő hulladékkezelésre való összpontosítás lehetővé teszi az erőforrások fenntarthatóbb felhasználását, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését és az általános környezeti hatások mérséklését.


Az energiaszektorban fellépő hulladékkeletkezés két fő forrása az energetikai tevékenységek melléktermékei és a hulladékenergia kezelése. Az energetikai tevékenységek melléktermékei olyan hulladékok, amelyek az energia előállítása, feldolgozása vagy hasznosítása során keletkeznek. Ezek a melléktermékek lehetnek szilárd, folyékony vagy gáz állapotú anyagok, és sok esetben jelentős mennyiségben képződnek. Például a szén- és olajfinomítás során keletkező szilárd anyagok és a széntüzelésből származó hamu és kipufogógázok mind az energetikai folyamatok melléktermékei, melyek kezelése és elhelyezése kritikus jelentőséggel bír a környezeti hatások szempontjából.

pexels-chokniti-khongchum-2280551.jpg

A hulladékenergia kezelése olyan folyamatokat foglal magában, amelyek célja a hulladékból származó energiát hasznosítani vagy kezelni.

Például az égetés vagy a biomassza feldolgozása során keletkező energiát átalakíthatják elektromos energiává vagy hőenergiává, amelyet újrahasznosítanak vagy továbbítanak az energiahálózatba.

A biomassza biológiai eredetű anyagok összességét jelenti, amelyek élő szervezetekből származnak, vagy azok anyagcseréje során keletkeznek. Ezek a biológiai anyagok általában növényi vagy állati eredetűek lehetnek, például fák, növények, agrártermények, állati hulladékok stb.

A biomassza energiaforrásként is használható. Például a faapríték, növényi szemét és hulladék, valamint állati trágyák égetése vagy biogáz előállítása során energiát lehet termelni. A biomassza energiatermelése környezetbarátabb lehet, mint a fosszilis tüzelőanyagok (pl. szén, olaj, gáz) használata, mivel a biomassza elégetése során felszabaduló szén-dioxid az atmoszférából származó szén-dioxidot körforgásban tartja, ellentétben a fosszilis tüzelőanyagok égetésekor bekövetkező, hosszú időn keresztül raktározott szén-dioxid-kibocsátással.

istock-958607676.jpg


A hulladékkeletkezés figyelembevétele az energiaszektorban számos előnyt kínál. Először is, lehetővé teszi az energiaforrások hatékonyabb felhasználását és az energiahatékonyság növelését. Az újrahasznosított vagy a hulladékból származó energia felhasználása csökkenti a hagyományos fosszilis energiahordozók iránti igényt, így csökkentve az üvegházhatású gázok kibocsátását és a klímaváltozásra gyakorolt hatásokat.

Emellett az energiahulladék kezelése csökkenti a szennyező anyagok mennyiségét és a környezeti terhelést, javítva ezzel a levegő- és vízminőséget. Kezelése az energiaszektorban új lehetőségeket teremt a megújuló energiaforrások hasznosítására is. Az organikus hulladékokból és biomasszából származó energia hasznosítása nemcsak az energiahordozók sokszínűségét növeli, hanem hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez és a hulladék újrahasznosításához.

Az energiaiparban a hulladékkeletkezés csökkentése és a hatékony hulladékkezelés szorosan összefonódik az energiahatékonysággal és a fenntarthatósággal. Az új technológiák és a fejlett hulladékkezelési módszerek elősegítik a környezetbarát energiatermelést és az alacsony széndioxid-kibocsátást, ami kulcsfontosságú a klímaváltozás és a környezetszennyezés elleni küzdelemben.

Az energiaágazat hulladékkezelése komplex és sokszínű terület, ahol a fenntarthatóság és a környezetvédelem kiemelt szerepet játszik. A megfelelő hulladékkezelési stratégiák segíthetnek csökkenteni a kibocsátást, növelni az energiaipar hatékonyságát és hozzájárulni a fenntartható energiahasználathoz.

Kapcsolódó cikkünket itt olvashatjátok.

 

Hulladékudvarok: A Tudatos Hulladékkezelés Központjai
Hulladékudvarok: A Tudatos Hulladékkezelés Központjai

883177832.jpegEbben a cikkben megismerjük a magyarországi lakossági hulladékudvarok szerepét és jellemzőit. Megvizsgáljuk, hogy milyen típusú hulladékokat lehet leadni ezekben a központokban, és hogyan működik az újrahasznosítás folyamata. Fedezzük fel azokat az előnyöket, amelyeket a hulladékudvarok nyújtanak a lakosságnak, például a kényelmes és biztonságos hulladékkezelés lehetőségét. Ismerjük meg azokat az intézkedéseket és kezdeményezéseket, amelyek segítik a lakosságot a tudatosabb hulladékkezelésben és a környezetbarát gondolkodásmód kialakításában. Járjunk utána, hogy hogyan járulnak hozzá a magyarországi lakossági hulladékudvarok a fenntartható jövő megteremtéséhez és hogyan támogatják a környezetvédelem szélesebb körű elérését az országban.

Magyarországon a lakossági hulladékudvarok jelentős szerepet játszanak a hulladékkezelés és újrahasznosítás területén. Ezek a speciálisan kialakított központok lehetővé teszik a lakosság számára, hogy megfelelően kezeljék és leadják a háztartási hulladékot, elhasznált berendezéseket, valamint veszélyes hulladékokat.

A hulladékudvarok rendkívül fontosak a fenntartható fogyasztás és a környezetvédelem szempontjából, hiszen lehetővé teszik az újrahasznosítás fokozását, a veszélyes anyagok biztonságos kezelését és a szemétlerakók terhelésének csökkentését. 

498765055.jpeg
A lakossági hulladékudvarokban számos különböző hulladékfajta adható le a megfelelő kezelés érdekében. Az egyes hulladékudvarok kínálata lehet változó, de általában az alábbi típusú hulladékokat fogadják:

  1. Kommunális hulladék: Háztartási hulladék, mint például ételmaradékok, műanyag csomagolóanyagok, papír, textil, műanyag, üveg, fa, fém, stb.
  2. Zöldhulladék: Kerti hulladék, mint például fűnyesedék, falevél, ágak, nyesedék, stb.
  3. Veszélyes hulladék: Vegyszerek, festékek, lakkok, akkumulátorok, elektronikai hulladék (elektromos készülékek), fluoreszkáló lámpák, stb.
  4. Építési és bontási hulladék: Építési és felújítási munkálatok során keletkező építési törmelék, sitt, betonmaradványok, tégla, stb.
  5. Nagy méretű hulladékok: Bútorok, matracok, háztartási gépek, amelyek a háztartásból kerülnek ki.

Fontos megjegyezni, hogy az egyes hulladékudvarok speciális hulladékfajtákat is elfogadhatnak, és az elfogadott hulladéktípusok listája településenként eltérő lehet. Ennek oka, hogy az egyes hulladékudvarok a helyi igényekhez és lehetőségekhez igazodva működnek.

A hulladékkezelés és környezetvédelem kiemelt szerepet játszanak a modern városok mindennapjaiban.

Budapesten ennek részeként 18 szelektív hulladékgyűjtő-udvar, más néven hulladékudvar működik, melyek fontos szerepet töltenek be a fenntartható hulladékgazdálkodás megvalósításában. Ezek az udvarok lehetőséget nyújtanak a lakosságnak arra, hogy szelektíven gyűjtött hulladékukat leadhassák, hozzájárulva ezzel a környezettudatos szemlélet terjedéséhez.

istock-1358701192.jpg

A hulladékudvarok két fő típusa különösen kiemelkedik a városi infrastruktúrában. Az újrahasználati központokkal összekapcsolt udvarok egy ingatlanon helyezkednek el, és kifejezetten az újrahasznosítás célját szolgálják. Ezen kívül találunk olyan udvarokat is, amelyek a veszélyes, speciális kezelést igénylő, valamint csomagolási hulladékfajták fogadására specializálódtak.

Fontos kiemelni, hogy a hulladékudvarok csak olyan hulladékot fogadnak el, amelyet előzetesen elkülönítve, szelektíven gyűjtöttek. Az udvarokba nem szennyezett hulladékot lehet leadni, amelynek kategóriáit és típusait a helyi szabályozás határozza meg.

A hulladékudvarok átvételi szolgáltatásai ingyenesen vehetők igénybe, amennyiben a lakosság magyarországi lakcímkártyát, tartózkodási engedélyt, hatósági bizonyítványt, regisztrációs igazolást vagy bejelentőlapot mutat be. Ezen dokumentumok bemutatása után a lakosság meghatározott napi és éves limitig díjmentesen adhatja le a hulladékfajtánként elkülönített anyagokat, segítve ezzel a város hulladékkezelési folyamatainak hatékony működését.

istock-627470744.jpg

Az ilyen jellegű intézkedések és lehetőségek nem csupán a hulladékgyűjtés és -kezelés hatékonyságát növelik, hanem a lakosság környezettudatosságát is erősítik.

A hulladékudvarok hozzájárulnak ahhoz, hogy a város lakói aktívan részt vegyenek a fenntartható hulladékgazdálkodás folyamataiban, és így közösen gondoskodjanak a jövő generációinak tiszta és egészséges környezetről. Az újrahasznosítás útján járva, a hulladékudvarok a tudatos és felelős városlakók számára valódi központokká válnak a fenntarthatóság és környezetvédelem terén.

A hulladékudvarok célja, hogy lehetőséget biztosítsanak a lakosság számára a hulladék helyes és környezetbarát kezelésére, valamint az újrahasznosítás folyamatának elősegítésére. Fontos, hogy a hulladékudvarokba csak az adott helyen elfogadott hulladéktípusokat adjuk le, és kövessük az ott dolgozók utasításait a hulladékok helyes elhelyezéséhez. Ezzel együtt aktívan hozzájárulhatunk a fenntartható fogyasztáshoz és a környezetvédelemhez.

 

A vendégmunkások lesznek a 2024-es választások főszereplői?
A vendégmunkások lesznek a 2024-es választások főszereplői?

vendegek.jpg

Az elkövetkezendő időszak egyik legmegosztóbb kérdésköre lehet a vendégmunkások magyarországi munkavállalása. Az Orbán-kormányok foglakoztatási politikájának szerves részét képezi az úgynevezett teljes foglalkoztatás, azonban Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint az elért eredmények ellenére is előfordulnak olyan munkahelyek és szektorok, ahol munkaerőhiány van, ezt az Unión kívüli, harmadik országbéli munkavállalókkal lehet enyhíteni. Az elfogadott jogszabály értelmében a vendégmunkások 2+1 évet dolgozhatnak Magyarországon (a három év lejárta után újrakezdhetik), nem hozhatják magukkal a családjukat, illetve nem telepedhetnek le.

Ezen felül egy kvótarendszert is bevezetnek, amely a Magyarországon tartózkodó és dolgozó vendégmunkások összlétszáma mellett az országonkénti létszámot is maximalizálja, ennek következtében várhatóan 2-300 ezer új munkaerőre lehet számítani. Az államtitkár arra is rámutatott, hogy a régión belül Magyarország alkalmazza a legkevesebb vendégmunkást, ugyanis

„Megnéztük, hogy adott ország foglalkoztatottjainak számához képest hány harmadik országbeli dolgozik a V4-ek munkaerőpiacain. Ebből kiderült, hogy látványosan Magyarországon van a legkevesebb harmadik országból érkező, míg Lengyelországban ez az arány 6,1 százalék, Csehországban 4,4 százalék, Szlovákiában 3,2 százalék, addig hazánkban mindössze 1,7 százalék."

De mit tud mindezzel kezdeni a politika? A vendégmunkás-kérdésben egyértelmű a pártpolitikai törésvonal: a kormánypártok - miután ők a kezdeményezők - támogatják azt, illetve az ellenzéki pártok (jelentős különbségekkel) elutasító véleménnyel vannak. 2024-ben önkormányzati és Európai Parlamenti választásokat rendeznek, hónapok kérdése és a pártok elkezdenek intenzíven kampányolni a választók mozgósítása és meggyőzése érdekében. Vajon képes-e a vendégmunkás-kérdés az ellenzék zászlóshajó-ügyévé, valamint fő kampánytémává válni? Milyen alapon támadhatják az ellenzéki pártok a kormánypártok döntését és az milyen keretezést tesz lehetővé számukra? Megégetheti-e magát a Fidesz-KDNP ebben a kérdésben?

vendeg.jpg

(kép forrása: telex.hu)

A Fidesz-KDNP majd mindenképpen megpróbálja a saját témáival uralni a napirendet, várhatóan a háborúval kapcsolatos, az európai fősodorhoz képest különutas álláspont (békepártiság) sulykolása lesz a domináns üzenet, illetve a baloldali ellenzékkel szembeni negatív kampány (háborúpártiság). Az ellenzék várhatóan a gazdaság állapotával, a jogállamisággal és a demokráciával kapcsolatos kritikáit fogja hangsúlyozni, illetve a HUXIT-ot tényleges kormányzati akaratként feltüntetni. Mennyiben lehetséges az ellenzék számára "kiaknázni" a vendégmunkások megjelenését?

A 2015-ös migrációs krízist az ellenzék elsősorban a kötelességmorál felől közelítette meg, ugyanis a baloldali-liberális, humanista világnézet előírta számukra, hogy a jelenséget humanitárius válságként értékelje és ezért a befogadást, mint egyedüli emberséges válaszként vázolta fel. A kormánypártok és a Jobbik egy következménymorálra alapozó választ adott az embertömegek érkezésére; ugyanis úgy értékelték, hogy a menekültek/migránsok befogadása magában hordozhatnak veszélyeket is (asszimiláció nehézsége, terrortámadások, mint kontextus, az állam eltartóképessége).

De tud-e 2-300 ezer harmadik világbeli munkavállaló akkora hatást gyakorolni az emberek mindennapjaira, hogy annak az elutasítása mozgósítaná a társadalmat az ellenzék javára?

A Demokratikus Koalíció a vendégmunkások bejövetele kapcsán a magyar munkahelyek védelmét, a közbiztonságot és közegészségügyet érő lehetséges negatív fejleményeket kéri számon. Az MSZP a kritikáját a munka világán keresztül fogalmazza meg (a pártnak hagyományosan vannak kapcsolatai a szakszervezetekkel), ugyanis a vendégmunkások kevesebb bérért, kedvezőtlenebb munkafeltételek mellett, érdekvédelmi csoportosulások létrehozatala nélkül vállalnának munkát, amely akár kedvezőtlenül is érintheti a magyar munkavállalókat. Komjáthi Imréék ezért szorgalmazzák a vendégmunkások szakszervezetekbe történő szervezését és kollektív szerződések megkötését, valamint a minimálbér kiterjesztését. Az LMP a vendégmunkások helyett az akkumulátorgyárakat tartja nagyobb problémának, helyette kkv szektort támogatná és a globális ellátási lánctól való függetlenedést szorgalmazza.

A legmeglepőbb reakciókat a Jobbik - Konzervatívok és a Mi Hazánk Mozgalom adta. Előbbi olyan választ adott, mint amilyet az utóbbitól várnánk. A Jobbik Gyöngyösi Márton elnökletében megpróbál közeledni az európai jobbközéphez, azonban némileg ellentmond annak a radikális jobboldalra jellemző lakosságcsere hangoztatásával. Gyöngyösi megpróbálja a migrációt és a vendégmunkásságot "összemosni", ezáltal a következménymorálra hivatkozva kéri számon az idegenek magyarországi tartózkodását. A párt elnöke szerint 300-500 ezer vendégmunkás veszélyt jelent Magyarország homogenitására. A Mi Hazánk ezzel szemben (kicsit meglepően) sokkal pragmatikusabb volt, nem kommunikál lakosságcseréről (legfeljebb "tartják magukat ahhoz, hogy Magyarország magyar-ország"), a munkaerőhiány jelenségére válaszul gazdasági szerkezetváltást javasolnak, amelynek keretében fejlesztenék a magyar mezőgazdaságot és a feldolgozóipart.

ep.jpg

(kép forrása: blikk.hu)

A Publicus mérése alapján a magyar társadalom elutasító a vendégmunkásokkal szemben. Az ellenzékiek túlnyomó többsége, illetve a kormánypárti szavazók valamivel több mint a fele nem ért egyet a harmadik országból származó munkavállalók foglalkoztatásával. A kormánypártok meglehetősen pragmatikusan, makrogazdasági szempontokra hivatkozva próbálja meg a kritikus véleményeket semlegesíteni, nem alkalmazza az érzelmi politizálás eszköztárát. Ezzel szemben az ellenzék bár kritikus; felfedezhetők árnyalatnyi különbségek.

A Jobbik a lakosságcsere és az Orbán-terv emlegetésével megpróbál minél élesebben elválni a volt szövetségeseitől, míg a Mi Hazánk (talán a kormányképesség felmutatásával) potens alternatívát akar felállítani, míg az ellenzék elsősorban a magyar dolgozók érdekeit (és adott esetben a vendégmunkásokét is) képviselve fogalmazzák meg a kormánykritikájukat. Az ellenzéknek valamilyen formációban célszerű lesz együttműködni az önkormányzati választásokon. Egyelőre nem tiszta, hogy ebben ki fog részt venni és mi lesz a tartalma, valamint egy olyan közös ügyet találni, amelyben megtudják szervezni a társadalmi többségüket. A Publicus mérése alapján a vendégmunkás-kérdés egy ilyen ügy lenne. Az azonban kérdéses, hogy a társadalmat leginkább érintő problémák között ez hanyadik helyen áll, illetve ezt az ellenzék fel tudja-e tornázni a legfontosabb problémák közé.

 

 

Környezetbarát Élvezet: Hulladékmentes Strandolás a Balatonnál
Környezetbarát Élvezet: Hulladékmentes Strandolás a Balatonnál

f4e9be9a-1e60-45a9-bfe2-00f63c04310b.jpeg

Napfény járja át a szívem újra, 

csak egy szál bikinit hoztam el az útra. 

Újra érzem a balatoni lázat, 

 Budapest várhat míg vége van a nyárnak. 

A Balaton tündöklő vizénél eltöltött nyári napok igazi kikapcsolódást és felüdülést kínálnak. Azonban amíg a fürdőzők élvezik a napsütést és a hűs hullámokat, fontos, hogy felelősségteljesen kezeljük a tó környezetét is. A hulladékmentes strandolás gyakorlatával nem csak a gyönyörű Balaton élővilágát óvjuk, hanem elősegítjük a fenntartható jövőt is.

A hulladékmentes strandolás azt jelenti, hogy minden lépésünket megtervezzük annak érdekében, hogy minél kevesebb hulladékot hozzunk létre és az ökoszisztémát ne terheljük meg feleslegesen.

Íme néhány tipp, hogyan élvezhetjük a Balaton partját anélkül, hogy környezetszennyezést okoznánk:

1. Csomagolj okosan: Vigyél magaddal újrahasznosítható, tartós élelmiszer-tárolókat és italtartókat. Így elkerülheted az egyszer használatos műanyag csomagolóanyagok használatát.

istock-1308386358.jpg

2. Válassz természetes anyagokat: Használj olyan törölközőt és fürdőruhát, amelyek környezetbarát anyagokból készültek, és minimális mennyiségű mikroszálat bocsátanak ki a környezetbe.

3. Távozz szemét nélkül: Minden, amit magaddal hozol a strandra, vigyél el onnan. Szemétgyűrűket és kukákat keresve támogathatod a helyi tisztaság megőrzését.

4. Kerüld az egyszer használatos műanyagokat: Ne használj egyszer használatos műanyag evőeszközöket, poharakat vagy szívószálakat. Válassz újrahasznosítható alternatívákat, például rozsdamentes acél vagy bambusz eszközöket.

5. Támogasd a helyi vállalkozásokat: Vásárolj helyi termékeket és szolgáltatásokat, amelyek előnyben részesítik a fenntartható és környezetbarát megoldásokat.

istock-1488943073.jpg

6. Vegyél részt tisztítóakciókban: Csatlakozz helyi vagy közösségi tisztítóakciókhoz, amelyek célja a Balaton partjainak tisztán tartása és a szemét eltávolítása.

7. Tudatosítás és oktatás: Ossz meg a barátaiddal és családoddal a hulladékmentes strandolás elveit, hogy minél többen támogassák a környezetvédelmet és a fenntarthatóságot.

A Balaton élővilága és gyönyörű tája egy hatalmas kincs, amelyet meg kell őriznünk a jövő generációk számára is. A hulladékmentes strandolás egy apró lépés lehet mindenki számára, hogy hozzájáruljon a tó és környezete védelméhez. Legyen a Balaton partja tiszta és élhető a jövőben is - cselekedjünk ma a fenntartható holnapért!

 

 

Magyar YouTube: A Top 5 legnépszerűbb csatorna
Magyar YouTube: A Top 5 legnépszerűbb csatorna

Free Youtube Laptop photo and picture

Az interneten és a közösségi médiában nap mint nap megszámlálhatatlanul sok új tartalommal találkozhatunk, és a YouTube egyike azon platformoknak, melyek a legnagyobb befolyással bírnak a tartalomfogyasztás terén. Az ezen a platformon található csatornák közül néhány kiemelkedik nézettségi szám tekintetében, ám a legnépszerűbbek listája néha meglepő lehet, és nem feltétlenül azokat a csatornákat tartalmazza, amelyekre elsőre gondolnánk.

YouTube statisztikák egy helyen

A SocialBlade.com statisztikai adatai alapján összeállítottam egy listát a legnépszerűbb magyar YouTube csatornákról. Ez az oldal kiváló eszköz az online tartalomgyártók és -fogyasztók számára, hogy nyomon kövessék a különböző csatornák nézettségi statisztikáit, feliratkozóinak számát és egyéb releváns adatait. Az alábbiakban a legnépszerűbb magyar YouTube csatornákat mutatom be, össznézettség és feliratkozó szám szerint rangsorolva. Ezen lista bemutatja a magyar YouTube közösség sokszínűségét és azt, hogy milyen széles érdeklődési körrel rendelkeznek a magyar nézők.


(forrás:SocialBlade.com)

Nézzük is meg az első toplistánkat, ami az összes csatornára feltöltött videó megtekintési számát veszi alapul:

Nézettségi TOP 5

 

 

screenshot_2023-07-27_at_14_43_37.pngAz ötödik helyezett a KEDD egy gyermekeknek szóló animációs videókat gyártó csatorna, a leírásban ez olvasható: "Folyamatosan bővülő kínálattal, sorozatokkal, rövidfilmekkel, mozi előzetesekkel, zenével, bábokkal várunk minden gyermeket és felnőttet. Csatornánkon találod a Bogyó és Babóca, az Egy kupac kufli, a Magyar népmesék, Mesék Mátyás királyról, Leo és Fred sorozatokat is, valamint külön csatornánkon követheted Pocoyo kalandjait!"

screenshot_2023-07-27_at_14_45_14.pngA negyedik helyezett a ZGSTUDIO, külön érdekesség, hogy a csatorna magyar viszonylatban egészen idősnek mondható, csatlakozásuk dátuma: 2007. ápr. 25. A leírásuk első mondata angolul olvasható: "Hungary organization whose only important to the Roma traditions, culture and the presentation and grooming!" azaz: Magyar szervezet, melynek egyetlen fontos célja a roma hagyományok, kultúra bemutatása és ápolása! Majd ezután a mondat után magyarul összefoglalják egy rövid mondatban, hogy: "Munkáink kizárólag promóciós céllal készülnek!" És igen sikeresen promótálják a munkákat, hiszen 8 videójuk is 10 millió megtekintés felett jár.

screenshot_2023-07-27_at_14_46_18.pngA képzeletbeli dobogó legalsó fokán, tehát a 3. helyen a Magneoton csatorna található. A leírásban olvashatjuk, hogy: "Kövesd te is kedvenc magyar és külföldi előadóid új megjelenéseit! Lejátszási listáinkon megtalálod a Majka, Curtis, DR BRS, Freddie, Berkes Olivér, Lotfi Begi... (hosszú felsorolás) legújabb dalait és klipjeit." Saját magáról a Magneoton így ír a weboldalon: "A Magneoton eddigi történelme során volt már független, majd a Warner Music Group leányvállalata, aztán pedig újra független, az ország meghatározó indie kiadója."

screenshot_2023-07-27_at_14_48_25.pngA második helyezett YouTube csatorna pedig a By Alex. Nem szabad azonban összekeverni az énekes, előadó ByeAlexel, az ő csatornájának a neve ugyanis: ByeAlexIttVan. A listánk második helyezett By Alex csatorna ugyanis futball témájú rövid videókat tartalmaz, játékosok legnagyobb pillanatairól és egyéb összefoglaló videók. A leírásban röviden csak ennyit ír: Football great content, azaz: Remek futball tartalom. 

screenshot_2023-07-27_at_14_48_18.pngA legnagyobb nézettséggel rendelkező csatorna a magyar YouTubeon nem más, mint a: KeresMese. A gigáőszi szám 1 284 369 875. Szédületes megtekintés a mesés csatornán, ami a leírásában ez olvasható: "A KerekMese a kicsiknek szóló gyerekdalok, mesék, Tomi mesék sorozat, és a nagyoknak szóló Tomi Filmek sorozat hivatalos csatornája." A Számoló dal (1-től 10-ig),  , Állathangos dal gyerekeknek és a Doki dal is 30 milliós nézettség felett jár.

 

borítókép: https://pixabay.com/photos/youtube-laptop-notebook-online-1158693/

Magyarország Körforgásos Gazdaságra való áttérése: Az Európai Unió 6. Tematikus Céljának Támogatása
Magyarország Körforgásos Gazdaságra való áttérése: Az Európai Unió 6. Tematikus Céljának Támogatása

istock-1221679819.jpg
A fenntarthatóság és az erőforrás-hatékonyság fontossága egyre nagyobb figyelmet kap a világban. Az Európai Unió (EU) 6. tematikus célja a körforgásos gazdaság létrehozása, amely a fenntartható jövő irányába vezet bennünket. Magyarország is elkötelezett az EU által kitűzött célok támogatása iránt, és számos kezdeményezéssel járul hozzá a körforgásos gazdaság eléréséhez.

Mit jelent a körforgásos gazdaság és miért fontos ennek elérése?

A körforgásos gazdaság egy olyan gazdasági modell, amelyben az erőforrásokat újrahasznosítják, újrahasználják és regenerálják, ahelyett hogy folyamatosan új erőforrásokat használnánk fel. Ez az ellentéte a hagyományos lineáris gazdasági modellnek, amelyben az erőforrásokat kitermeljük, felhasználjuk és kidobjuk.

A körforgásos gazdaság létrehozása rendkívül fontos, mivel segít csökkenteni a természeti erőforrások kimerülését, minimalizálja a hulladék mennyiségét és csökkenti az üvegházhatású gázkibocsátást. Ezáltal hozzájárul a környezetvédelemhez és a fenntartható jövő kialakításához.

Hogyan segíti a körforgásos gazdaság a környezetvédelmet és az erőforrások hatékonyabb felhasználását?

A körforgásos gazdaság elősegíti az erőforrások hatékonyabb felhasználását, mivel azokat nem használjuk el egyszerűen, hanem újrahasznosítjuk és visszaforgatjuk a gazdasági folyamatokba. Például a hulladékújrahasznosítás és a termékek újrahasznosítása csökkenti az új erőforrások kitermelésének szükségességét.

Ezenkívül a körforgásos gazdaság minimalizálja a hulladék mennyiségét és a szennyezőanyag-kibocsátást, csökkentve ezzel a környezeti terhelést. Az anyagok visszanyerése és újrafelhasználása a termelésben jelentősen csökkenti a környezetre gyakorolt negatív hatásokat.

Az EU támogatása és a kormányi kezdeményezések a fenntartható gazdaságra való átálláshoz.

Az EU nagy hangsúlyt fektet a körforgásos gazdaság elérésére, és támogatást nyújt a tagállamoknak, hogy megvalósítsák a fenntartható gazdaságra való áttérést. Magyarország is részt vesz az EU által koordinált projektekben és programokban, amelyek célja a környezetvédelmi célok elérése és az erőforrás-hatékony gazdaság kialakítása.

A magyar kormány is számos kezdeményezést indított el a fenntartható gazdaság elősegítésére. Pénzügyi támogatást nyújtanak a környezetbarát projekteknek, az újrahasznosítás és a hulladékképződés csökkentése érdekében. Emellett szigorúbb környezetvédelmi szabályozásokat vezetnek be a szennyező tevékenységek elleni küzdelem érdekében.

A hulladékképződés megelőzésének fontossága és hogyan segíthetjük ezt elérni.

A körforgásos gazdaság alapvető része a hulladékképződés megelőzése. Az előállított hulladék mennyiségének minimalizálása kiemelkedő fontosságú a fenntartható gazdaság elérésében. Ennek elérése érdekében az embereknek tudatosabban kell vásárolniuk és használniuk a termékeket, valamint támogatniuk kell a fenntartható termelést és az újrahasznosítást.

A megelőzéshez szükség van a környezettudatosság növelésére és a környezetbarát megoldások népszerűsítésére. Az oktatás és a tudatosság növelése segít abban, hogy az emberek jobban megértsék a körforgásos gazdaság előnyeit és hogy miként járulhatnak hozzá a fenntartható jövő kialakításához.

Magyarország elkötelezett a körforgásos gazdaságra való áttérés iránt, és számos lépést tesz annak érdekében, hogy támogassa az EU 6. tematikus célját. A körforgásos gazdaság segíti a környezetvédelmet és az erőforrások hatékonyabb felhasználását, csökkentve a környezeti terhelést és elősegítve a fenntartható jövő kialakításában.

 

süti beállítások módosítása